Második alkalommal érkezik Kaposvárra, az Együd Árpád Kulturális Központba a Hangszert a kézbe rendezvénysorozat március 22. és 24. között, majd további hét településen lesz látható.

Az országos rendezvénysorozat célja, hogy a fiatalok kipróbálhassák a hangszeres zenélést, a legtehetségesebbeknek pedig utat nyisson a zenetanulás felé.    

A 2017-ben indult, ingyenes országjáró kiállítás keretében – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezésében – eddig több mint százezer látogató próbálhatott ki gitárokat, basszusgitárokat, billentyűsöket, ütősöket, ének- és hangtechnikai felszereléseket, valamint világzenei hangszereket.    

Kaposvárra 2018 februárja után érkezik meg újra a rendezvénysorozat, a március 22-i megnyitót követően a látogatók hét szekcióban több mint száznegyven hangszert próbálhatnak ki.   

Kaposvár után Balassagyarmat (március 30.–április 1.), Kiskunfélegyháza (április 6–8.), Debrecen (április 25–27.), Miskolc (május 10–12.), Paks (május 24–28.), Eger (május 30.–június 1.) és Dombóvár (június 9–11.) ad otthont a rendezvénynek.    

A sorozatról további részletek a rendezvény közösségi oldalán, a www.facebook.com/hangszertakezbe címen olvashatók.

Nyitókép forrása: Shutterstock