fbpx

Káosz: aZorka beköltözött a városba

A Káosz klipjében aZorka, azaz Lackfi Dorottya szó szerint beköltözött a városba: Budapest legkülönfélébb helyein kaphatjuk el fogmosás, jógázás vagy éppen takarítás közben.

Ahogy a dal, úgy a klip is azt mutatja meg, hogy a pörgős mindennapokban egy idő után mennyire komfortzónán belülivé tud válni akár a káosz megélése is. Az aZorka Lackfi Dorottya szólóprojektje, a Káosz első kislemezén jelent meg. 

Lackfi Dorottya tavaly indította útjára aZorka nevű szólóprojektjét. A fiatal énekes-dalszerző alternatív popdalait versszerű szövegek, melankolikus és tapadós dallamok jellemzik, amelyek tökéletesen konzerválják, milyen most Budapesten élni huszonévesen. Első kislemeze novemberben jelent meg Elharapott szavak címmel, ezen található a most klipet kapott Káosz is. 

„Az elmúlt hat évem életérzését írja le a dal, mióta a városban élek és önállósodtam. Rengeteg impulzus ért a munkahelyeimen, fősulin, bulikon: ezeken keresztül próbáltam megtalálni magam, több-kevesebb sikerrel. És amennyire energikus tudtam lenni, legalább annyira szanaszét voltam esve. Ahogy a refrénben le is írom, valahol még a komfortzónám is lett ez a káosz. Az üzenetem leginkább azok a sorok fejezik ki, hogy »nem riadunk meg tőle«, mert »úgy tűnik, ez jut egy főre«. A húszas éveim mantrája ez” – írta a dalról aZorka.

Ennek megfelelően a klip is ezt a káoszt mutatja be: „A koncepciónk egyrészt azon alapult, hogy szó szerint vettük a »beköltöztem a városba« dalszövegrészletet. Egy sornyi otthoni tevékenységet végeztem Budapest utcáin, a jógázástól a fogmosáson át a takarításig. Szándékosan kicsit abszurd jelenetekre törekedtünk. Másrészt ezek a képek azt is szimbolizálják, ahogyan az ember a saját fejében éli a káoszt: az utcán van, de már az otthoni teendőkön jár a feje vagy épp már legszívesebben hálóingben terülne el otthon, miközben egy szórakozóhelyen kéne jól éreznie magát.”

A videót Szombathy András készítette, a segédoperatőr Kőrösi László volt. aZorka zenekarával (Perger Péter, Rostás Péter, Kasó Máté, Iványi Máté) nemrég az Orange stúdiójában vendégeskedett, hamarosan az itt forgatott live session videó is elérhető lesz, május végén pedig új single is elkészül. aZorkával nyáron több fesztiválon is találkozhatunk majd, a koncertdátumokért érdemes követni a Facebook-oldalát

Nyitókép: aZorka

A rovat további cikkei