Világhírű veteránok és feltörekvő fiatalok az idei KaposFesten

Program

Immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a KaposFest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivált Kaposváron. A Szivárvány Kultúrpalotában világsztárok kamarakoncertjei, a belváros szabadtéri helyszínein pedig kísérőprogramok sora várja az érdeklődőket augusztus 10. és 14. között.

„Az elmúlt években nagy nemzetközi elismertséget szerzett, fontos rangot vívott ki magának a fesztivál. Van olyan művész, aki megszakítja nyaralását, hogy részt vehessen a rendezvényen” – mondja Hornyák Balázs fesztiváligazgató a rendezvényről, hozzátéve, hogy az idei találkozón számos új vendéggel is találkozhat a közönség.

A régi barátok táborát erősíti az öt év után visszatérő, Párizsban született zongoraművész, Julien Quentin, aki figyelemre méltó zenei mélysége és hibátlan technikája révén szólistaként és kamarazenészként is keresett művésszé vált. Érkezik továbbá Jonathan Roozeman csellóművész, akinek kivételes tehetségét, zenei érettségét a világ legnevesebb zenekarai, fesztiváljai, valamint a New York Times és a The Strad című szakmai médium is elismerte.

A rendezvény kiemelt vendége a Londoni Szimfonikus Zenekar szólistája, Roman Simovic, aki egy 1709-ből származó Stradivari hangszeren játszik.

Szintén először hallható a kaposvári fesztiválon Onutė Gražinytė litván zongoraművész, akinek Arvo Pärt műveiből készült albumát a legnevesebb zenei szaklapok mellett maga a szerző is méltatta. A gyorsan felfelé ívelő karrierrel büszkélkedő Junior Prima díjas Abouzahra Amira és Králik Abigél hegedűművészek is bemutatkoznak a találkozón.

„Arra törekedtünk a műsor összeállításakor, hogy a sokszínű, könnyen befogadható programelemek mind önmagukban, mind egymáshoz képest kerek egészet alkossanak. Érdemes tehát több napot eltölteni Kaposváron és átélni a fesztivál kínálta zenei különlegességek kibontakozását. A kamarazenei irodalom mérföldköveit szólaltatjuk meg a legváltozatosabb felállásokban” – mondta Várdai István művészeti vezető.

A nemzetközi kiválóságok mellett a magyar zenei élet kiemelkedő művészei is visszatérnek a fesztiválra. Különböző kamarazenei formációkban lesz hallható Várdai István csellóművész, a fesztivál művészeti vezetője, Szűcs Máté brácsaművész, Fejérvári Zoltán Liszt-díjas zongoraművész és Pusker Júlia hegedűművész.

A rendezvény vendége lesz a többszörösen díjnyertes vonósnégyes, a Motus Kvartett, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A fiatal generációt Hartmann Domonkos, Abouzahra Mariam és a Virtuózok tehetségkutatóból ismert Petar Balaban képviseli majd. A KaposFest programját idén is színesíti a Sárközy Collective, a Budapest Jazz Orchestra, valamint Duka Elemér és zenekarának muzsikája.

Újságírónk, Kiss Péter a tavalyi KaposFest több közreműködőjével – többek között ifjabb Sárközy Lajos hegedűművésszel, Szamosi Szabolcs orgonaművésszel és Kristóf Réka szopránnal – is beszélgetett a fesztiválról. Utóbbi így nyilatkozott arról, milyen érzés Kaposváron fellépni:

„Az pedig, hogy a zenészeket Kaposváron nem tartják elefántcsonttoronyból játszó, felsőbbrendű lényeknek, a KaposFest egyik legfőbb ismertetőjegye és erénye. Például mert a délelőtti koncert után, ahol fellépőruhában láttak, az utcán már papucsban és rövidnadrágban vagyok, és amikor találkozunk, összemosolygunk. 

Egy héten át itt kelünk-fekszünk, napi három koncert van, és ez olyan szimbiózist jelent a közönséggel, amely máshol elképzelhetetlen.

A közönség nélkül mi sem léteznénk, nem lenne értelme a létezésünknek: ez Kaposváron napi élmény, tapasztalat. A KaposFest azért különleges, mert erre elemi erővel ébreszt rá. Ott olyan, mintha a családomnak vagy a barátaimnak énekelnék, és természetes, hogy mindennap sok visszajelzést kapok.”

A rendezvény házigazdája az idei évben is Bősze Ádám zenetörténész lesz.

A rendezvény az NKA és Kaposvár Megyei Jogú Város támogatásával valósul meg. Részletes információk és a teljes program elérhető a KaposFest honlapján.