Most már igazán közel van a karácsony, és feltehetően mindannyian az ünnep lázában égünk, ezért Karácsony a múzeumban sorozatunk befejező részeként, az utolsó adventi vasárnapra olyan műtárgyakat válogattunk, amelyek szakrális jellegüknél fogva az ünnep szentségét és a bibliai történet egy-egy jelenetét idézik fel.

Cola di Petrucciolo: Angyali üdvözlet (14. század vége)

Cola di Petrucciolo: Angyali üdvözlet (14. század vége, leválasztott freskó vászonra áttéve,
165×242×5 cm). Forrás: Szépművészeti Múzeum

Cola di Petrucciolo freskóját a Palazzo Isidori első emeleti termének mennyezeti freskóival együtt, 1894 szeptemberében vásárolta meg Pulszky Károly. Ez a sorozat a Szépművészeti Múzeum legtöbb darabból álló falképciklusa. Pulszky érdeme, hogy a freskók leválasztását és helyreállítását is megrendelte, valamint hogy egységént vásárolta meg őket az olasz műkereskedőktől, így nem szóródtak szét a világ minden tájára. 

A budapesti Angyali üdvözlet az umbriai késő gótikus festészet szép példája. Érződik rajta a trecento és a quattrocento fordulóján élt Perugia művelt, igényes arisztokráciájának nemesi stílusa. A múzeum első katalógusában (1914) még Taddeo di Bartolónak tulajdonították, mivel a sorozat többi darabja az ő munkája. Jelenlegi attribuálását Fehér Ildikó végezte el.

A kompozíció két mezőre van osztva. A kép bal oldalán az imádságra megjelenő angyalt látjuk, jobbra pedig Máriát, amint egy intarziás pad előtt ülve meglepetten fogadja az angyal érkezését. Gábriel tekercset és egy liliomot tart a jobb kezében, de a felirat már nem olvasható. Hasonlóképpen lekopott az írás a két alak arcát összekapcsoló fehér csíkokról. A háttérben gótikus belső tér jelenik meg, feltehetően a perugiai Palazzo Isidori egyik terme. Vannak rajta olyan részletek is, amelyeket Petrucciolo kompozicionális szempontok miatt festett a képre. Az angyal mögött látható gótikus boltíves kapu például a tér mélységérzetét erősíti. Az angyal felett látható három ablak szimbolikus elemként jelenik meg: a valóságban ebbe a térbe nem szűrődött be természetes fény. Ezek az ablakok így feltehetően az Atyát, a Fiút és a Szentléleket jelképezik. 

Gerard David: Pásztorok imádása (1485 körül)

Gerard David: Pásztorok imádása (1485 körül, olaj, tölgyfa, 76,7×56,7 cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

Gerard David korai műveinek legszebb darabja ez a kép. Egészen másféle szemléletű, mint az olasz kortársak alkotásai. A mű előtere és háttere eltérő perspektívában van ábrázolva, a kompozíció pedig több idősíkot egyesít. Ezek még a középkori ábrázolások sajátjai. Egyszerre látjuk a háttérben a szállást kereső Máriát és Józsefet, és jobbra fent az angyalt, aki hírül adja a pásztoroknak a Kisded születését. Az előtérben pedig már a születést követő pillanatok elevenednek meg. A gyámoltalan újszülött Jézus anyja köpenyén fekszik, őt állják körül az alakok: Mária, Szent József és a két pásztor.

A festménynek számos olyan pontja van, ami igazolja, hogy Gerard David ismerte és alkalmazta a 16. századi festészeti újításokat. Az alakok nagyon plasztikusak, és térbe vannak komponálva. Gerard David volt az első olyan németalföldi alkotó, aki a természetes látványt egységes festői eszközökkel jelenítette meg.

A festmény minden részletében aprólékosan kidolgozott, a háttér városlátképét sok-sok részlet teszi elevenné, a történetet pedig különféle epizódok gazdagítják. A festő ezekkel teszi átélhetőbbé Jézus születésének csodáját. Sok szimbólum is megjelenik a képen. József kezében a gyertya utal arra, hogy éjszaka van, ám az isteni gyermekből áradó fény nappali világosságot áraszt a tájra. Gerard David kompozícióját a 14. században Svédországban élt Szent Brigitta látomása ihlette: „…hirtelen, egyetlen pillanat alatt hozta világra fiát, akiből elmondhatatlan fényesség áradt, ami a naphoz sem hasonlítható, nemhogy a gyertyához, amivel József világított. Az isteni fény teljességgel elnyomta a gyertyavilágot…”

MS mester: Mária látogatása Erzsébetnél, oltárszárny hétköznapi oldalának részlete (1506)

MS mester: Mária látogatása Erzsébetnél, oltárszárny hétköznapi oldalának részlete (1506, hársfa, olaj-tojás tempera, aranyozott, 140 x 95.5 cm). Forrás: Szépművészeti Múzeum

A középkori magyarországi művészet egyik legjelentősebb műve ez a festmény. A táblakép Selmecbánya Szent Katalin-templomának főoltárát díszítette. Az oltárhoz tartozó Királyok imádása-jelenet a lille-i Musée des Beaux-Arts tulajdona, a Születést ábrázoló képet Hontszentantal plébániatemploma őrzi.

A Szépművészeti Múzeumban őrzött festményen azt a pillanatot látjuk, amikor a Keresztelő Szent Jánossal várandós Szent Erzsébet és Mária találkozik. A körülöttük látható természeti környezet valamennyi eleme – mintegy a Magnificat (A Boldogságos Szűz hálaéneke, a Magnificat a Szentírásból vett dicsőítés (Lk 1,47-55) szavait követve – magasztalja az Urat. Látjuk, ahogy Isten „csodát művelt erős karjával (…) gondjába vette gyermekét, Izraelt”.

Látszólag idilli táj terül elénk. Az előtérben nőszirom és más virágok láthatók, majd lombos fák, dús mezők, a háttérben pedig egy vár és sziklás hegyek. Ez a harmónia azonban csak látszólagos. Ha jobban megnézzük, akkor a táj minden eleme a passióra, Jézus szenvedésére utal – a kopár sziklák, a lombos fák közül elő-előtűnő csavart fatörzsek, az írisz, a szamóca és a pünkösdi rózsa mind szimbólumok. A két alak viszonya viszont egyértelműen meghitt: Erzsébet kissé meghajolva lép Mária elé, iránta érzett tiszteletét pedig kézcsókkal fejezi ki.

Ridolfo Ghirlandaio: A pásztorok hódolása (1510)

Ridolfo Ghirlandaio: A pásztorok hódolása (1510, olaj, fa, 148×132 cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

Ridolfo Ghirlandaio Fra Bartolomeo és Andrea del Sarto kortársa volt, ám ő nem tartozott az élvonalbeli mesterek közé. A festészeti megújulásokat nem követte. Alakjait ugyan sommásan és lágyan mintázta meg, de a képelemeket még nem szervezte organikus egységbe. Ez a meghitt karácsonyi kép is mellérendelő komponálású. Az előtérben Jézus születését látjuk, a háttérben az érkező pásztorokat, felettük pedig az angyalok viszik a hírt a csodáról. A kompozíció különlegessége a kép két szélén levő alak. Jobbról nyílvesszőkkel átlőtt testű fiatal férfi, bal oldalon pedig botot tartó, térdeplő figura. Ők a két pestis elleni védőszent, Szent Rókus és Szent Sebestyén, akik szintén tanúi a születésnek.

A kép egyik legszebb részlete a nyakában bárányt tartó pásztor alakja, aki a „Jó pásztor” szimbólumaként értelmezhető. A zöld ruhás pásztor Jézusra mutat, mintegy azt mondva: Íme az Isten báránya, aki megváltja a világ bűneit. Az újszülött a földön fekszik, alatta búzaköteg, kék drapériával leterítve. A búza az utolsó vacsorára utal, amikor Jézus megtöri a kenyeret, és azt mondja: Ez az én testem, mely értetek adatik.” Ezen a képen így szimbolikusan nemcsak a Megváltó megszületése, hanem halála is jelen van. 

Agnolo di Cosimo Bronzino: Pásztorok imádása (1539–1540 körül)

Agnolo di Cosimo Bronzino: Pásztorok imádása (1539–1540 körül, olaj, nyárfa, 65,7×47,1×3cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

A festményen a nagy pillanatot, a Megváltó megszületését látjuk, amelyet ember és természet, ég és föld ujjongva ünnepel. Az újszülött egy antik épületromon fekszik, ami egyszerre jelképe a letűnő pogányságnak és a szent oltárnak. Giorgo Vasari páratlanul szépnek nevezte ezt a festményt Bronzino-életrajzában, és hozzátette, hogy épp az életrajz írásának idején készült róla metszet. A festő életművében ritkaságnak számít az ilyen kis méretű, sokalakos kompozíció, amiről Vasari még azt is elmondja, hogy a megrendelő Filippo d’Averardo Salviati, I. Cosimo Medici herceg unokaöccse volt. 

A kép azért különleges, mert harmonikus egyensúlyt teremt a klasszikus reneszánsz és a manierizmus eszméi között. A kompozíció például még a firenzei reneszánsz tradíciókat idézi meg: Bronzino félkörívben ábrázolta a Kisdedet körülálló alakokat. Mária figurája, amely a kép középtengelyén helyezkedik el, kiemelkedik közülük.

Reneszánsz jellemző a háttérben látható párás táj is. A mozdulatok, amelyek hol kecsesek, hol erőteljesen csavartak, az éjszaka hideg kék fénye, a szereplők szoborszerűsége, a ragyogó és fényes felületek viszont már a manierizmushoz sorolják e művet.

El Greco: Angyali üdvözlet (1600 körül)

El Greco: Angyali üdvözlet (1600 körül, olaj, vászon, 91×66,5 cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

El Greco Angyali üdvözlete egyike azoknak a témáknak, amelyeket a festő kései alkotói korszakában többször is megfestett. Ez a mű már igazán expresszív és miszticizmusba hajló. El Greco kompozícióiban ekkor már elszakadt a realitástól, térábrázolásában szakított a térmélység megjelenítésével, és sokkal hangsúlyosabbá válik a magasságok ábrázolása, amivel az égi és a földi szférát szimbolizálja. Ezen a festményén az isteni és az emberi összekapcsolódását látjuk: Mária és az angyal tekintete szinte egybeforr.

Mivel El Greco a háttér elemeit is redukálta, ott csak felhőket és villodzó fényeket látunk, így minden figyelem a két alakra irányul. Mária egyszerű imapultnál könyököl, előtte legyezőszerűen szétnyílt könyv: látjuk arcán a meglepetést, amit az angyal megjelenése váltott ki. Az alakok elveszítik reális arányaikat, szilárd tömegüket, és puszta szín- és fényjelenséggé alakulnak át. Ezen a festményen is megjelennek El Greco jellegzetes színei, a hideg világoskék, a ragyogó sárga és a vakító rózsaszín, amelyeket fehérekkel tesz még inkább élessé, kontrasztossá. Színhasználata még inkább eltávolítja a festményt a realitástól, és még közelebb emeli az égi szférához.

Rembrandt Harmenszoon van Rijn (köre vagy követője): Szent József álma (1650)

Rembrandt Harmenszoon van Rijn (köre vagy követője): Szent József álma (1650, olaj, vászon, 105×83 cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

Rembrandt amszterdami műhelyében, 1650 körül készült ez a festmény, amelynek forrása Máté evangéliuma. Előképéül a művésznek a berlini Kupferstichkabinetben található tollrajza szolgálhatott. A kivitelezésben Rembrandt egyik tanítványa, Barent Fabritius részvétele feltételezhető. Ezen a képen is tetten érhető Rembrandt bibliai témákhoz való viszonyulása és az a célja, hogy emberi közelségbe hozza az eseményeket. A kuporogva elszundító, álmában is vigyázó József, a szülésben elfáradt Mária és a köpenye alól előtűnő gyermek Jézus is esendő földi halandók. A kép egyetlen fényforrása az isteni gondviselést megtestesítő angyal alakja, aki bevilágítja a jelenetet. A háttérben felsejlik az istálló, a benne pihenő lovak. Meghitt és csendes jelenet, amit a Jézus üdvözlésére érkező pásztorok, királyok sem zavarnak meg. 

Mexikói festő: Királyok imádása (1700)

Mexikói festő: Királyok imádása (1700 körül, olaj, tempera, fa gyöngyházberakással, 44,4×55,2 cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

Különleges mű ez a temperakép: egészen másféle stiláris jellemzőket mutat fel, mint amiket az európai kultúrkörből megszokhattunk. Az egyik különbség a mexikói festők és európai társaik között az, hogy a valósághű közvetlenséget és tisztaságot részesítették előnyben a fantasztikus színek, a hosszúkás arányok és az extrém térbeli viszonyok helyett. A cél reális jelenet létrehozása volt, amelyben a néző el tudta képzelni magát. Az alakok emberszerűek, könnyű velük azonosulni, a táj pedig reális elemekből építkezik.

A vibráló sárga háttér különleges ragyogást kölcsönöz a műnek. Ezt a gyöngyházberakás és a vörös színű kiemelések még tovább erősítik. A kép középtengelyében helyezkedik el Mária és a Kisjézus, akik egy várrom előtt foglalnak helyet. Előttük az egyik napkeleti bölcs hódolatát fejezi ki. A háttérben az angyalt, valamint Menyhértet és Boldizsárt láthatjuk. A két sötétebb bőrű alak feltehetően Boldizsár és a szolgája. A kép jobb alsó sarkában látható antik romok a pogányság felett aratott győzelmet szimbolizálják.

Giovanni Battista Tiepolo: Pihenő Szent Család (1752–1753 körül)

Tiepolo: Pihenő Szent Család (1752–1753 körül, olaj, vászon, 47,7 x 65 cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

Magasztos és áhítatos ez a kompozíció, amelynek előterében a kitárt szárnyú angyalok üdvözlik Máriát és a Kisdedet. Mögöttük József pakolja a szamárra. Az angyalok óriási, kitárt szárnya, a pásztázó fények, a háttér sejtelmessége, a Mária fölé védelmezően omló pálmalevelek ünnepivé teszik a képet. Az átszellemült tekintetek, az éteri szépségű angyalarcok másik szférába emelik a jelenetet. Sűrű és koncentrált a festmény látványvilága, amit a pálmalevelek és az angyalszárnyak lendületes megfestése mégis dinamikussá tesz.

Tiepolónak ismerjük egy korábbi rézkarcsorozatát, a 22 lapos Menekülés Egyiptomba címűt, amelynek 15. darabja ugyanezt a témát dolgozza fel. A rézkarcon Mária a szamáron ül, alatta József ül a földön, és karjában tartja a kis Jézust. A festmény koncentráltabb, kiérleltebb kompozíció, mint a rézkarc, így könnyen lehet annak későbbi továbbfejlesztése.

A festmény történetéhez tartozik még, hogy az 1983-as képrablás során ezt a képet is elvitték, de végül a többivel együtt ez is szerencsésen visszakerült a múzeumba.

Giovanni Battista Pittoni: Jézus születése (1730–1735 körül)

Pittoni: Jézus születése (1730–1735 körül, olaj, vászon, 38,5 x 46,5 cm)
Forrás: Szépművészeti Múzeum

Ennek a festménynek a National Galleryben látható egy kibővített változata: azon az oltárképen Krisztus születése felett látható a Szentháromság is. E budapesti kompozíción az oltárkép alsó része jelenik meg. A kép szélén a kimerült Józsefet látjuk, aki egy székbe hanyatlik, és lehajtja a fejét, míg Mária térden állva gyönyörködik a kis Jézusban. Tekintetéből gyengédség sugárzik, egyik kezét a mellkasához szorítja, míg a másikkal a jászolra terített leplet emeli, hogy betakarja vele a meztelen csecsemőt. Ez a három alak „a földi Szentháromságot” jelképezi. Fent a viharfelhők közül két angyalfej tűnik elő, amelyek a csodára jöttek elő. A Kisjézust mennyei ragyogás övezi: a belőle áradó isteni fény betölti az egész képet. 

A festmény színeiben erősen érezhető Tiepolo hatása. Az árnyalatok sokfélesége, a festék több rétegben való felhordása egyaránt a velencei művészt idézi. Pittoni feltehetően Giovanni Battista Piazetta stílusából is inspirálódott: ezen a festményen a Szűz arca nagy hasonlóságot mutat Piazetta női szentjeiével. 

Nyitókép: A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának állandó kiállítása. Forrás: Szépművészeti Múzeum.