A Simon Izabella?Várjon Dénes zongorista házaspár művészeti vezetésével megvalósuló tematikus kamarazenei fesztivál ezúttal a Fordulópont alcímet kapta. ?A fordulópont hihetetlenül fontos jelensége az életnek, ha akarjuk, ha nem, találkozunk vele. A fesztiválon többféle fordulópont is van a zeneszerzők alkotó- vagy privát életéből és a hétköznapokból, de akadnak korszakok közti fordulópontok is ? például korszakhatáron élő és alkotó komponisták. Igyekszünk ez által a sokszínű fogalom által továbbgondolásra sarkallni magunkat és a közönségünket egyaránt? ? mondta el Várjon Dénes egy vele készült interjúban. A fesztivál során felhangzó művek szerzőinek névsora Schuberttől Bartókon át egészen Kurtág Györgyig ível, a fellépők között pedig ott találjuk Steven Isserlist, a Washington Post által is méltatott Viviane Hagnert, Európa egyik legkeresettebb koncertcsellistáját, Christoph Richtert, a zeneszerzőként és klarinétművészként egyformán hírnevet szerző Jörg Widmannt vagy a zeneszerzőként szintén aktív norvég hegedűművészt, Henning Kraggerudot.

kamara.hu_foto_Zeneakademia_Labady_Istvan

A koncerteken túl a két művészeti vezető nagy hangsúlyt fektetett a négynapos fesztivál kísérőprogramjaira is. A legkisebb korosztályt november 19-én A kis piros hegedű (és a nagy gonosz cselló) című, a kamara.hu válogatott zenészeinek közreműködésével megvalósuló koncert várja. A Piroska és a farkas című Grimm-mese alapján készült összeállítás két nagyszerű művész alkotása: zenéjét az Oscar-díjas Anne Dudley jegyzi, míg a szövege a fesztivál több koncertjén is közreműködő csellista, Steven Isserlis fejéből pattant ki. Az ugyancsak november 19-én megrendezett Nyolcszemközt elnevezésű beszélgetésen a Simon Izabella?Várjon Dénes zongorista házaspár a mai magyar irodalmi élet egyik legizgalmasabb párosával, Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel beszélget a Zeneakadémia kávézójában ? többek között a fordulópontokról a zenében, az irodalomban és az életben.

A Simon Izabella?Várjon Dénes zongorista házaspárról

Simon Izabella számos nemzetközi fesztivál rendszeres fellépője (Salzburgi Ünnepi Játékok, Marlboro, Ittingen). Bár neves zenekarok szólistájaként is ismert zongoraművész, elsősorban mégis a kamarazene és a dalirodalom elkötelezettje: Sass Sylvia, Rost Andrea vagy épp Hanno Müller Brachmann rendszeres kamarapartnere.

Várjon Dénes 2016 áprilisában nyerte el a hazai komolyzenei élet egyik legjelentősebb elismerését, a Bartók?Pásztory-díjat, egy 2014-es statisztika szerint pedig a világ ötödik legfoglalkoztatottabb zongoristája. Diplomát 1991-ben szerzett a Zeneakadémián, és ugyanebben az évben megnyerte a zürichi Anda Géza Zongoraversenyt is a verseny történetének első magyar győzteseként. Szólistaként a legnagyobb hazai és külföldi zenekarok élén muzsikálhatott olyan karmesterek vezényletével, mint Végh Sándor, Solti György, Heinz Holliger, Horst Stein, Leopold Hager, Fischer Iván, Fischer Ádám vagy Thierry Fischer. Az idén a Hungaroton kiadásában megjelent, Beethoven összes zongoraversenyét tartalmazó felvételét a BBC Music Magazine és a Gramophone is méltatta, a Heinz Holligerrel és a Kölni Rádiózenekarral közösen felvett, Schumann a-moll zongoraversenyét pedig a The Strad és a Classical Reviewer is felmagasztalta.