Tóth Krisztina Denevér című óvodai krimijét Dicső Dániel rendezésében láthatja a közönség az online térben.

A pandémia elmúlt egy éve alatt szinte hozzászoktunk, hogy életünk jelentős részét az online térben éljük. Felhőben vezetjük a bevásárlólistát, Zoomon egyeztetjük a teendőket, Skype-on jelentkezünk be a szülői értekezletre, néha még a családi veszekedéseket is videóbeszélgetésben bonyolítjuk le, és közben azt mondogatjuk: „Jó, hogy legalább ez van, na de azért nem ugyanaz…”

Feszülten várjuk, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, ám addig is részesei lehetünk egy-egy különleges, kifejezetten a jelenlegi helyzet szülte előadásnak. Ilyen a hagyományos színházi kereteket újszerűen szétfeszítő Denevér, amelyet Tóth Krisztina két színészre és egy vetítővászonra írt. Adott egy maroknyi lelkes csapat, akik mernek merészet álmodni, és megpróbálják kihozni a jelenlegi körülményekből a legjobbat. Cseicsner Otília dramaturg, Melkvi Bea színésznő és Dicső Dániel rendező egy olyan darabot szeretett volna színre vinni, amely eleve több platformon előadható, így kiválóan illeszkedik a járványhelyzethez, de később akár élő színházi keretek között is bemutatható. Így esett a választásuk hazánk egyik legsikeresebb irodalmi alkotója, Tóth Krisztina költő, író, műfordító színdarabjára, amelynek fókuszában egy óvodai „bűncselekmény” áll.

– Az öltözőből nyom nélkül eltűnő gumidenevér rejtélyét megfejteni igyekvő szülők – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – rögtön gyanakodni és acsarkodni kezdenek, a konfliktusaik mentén pedig egy ízig-vérig közép-európai abszurd bontakozik ki. Ebben a sztoriban reményeink szerint mindenki találhat bosszantóan ismerős elemeket, szúrós humort és fajsúlyos dilemmákat– mondta az előadás rendezője, Dicső Dániel.

A történet végül fordulatos krimivé dagad, amelynek során a nézők nemcsak bepillanthatnak a főszereplő képzeletébe és emlékeibe, de egy esendő anya szemszögéből figyelhetik meg az egymás iránti figyelem és felelősség hiánya által okozott sérüléseket.

A darab voltaképpen egy virtuális családállítás távoli asszociációjaként is felfogható, hiszen a hat karaktert összesen ketten, Melkvi Bea és Karalyos Gábor keltik életre – teret engedve ezzel a bravúros színészi alakításoknak. A látványért a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet három végzőse, Kiss Donatella, Nyári Virág és Urbancsek Adél felel, míg a muzsikáról a számos film-, színházi és táncprodukció zenéjét is jegyző Márkos Albert és Bolcsó Bálint gondoskodik.

Noha az előadást a világjárvány okozta bezártság hívta életre, fontos megjegyezni, hogy annak témája nem köthető a koronavírushoz, formai szempontból pedig többet vállal, mint egy egyszerű színházi közvetítés, ugyanis annak köszönhetően, hogy eleve a kamerának játszanak a színészek, sokkal inkább egy XXI. századra optimalizált tévéjátékot tudnak létrehozni az alkotók. A próbák a szereplők és az alkotók egészségét maximálisan szem előtt tartva, de gőzerővel zajlanak, a végeredményt pedig a május 12-i online premier napjától láthatják a nézők ezen az oldalon.

Fotó: Dicső Dorka