Az első MENT Ljubljana showcase fesztivált 2015-ben tartottátok. Milyen céllal szerveztétek meg?
Már régóta meg volt az az elképzelés, hogy olyan, előadásokkal egybekötött fesztivált rendezzünk, ahol teljesen ismeretlen vagy csak a régióban népszerű együttesek tudnak fellépni. Ez volt az ideális első lépés arra, hogy felhelyezzük Szlovéniát az európai zenei térképre, bemutassuk a helyi kezdőket, és lehetőséget adjunk a már befutott zenészeknek a fejlődésre és a kapcsolatépítésre ? és persze sok népszerű formációt elhívjunk hozzánk. Egyszerű volt a terv: kis volumenű, könnyen megszervezhető esemény, amelynek fókuszában a regionális zenei színtér áll.
Mikor kapcsolódtál be a szervezésbe?
Igazából már az első lépésektől kezdve benne vagyok. Kollégám és társmenedzserem, Matjaž Manček kért meg, hogy Kino Šiškával hárman szervezzük meg a fesztivált.
Milyen volt az első MENT fogadtatása? Változtattatok valamit a fesztivál felépítésén és programjain a tavalyi pozitív, illetve negatív visszajelzések hatására?
Azt kell mondanom, hogy sokkal jobban sikerült, mint ahogy azt vártuk, nagyobb fennakadás nélkül zajlott le minden és a vélemények is elsöprőek voltak. Több külföldi résztvevő ? akinek rengeteg tapasztalata van az ilyen fesztiválok szervezésében ? most is dicséri az első alkalmat, amiért több mint hálásak vagyunk. A formátum, a felépítés így nem változott, azon vagyunk, hogy elkerüljük a tavalyi hibákat és minél jobb konferenciákat és koncerteket tartsunk. Ezen felül több helyszínünk is lesz idén.
Milyen szempontok alapján választottátok ki a fellépő zenekarokat?
Rengeteg szempontot figyelembe kell venni a kiválasztásnál. Számunkra az volt a lényeg, hogy olyan zenekarokat találjunk, amelyek valami újat képesek mutatni, vagy a régiből tudnak eredetit és különlegest alkotni. Nemcsak a minőségre, hanem a változatosságra is törekedtünk a line-up összeállításánál: a metáltól a popon és az elektronikus zenén át a punkig minden műfaj képviselteti magát. Természetesen nem láthattuk előzetesen élőben az összes zenekart, így az online anyagoknak és a felvételeknek is meggyőzőeknek kellett lenniük.
A MENT a kelet-európai országok zenei színterét próbálja egyesíteni. Mondhatjuk azt, hogy ez a fesztivál esély arra, hogy az itteni zenekarok nagyobb figyelmet kapjanak a kontinens többi részén is?
Az elsődleges és legfontosabb szempontunk a regionális színtér, amely ez esetben a volt jugoszláv államokat jelenti ? a fellépők több mint fele ebből a térségből jön, és természetesen a konferencia is rájuk összpontosít. A másik célunk az volt, hogy kelet-európai együtteseket és szakértőket olyan színben tüntessünk fel, amely azt mutatja: érdemes felfedezni és megismerni őket. Idén például az egyik fórumunk, amely a beloruszi színtérről fog szólni; innen két fellépőnk is lesz. Mivel a legtöbb fesztivál Nyugat-Európára koncentrál, mi értelemszerűen a másik oldalt akarjuk bemutatni. Ez persze nem jelenti azt, hogy kizárjuk az ottani, ismertebb együtteseket és szakértőket, sőt: szeretnénk, ha a MENT hidat képezne Kelet és Nyugat között.
Mi alapján állítottátok össze a konferencia tematikáját? Milyen célközönségnek szánjátok: a szakma képviselőinek vagy a hallgatóságnak?
Főleg a zenekaroknak és a szakértőknek állítottuk össze az előadásokat és a pódiumbeszélgetéseket ? előbbieknek különösen fontos minél több mindent elsajátítaniuk az őket körülvevő rendszerről. Ugyanakkor olyan témákat is kerestünk, amelyek a nagyközönséget is megcélozhatják. Ilyen például a Ghostly International története, a Bastl Instruments workshopja vagy a Stereosun nevű alkalmazás bemutatása. Mindenki számára érdekes lehet a pódiumbeszélgetés Martin Elbourne-nel, aki a Glastonbury fesztivál egyik szervezője és a The Smiths menedzsere is egyben ? biztos sok jó sztorija lesz. Vagy ilyen lesz még Helen Sildna, a Tallin Music Week főszervezőjének előadása, aki a zenei rendezvények hatásairól fog beszélni ? ez is olyan téma, amely sokakat foglalkoztat. Ugyanakkor egyaránt meg akartuk szólítani a lokális és a nemzetközi zenei színtér képviselőit, ezáltal is lehetőséget adni a kapcsolatok kialakítására.
MENT Ljubljana:
https://www.facebook.com/MENTLjubljana/?fref=ts
Makrohang:
https://www.facebook.com/Makrohang/?fref=ts
Polgári Lilla
Fotó: MENT Facebook-oldala