Kaposvár, kamarazene, Kokas és Kelemen ? KOKAS KATALIN

? Öt évvel ezelőtt azt mondta, a tervei között vonósnégyes, másik baba és művészeti szalon szerepel. Az első kettő kipipálva, hiszen egy esztendővel ezelőtt megszületett a Kelemen kvartett, a kisfia, Gáspár pedig már hároméves. A szalon helyett hívták életre férjével, Kelemen Barnabással a Nemzetközi Kaposvári Kamarazenei Fesztivált?

 

? Nem, ez nem pótlék, hiszen a szalonról sem mondtunk még le, csupán a lakásunk melletti tetőtér megvásárlása, beépítése nem egyszerű feladat. Előbb-utóbb azonban szeretnénk, ha ez a tervünk is megvalósulna. Azért gondoltunk a programsorozatra, mert Barnabással fesztiválról fesztiválra utaztunk a világban, és rengeteg olyan muzsikussal ismerkedtünk meg, akivel jó játszani. Úgy éreztük, ezeket az óriási egyéniségeket össze kellene gyűjteni. Az első fesztiválra ? és az ideire is ? nagy nevek mellett olyan művészeket is meghívtunk, akiket itthon még nem ismernek, de roppant tehetségesek. Ebben az esztendőben 18 koncertet rendezünk, 35 órányi zene, közel 70 darab hangzik el. S a kínálat nagyon színes, hiszen akadnak barokk kompozíciók és kortárs művek is a programban. Mindehhez a próbarendet hosszú hetek munkájával készítettem el, s aztán a stáb és Bolyki György fesztiváligazgató is újraírta az egészet.

 

 

? Igyekeztem nem ismétlődő kombinációkat készíteni. Tavaly Nicolas Altstaedt ? akit idén is hallhat a publikum ? azt mondta, Kaposvárott olyan művészek muzsikálnak, hogy bárhol járt is a világban, ha közülük egyetlenegy szintén a fellépők között volt, már jól érezte magát. Tényleg arra törekszünk, hogy a hazai és a nemzetközi szólistavilág legjobbjai muzsikáljanak a fesztiválunkon. A tavalyi nagyon jól sikerült, de azt szeretném, ha az idei még színvonalasabb lenne. Ebben az évben a fellépők között van Kocsis Zoltán, Perényi Eszter, Frankl Péter, Keller András, Fenyő László, Banda Ádám, Alina Pogostkina, Maxim Rysanov, José Gallardo, Alexei Orintchouk, Collin Currie és Jonathan Cohen is. Strém Kálmán előtt emléknappal tisztelgünk, s különleges lesz Ligeti 1. vonósnégyesének az előadása, amelyhez Andrea P. Merlo kortárs tánckoreográfiája társul. S az idei fesztiválnak már a Szivárvány Kultúrpalota az otthona, ahol kényelmes körülmények között remek akusztikát élvezhet a publikum. A diákoknak ingyenes kurzust is hirdettünk a fellépőkkel, s aki a fiatalok közül megvásárolja a fesztiválpárnát, minden koncerten leülhet az üres helyekre vagy akár a pódiumra is.

 

? Sokan azt mondják, hogy a legjobbakat felvonultató kamarazenei fesztiválhoz nagyon sok pénz vagy kiváló kapcsolati tőke szükséges. 

 

? Inkább azt mondanám, hogy kell mind a kettő. A nagyon sok pénzből még mindig hiányzik többmillió forint, s egyelőre fogalmam sincs, honnan fogjuk előteremteni. S tényleg a mi hívásunkra jött el például tavaly Joshua Bell, akiért a Budapesti Tavaszi Fesztivál összeteszi a két kezét, ha egyetlen koncerten fellép, és magas gázsiért előadja ugyanazt, mint a világ minden táján. A kaposvári sorozatban pedig eljátszotta Debussy darabját, A lenhajú lányt. S olyat produkált ebben az ötperces műben, hogy a publikum szétverte a házat. Rados Ferenc, aki huszonöt éve nem lépett pódiumra, nálunk hajlandó volt muzsikálni. A színvonal remek, csak ez a támogatottságunkon nem látszódik. Az sajnos kevés, hogy Kaposvár erőn felül segít minket. Amikor ugyanis a szülővárosom polgármesterét felkerestem, s azt mondtam neki, ha azt szeretné, hogy Kaposvár rákerüljön Európa térképére, a kultúra jelenti a megoldást, azonnal támogatta az ötletünket. 45 millió forintot kapunk az önkormányzattól, és nem tudok más településről, amely ekkora összeget áldozna klasszikus zenei rendezvényre. Csak az a baj, hogy más forrásra szintén szükség lenne. S eközben már a harmadik, 2012-es fesztivál programja is teljesen kész, s a tervek szerint olyan világnagyság is muzsikál rajta, aki még soha nem lépett fel Magyarországon.

 

 

? Valóban megesett tavaly, hogy az ötszáz férőhelyes templomba nyolcszázan zsúfolódtak be. A Rados-koncert volt talán az első sorozat legizgalmasabb és legmeghatóbb estje. Nagy örömömre nem zárkózik el a folytatástól. A fellépő művészek örömzenélnek, Kaposvár nem csupán a turné egyik állomása. Összejönnek a barátok, akik felnéznek egymásra, és kicsit bizonyítani is akarnak a másik előtt. Mindez elképesztő teljesítményre inspirálja a muzsikusokat. Biztos, hogy mindennek a különleges hangulatát a közönség is érzi. A művészek beülnek a közönség soraiba, s meghallgatják egymást. Ösztönzi őket a lelkes közönség is, hiszen tavaly többször húsz percen keresztül tapsoltak, sikítoztak, bravóztak. Szeretném, ha mindez ebben az évben is megismétlődne. A Bartók Rádió ismét közvetíti, felveszi az esteket, így többmillióan élvezhetik a rendhagyó hangversenyeket.

 

 

? Ő azóta már a hegedűt zongorára cserélte, s mivel csak nyolcesztendős, túl sokáig kellett volna várnunk rá. Dóra húgom viszont, akinek a tudatos zenei nevelését Barnabással együtt négy éves kora óta irányítjuk, 18 éves korára kiváló gordonkássá fejlődött. Bár édesanyám szenzációs csellótanár, s állandóan nemzetközi győzteseket nevel, nem volt egyértelmű, hogy a testvéremből olyan muzsikust farag, aki remekül beleillik a vonósnégyesbe. 

 

? A nagyobbik lányának azonban nem akart csellót tanítani, hiába vágyott erre gyerekként. 

 

? Azért, mert én nagyon makrancos vagyok, s nem akart a saját lányával folyton veszekedni. Dóra teljesen más, sokkal békésebb természetű. Ráadásul az én kezemre ránéztek, s azt mondták, ezek hegedűs ujjak. A gordonkához nagyobb kéz, termet kell, én pici vagyok. Számomra még a brácsa ideális, szeretek is rajta játszani.

 

 

? Ez az egyik legnevesebb megmérettetés, négyévente rendezik meg, és sokan jelentkeznek rá, mert komoly díjakat osztanak. S tényleg olyan kvartettek indulnak, akik sok éve muzsikálnak együtt, s a kamarazenélés a fő profiljuk. Idén mi voltunk a legfiatalabbak, ráadásul a vonósnégyes mellett mindannyian rengeteg dologgal foglalkozunk. Dóri még növendék, akárcsak a kvartett negyedik tagja, Homoki Gábor, aki tanítványom a Zeneakadémián. Gábor emellett a jazztanszakon énekel, zongorázik, ráadásul brácsázik is, ahogy minden növendékem. Én kétgyermekes anya vagyok, fanatikusan tanítok a Zeneakadémián, és szólózom, amennyit bírok. Barnabás szintén főleg szólistaként lép pódiumra, egyre jobb koncerteket ad, s elkezdett dirigálni.

.

 

? Még csak ismerkedik a vezénylés alapjaival. Nagyon jól tud kommunikálni az emberekkel, s csodálatos zenész, jó a ritmusérzéke. Pszichológusnak sem rossz, amire szintén szükség van a zenekarokban. Emellett még a füle is jó, szóval mindene adott, hogy később jelentős dirigenssé váljon. Ezek azonban távlati tervek. A vonósnégyes mindannyiunknak fontos, mindenki szívesen dolgozik a többiekért. S tényleg szerencsénk van Gáborral is, mert azt látom, sok ma a hegedűs, csak a művész kevés. A Kelemen kvartett specialitása, hogy hárman egyaránt tudunk hegedülni és brácsázni, így akár egymás között is váltogathatjuk a szólamokat. Barnabás általában az első hegedű, Gábor a második, én pedig a brácsa, de adott esetben lehet teljesen más a felállás. A kvartettel egyébként Kínába megyünk szeptember végén, ismét versenyen indulunk. A Musica Viva Díjnak köszönhetően három év múlva pedig sok fellépésből álló, ausztrál, új-zélandi turnén vehetünk részt. Rákerültünk a menedzsment listájára, s ettől kezdve ezen a kontinensen ők képviselnek minket is, ami óriási dolog. S bár Melbourne előtt egy olasz versenynek már a második fordulójában kiestünk, remek meghívásokat köszönhetünk annak a megmérettetésnek is. Rendeztek ugyanis egy koncertet, és felkérték a kvartettünket a fellépésre. Örömmel vállalkoztunk rá, s azt láttuk, a hangversenyen szinte az összes zsűritag, szervező, újságíró jelen volt. A négyfordulós verseny végén, a döntőben aztán nem adtak ki egyetlen díjat sem, mi viszont a koncertnek köszönhetően felkérést kaptunk a Wigmore Hallba és a Berlini Filharmonikus Zenekar termébe is.

 

? S ilyen siker után jelentősebb szerep jut a vonósnégyesnek?

 

? A kvartettel, amikor tudunk, összeülünk, próbálunk, és jól érezzük magunkat. Gyakran előfordul az is, hogy vérre menő vitákba kezdünk, hiszen szenvedélyesek vagyunk mindannyian, határozott zenei elképzelésekkel. S nagyon tanulságos is mindez, hiszen én olyan típus vagyok, aki szereti vinni, irányítani az ügyeket. A vonósnégyesben viszont ezt nem tehetem meg. Kaméleonnak kell lennem, mindig alkalmazkodni a többiekhez. Ha pedig valamit nem úgy játszanak, ahogy én gondolom, akkor ezt meg kell beszélnem velük. Nagy tanulási, tisztulási folyamat ez számomra, hiszen szólistaként a koncertpódiumon hozzám alkalmazkodik a zenekar. Fontos a kvartett, de nem akarjuk, hogy csak erről szóljon az életünk, mert akkor mindannyian kevesebbek lennénk. Ráadásul napjainkban egyre kevesebb lehetőség van a kamarazenélésre. Itthon pedig e téren még rosszabb a helyzet, mint külföldön. A mai világban több lábon kell állni, ezért a vonósnégyes izgalmas, de nem a legjelentősebb része a pályánknak.

 

 

? Sokszor az év végén Barnabással visszanézünk az elmúlt hónapokra, s arra jutunk, hogy a nappalinkban ott a piros bőrgarnitúra, amelyre még egyetlen egyszer sem ültünk le. Ez ilyen időszak, de igazából nem bánom.