?Ó, csak már este volna! ? sóvárgott a fenyőfa. ? Csak már meggyújtanák a gyertyáimat! Vajon mi következik aztán? Eljönnek-e társaim az erdőből, s látnak-e engem? Bekukucskálnak-e a verebek? Gyökereket eresztek-e itt, s így állok-e feldíszítve, télen-nyáron, örökétig? A roppant vágyakozásba belefájdult a kérge, a kéregfájás pedig éppen úgy gyötri a fákat, mint az embereket a fejfájás. Aztán végre meggyújtották a gyertyákat az ágain. Micsoda ragyogás! Micsoda pompa! A fenyőfának minden ága beleremegett; az egyik gyertya le is perzselte zöld tűit egy jó darabon. ? Jaj, istenem! ? kiáltozták ijedten a szobalányok, s gyorsan eloltották a tüzet. Most már vigyáznia kellett, nehogy megint elfogja a remegés. Pedig ó, hogy félt! Folyton attól reszketett, hogy elveszíti valamelyik ékességét ? szinte eszét vette a kápráztató ragyogás.?
Az idézet Andersen meséjéből: A fenyőfából van. A történetben különös szemszögből: a karácsonyfa perspektívájából látjuk az ünnepet, így nemcsak a csillogás, szépség, családi boldogság kap helyet benne, de a magány, az elhagyatottság és a karácsony után bekövetkező üresség is. A mese arra is tanít, milyen fontos örülni a jelennek. Az állandó sóhajtozás, jövővárás helyett élvezzük a pillanatot, ami itt és most körbevesz bennünket.
?Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsonyeste a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.?
A kis gyufaárus lány szintén Andersen története, és szintén az empátiáról szól. Arról, hogy nézzünk szét magunk körül, és lássuk meg, ki mit érez, mire vágyik és milyen körülmények között tud ünnepelni. De ugyanennyire mesél a történet a családi kötelékről és a szeretetről is, hiszen a kislány a legszebb karácsonyi pillanatát töltheti nagymamája karjában, amikor már nem érzi sem a hideget, sem az éhséget, csak a szeretetet. Andersen meséi elérhetőek itt.
?Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza, kevés pénzecskét szedett be; ami ismét a mesterségéhez, meg a napi szükségek fedezésére kellett. Hazafelé futtában minden utcaszegleten látott aranyos, ezüstös báránykákkal, cukorbabákkal rakott asztalokat, amiket jámbor kofák árulgatnak olyan gyermekek számára, akik magukat jól viselik; meg is kérdik elébb, hogy a rossz gyermekeknek ne adjanak el belőle; János mester egy-egy helyen meg is állt: talán venni kellene belőle? Micsoda? Mind a kilencnek? Az sok volna. Egynek vegyen? Hogy a többi azután irigykedjék rá. Nem; majd ad ő nekik más karácsonyi ajándékot, szépet is, jót is, ami el sem törik, el sem kopik, s aminek valamennyi örülhet, mégsem veheti el a másiktól.?
Mi is ez az ajándék? Nem más, mint az éneklés öröme, gondolja először a főszereplő: János mester, és valószínűleg az olvasó is. A történet végére azonban kiderül, hogy az éneklés öröménél is van nagyobb ajándék. Aki szeretné tudni, hogy mi az, annak feltétlenül el kell olvasnia Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című történetét, amely itt érhető el.
?Kebléhez ölelte a gipszangyalt, és úgy botladozott vele a népes utcákon, közben pedig állandóan reszketett, hátha összetörik a szobor. De nem történt semmi baja. Szállójában kicsomagolta, letette a padlóra, és hosszan bámulta a homályos villanyfényben. A gipszangyal most is mosolygott, szirupédesen és émelyítően, de a mosolyával együtt valami nagy-nagy szomorúságot is árasztott, mint az ízléstelen gyári holmik, melyek a művészekét akarják utánozni. A tanító elszomorodott. Félt, hogy túlfizette, és becsapták. Félt, hogy sógorának meg a húgának nem fog tetszeni. Félt, hogy nem tudják majd hova tenni, hiszen lakásuk telis-tele van csecsebecsékkel, tavaly egy szobrot is vettek, igaz, hogy az csak egy öreg szakácsnét ábrázol, és sokkal kisebb, mint ez.?
Az idézetben megfogalmazott érzés mindnyájunknak ismerős lehet. Bennünk is felmerül az ünnepek előtt, mit vegyünk a szeretteinknek, mivel fejezzük ki ragaszkodásunkat, és mi lesz, ha az ajándékunk esetleg mégsem tetszik a másiknak. Kosztolányi Dezső A gipszangyal című története azonban az ajándékozáson túl azzal is foglalkozik, milyen problémák lehetnek családon belül, és milyen is az, amikor a másiknak ? akár csak tudattalanul is ? de ?rátaposunk? a szívére. A novella itt olvasható.
Wéber Anikó
Fotó: pixabay.com
