? Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal július 21-én Beethoven IX. szimfóniáját énekli Martonvásáron. Ilyen nehéz évad után - hiszen a Pillangókisasszony mellett az Arabella címszerepében is debütált - jut még energia a koncertezésre?
? Muszáj, mert mindig fontosnak tartottam, hogy ne csak operaszínpadon, hanem hangversenyen is énekeljek. Pályám legelején olvastam Galina Visnyevszkaja könyvét, aki azt írta, tudatosan figyelt arra, hogy a makro- mellett a mikroműfaj is folytonosan jelen legyen életében. Erre törekszem én is, annak ellenére, hogy a koncertdobogón sokkal kevesebb az eszköz. Nincs smink, jelmez, ami mögé elrejtőzhetnék, a hangommal kell megjelenítenem a drámát. Szerencsére a zenének elsöprő ereje van, de így sem könnyű minden figyelmet magamra irányítani. Kezdő énekesként azt éreztem, a koncerten túl közel ül a közönség. Láttam az arcokat, és ez zavart. Ma már igényem van a közvetlen visszajelzésre. Ráadásul Martonvásáron visszatérő vendég vagyok, többször énekeltem már ezen a hangulatos helyszínen. Kocsis Zoltánnal is szeretek dolgozni: mint a szomjas szivacs, úgy szívom magamba az instrukcióit, mindazt, amit a zenéről mond. Ezernyi gondolata van minden műről, jó vele muzsikálni. Az azonban biztos, hogy ezután a hangverseny után tényleg rám fér a pihenés.
? Mindig jól be tudja osztani az erejét? Tud nemet mondani a felkérésekre?
? Egy pályát nagyon tudatosan kell felépíteni. Az egyik legkedvesebb szerepem Aida, mégis, amikor először kértek fel rá, nemet mondtam. Még a lírai szoprán szerepek voltak soron a karrieremben. Kilenc esztendőt kellett várni az újabb Aida-felkérésre, de nem bántam meg. Az énekesnek a teste a hangszere. A hangszalag pedig rendkívül érzékeny instrumentum. Ha nincs minden teljesen rendben, nagy energiákat kell megmozgatni, hogy ezt leplezzük a színpadon. Ésszel kell hát élni, és válogatni a felkérések, a figurák között. Hiszen minden korábbi tapasztalat beépül egy-egy szerepbe, ezért csak akkor szabad elvállalni, amikor az ember már érettnek érzi rá magát. Az elmúlt szezonban a Pillangókisasszony és az Arabella premierem között három hét és két nap telt el. Roppant fegyelmezetten kellett hát beosztanom az időm. Richard Strauss hősnőjére egy évet készültem, az utolsó hónapokban napi nyolc-tíz órát gyakoroltam.
? A rózsalovag Marschallinja volt az első Strauss-szerepe, azt a nőalakot azonban nem kedvelte különösebben. Arabellával más lett a viszonya?
? Ez szerelem volt első látásra. Korábban, a Tábornagynéra készülve a körülmények nem voltak a legkedvezőbbek, idővel azonban rájöttem, rendkívül szép és mutatós szerep, érett éneklést igényel. Emellett remek előtanulmányt jelentett Arabellához. Richard Strauss muzsikája rendkívül cizellált, míves, csodás csipkezene. Az pedig külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az Arabelláért kaptam meg a Magyar Állami Operaházban a "Kammersinger", azaz a kamaraénekes címet, egy esztendőre.
? Lehet Puccinit és Richard Strausst együtt énekelni?
? Nem tesz jót a hangnak, most már tapasztalatból mondom. A két előadás között akadt tíz nap szünet, és egyáltalán nem volt jó érzés Strauss után Puccinit énekelni. Hiába ugyanaz az énektechnika, ha a stílus más, ezért a váltogatás edzett torkot igényel. Az a jó, ha az ember legalább egy hónapig ugyanazzal a szereppel foglalkozhat. Ezt tették a régiek, ezért őrizték meg a sírig a hangjukat. Sokat hallgatom a régi felvételeket, Renata Scotto-gyűjtő vagyok, nagy kedvencem Maria Callas. Hallom persze a hibáit, de megrázó erővel hat a mondandója, az éneklésével katarzist okoz. Előadása mélyen megindít, könnyekig meghat. Pedig kevés hangon sírom el magam. Néha a sajátomon, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretném, de csak az otthoni műhelymunka idején... Tisztelni kell a nagyokat, utánozni azonban nem szabad. Az embernek tisztában kell lennie a saját hanganyagával, lehetőségeivel. Leontyne Price is csodálatos, olyan Aidát, mint amilyet ő keltett életre, soha nem hallottam. Az előadásomba beleépítem a lelkiségét - nem az énektechnikáját és hangszínét -, hanem azt, ami engem megmozgat, amitől még Aidább lesz az én Aidám. Mindenből lehet valamit tanulni, még a rosszból is. A kontrollra pedig folyton szükség van. Ha elkészülök egy szereppel, ma is elviszem az énektanárnőmhöz, Ónody Mártához, megmutatom, hogy mit hogyan képzelek, és mindig akad benne még némi gyomlálni való. Egy szerepformálás nem csak úgy, magától születik. S egy-egy sorozat után pedig az ember mindig elveszít valamit technikailag, mert nem figyel már olyan éberen minden apró részletre. Ezért van szükség a külső fülre, ami nélkül az énekes könnyen zsákutcába juthat.
? Két Aida is várja a következő szezonban, hiszen az Ybl-palota mellett Németországban is énekli az etióp hercegnő szerepét. Milyen az ottani rendezés?
? Absztrakt és elvont, szóval nagyon német. A két áriámat kivéve, végig csúszom-mászom a színpadon, ami fizikailag igen megterhelő, viszont izgalmas feladat. Szükség is lesz az állóképességemre, hiszen az évadban hét főszerepet alakítok. Szeptemberben, Németországban az Aida-premier nyitja az évadot, utána itthon Verdi Requiemje következik, majd decemberben a Traviata. Hat esztendeje nem énekeltem Violetta Valéryt, ideje felfrissítenem. Januárban-februárban A trubadúr Leonórájaként lépek színpadra, s aztán tíznaponként újabb és újabb hősnők következnek: Tosca, Aida, Arabella, Pillangókisasszony, végül A szicíliai vecsernye Elenája. Több külföldi színháztól is kaptam felkéréseket, kérdés, mi hogyan fér bele a szezonba.
? Az ünneplésre is időt kell szakítania, hiszen a jövő szezonban lesz húsz esztendeje, hogy pályára lépett. Mivel jubilál?
? Több különleges előadásom lesz, 2012. november 10-én, Győrött ? ahol Az álarcosbál Améliájaként debütáltam 1992-ben ?, Bellini Normáját éneklem koncertszerű előadásban, a Richter Teremben. A Művészetek Palotájában, 2013. március 13-án a MÁV Szimfonikusokkal adok áriaestet, s a koncerten szívemnek kedves darabok hangzanak fel, olyan különlegességek is, mint az Ernani, a Giovanna D 'Arco vagy az André Chénier néhány részlete. A dirigens Kesselyák Gergely, a partnerem pedig Fekete Attila lesz. Emellett a szezonban Prunyi Ilonával és Lugosi Annával is dalestet adok, a Debreceni Filharmonikusokkal pedig Wagner-koncertet. Mostanában nem énekeltem, és már hiányzott a muzsikája. Olyan, akár az ópium. Számomra zenei kábítószer Wagner, ő viszont kizárólagosságot követel, nem lehet mással együtt énekelni a darabjait.
? Igazán szép jubileum, gazdag program, ahhoz képest, hogy annak idején az operatanszakra alig akarták felvenni...
? Az ég kegyelme, hogy most itt tartok. Mindig azt mondogatom magamnak, hogy Sümegi Eszter csak szerényen, szerényen. Abban hiszek, hogy az embernek dolgoznia kell, keményen és szorgalmasan. Nem szabad azzal foglalkoznia, hogy ki és miért éppen ő kapja a premiert. Tenni kell a dolgunkat, és a rengeteg munka meghozza a gyümölcsét. A publikum nem tudja, hogy ki hogyan került abba a szerepbe, protekciója volt-e vagy sem, és hogy mennyit gyakorolt. Az számít, amit produkál. A közönség minden este pontosan megméri, hány kiló, hány deka, mennyit ér a művészete. S én mindig elégedetlen vagyok a teljesítményemmel, jobb és jobb akarok lenni. A tapsnak még örülök, de utána azonnal végiggondolom, aznap milyen alakítást nyújtottam. Tökéletes produkció, éneklés sosincs. Ha egyszer ezt gondolnám, azzal kezdődne a leszállóág...
? Mi szerepel a következő ötéves tervében?
? Már nem tervezgetek. Néhány évvel ezelőtt volt egy gerincműtétem, ami komoly tanulságokkal járt. Be kellett húzni a kéziféket, hónapokra lemondani minden előadást. Szerepálmaim persze még mindig vannak, jó néhány darab, amelyben kipróbálnám a hangom, az egyéniségem. Akad Wagner-heroina, Gluck-hősnő - hiszen a barokkot is nagyon szeretem -, de Mozart Donna Annáját, Donna Elviráját szintén örömmel kelteném életre, ez a két különböző karakter ugyanis roppant érdekes. Szeretnék még néhány dalszínházba is eljutni. Vágyaim még vannak, meglátjuk, mi valósul meg ezekből...
