A népi kézművesmesterek a budai Vigadó szép épületében, a fal mentén és néhány belső szobában rakták ki szebbnél szebb portékáikat, kerámiától fajátékokig, kékfestőktől a hímzett vászonig. Mindenki találhatott szép ajándékot a fa alá az egész családnak és a barátoknak egyaránt.
Sokan éltek azzal a lehetőséggel, hogy saját kezűleg készítsenek ajándékot, fenyődíszt Csiki Lórival csuhéból és egy másik asztalnál zöld ágakból.
Gyémánt Ádám időről időre felkonferálta a nap eseményeit, majd a Guliba társulat tagjaiként Máté Móriccal adventi szokásokat elevenítettek fel. Interaktív játékukat néptánccal, muzsikával fűszerezték, a kíséretet és a talpalávalót Horváth Balázs és zenész barátai szolgáltatták.
Sorra kerültek a Luca-napi szokások is, elsőként a Luca, Luca távol légy… kezdetű, rontást és boszorkányokat távol tartó rigmussal. Megtudtuk, hogy ugyanebből a célból az ajtót, csakúgy, mint a disznóólat, minden évben bekenték fokhagymával. A paraszti gazdaság állatait megéneklő népdalok, játékok elevenedtek meg, mint a Hej, élet, kanászélet… vagy a Hogy a csibe, hogy… kezdetű dalok és a tréfás rigmus: „Olyan állat a csibe, mint a tyúk, csak kicsibe.” Luca-napi szokás a „kotyolás”: a legények a Luca, Luca, kitty-kotty ismétlő mondókával csoportosan járták a falut, hogy jókívánságaik nyomán szaporodjon a tyúktojás – és persze őket is megvendégeljék ezért. Az udvarias falujárók mindig megkérdezték: „Szabad-e kotyolni?” December 24-én a pásztorok is bekéredzkedtek a a portákra, és azt kívánták, hogy amennyi a szalmaszál, annyi borjúcskája legyen a gazdának. „Míg a bárányt megfogjátok, addig is mulatunk, / Jézuskának, Máriának énekeket mondunk”, énekelték.
Mi pedig a Karácsonynak éjszakáján kezdetű szép népi éneket tanultuk meg, aztán Katlan Tóni ételkészítés bemutatásával folytatta az adventi szokások felelevenítését. Az ilyenkor szokásos kisböjti ételekről mesélt, és közben az erdélyi fehér halleves készítését figyelhettük meg.
A böjt annyit jelent, hogy kevesebbet eszünk, és egyes ételeket, így a húst megvonjuk magunktól. A tilalom hagyományosan nem vonatkozott azonban a vízben élő állatokra, ezért eszünk böjtidőben mindmáig halat. Érdekesség, hogy a hód vagy a vidra sem esett tilalom alá.
Adventben nemcsak a szervezetünk, de a lelkünk is böjtöl. A várakozással kinyitjuk a lelkünket – az, ha valamire rákészülünk, segít jobban megélni, amikor elkövetkezik.
„Oszd meg kenyeredet az éhezővel”, mondja a Bibliában Ézsaiás próféta, ezért a karácsonyi ünnepkörhöz az adakozás, a szegények megsegítése is kapcsolódik.
Különbség van a böjti és az úgynevezett ínségételek között. Az utóbbiakat akkor fogyasztották, amikor kevés volt az ennivaló. Ilyen hiánypótló volt a ma már kevéssé ismert sulyom és tátorján, de valaha a gesztenye is, akárcsak a mára ínyencségnek számító rák és homár.
Miután a zöldfűszerekben gazdag halleves elkészült, a szakács szívet melengető karácsonyi szokásról számolt be nekünk. A karácsonyi asztal közepén annyi szeletre vágták az almát, ahányan voltak, és mindenki megevett egy szeletet. A szokás magyarázata az volt, hogy aki esetleg eltéved a jelenlevők közül, ha erre az almára és azokra gondol, akik vele voltak, sikerül majd hazatalálnia.
A fotókat a szerző készítette.
