Már a magzati korunktól kezdve folyamatosan kapcsolódunk a minket körülvevő világhoz, miközben számtalan hatás ér bennünket. Születésünk után ez tovább folytatódik, és olyan kapcsolati, kötődési mintákat alakítunk ki környezetünk tagjaival, amelyek a későbbiekben is meghatározóak lesznek számunkra. Az első évek kapcsolatainak tükrében sok tapasztalatot gyűjtünk, amelyek mentén képet alakítunk ki önmagunkról. Kora gyermeki énünk és tapasztalataink elkísérnek bennünket, visszük magunkkal életünk végéig, miközben újabb és újabb életkorok és tapasztalatok rétegeződnek rá.
Vajon mindezek a korai élmények mennyire befolyásolnak bennünket? Milyen élményeket, mintákat kaptunk útravalóul a szüleinktől, nagyszüleinktől, felmenőinktől? Hogyan ragadnak ránk a család érzelmi hagyományai, hiedelmei, rítusai? Felnőttkori kapcsolati mintáink, elakadásaink gyökerei valóban gyerekkorunkig nyúlnak vissza? Hogyan visszük tovább, adjuk át ezeket a mintákat? És mindezeken lehet-e változtatni, felül tudjuk-e őket írni? Hol vagyunk mi a kapcsolataink rendszerében, és mennyire alakítjuk őket aktívan vagy passzívan?
A válaszok némelyikre egy-egy kiállított műalkotás segítségével találhatunk rá.
Forrás és fotók: Ludwig Múzeum
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
