Kubik Cseni: Elvégeztük az egyetemet, agrárcég helyett zenekar lett az eredménye

A közelmúltban jelent meg a harmadik stúdiólemezetek, amit december 27-én mutattok be a Szimpla Kertben. Milyen koncepciót testesít meg a lemez, és milyen alkotófolyamat útján jött létre?

Az Unreason Season egy egész éven át tartó munka eredménye. Az élénk kreativitásunkból adódóan rengeteg ötletünk van, nagyon termékeny zenekar vagyunk. Négy év alatt négy nagylemezt alkottunk. Az egyik egy élő koncertfelvétel, a másik három pedig stúdióban készült. Az idei évünk úgy nézett ki, hogy végigjátszottuk a fesztiválszezont, koncerteztünk – hangfoglalósok is voltunk –, szervezkedtünk, ezzel párhuzamosan tartottunk négy stúdiósessiont. Azért osztottuk ezt négy részre, mert most először konceptalbumot hoztunk ki.

Év elején kezdtük a munkát, amit a nyári, az őszi, majd a téli felvételek követtek, ezáltal több szempontból is – például a szerzemények hangulatát, hangzását és szellemiségét tekintve – nagyon diverz az anyag. Bakelitkedvelő zenészek vagyunk, így a tavaly megjelent Freaky Lo-Fi Hitshez hasonlóan a Unreason Seasont is megjelentettük bakeliten.

A lemezt Szentesen vettük fel a hangtechnikusunk, Gődér Csaba vezetésével egy mongol jurtában, aminek a hangzása és az erőtere egyaránt kiváló és izgalmas. Egy misztikus tér. Az év körforgását követve minden évszakban leköltöztünk egy picit, és ott éltünk, aludtunk, alkottunk, zenéltünk. Ez a dalok feljátszásának harmonikus, nyugodt, háborítatlan folyamatát és a spontán alkotást egyaránt lehetővé tette. Előfordult, hogy a tóparton bóklászva eszembe jutott egy szép ötlet, azonnal megírtam, három óra múlva meg már énekeltem is fel a jurtában.

Menedzsmentiroda helyett ti magatok építettétek fel a zenekart. Miből fakad az a határozottság, ami által itthon és külföldön egyaránt remekül tudjátok menedzselni önmagatokat?

Az önmagunkba vetett bizalomból. Azért kezdtünk el önazonosan „csináld magad” módon, megérzések útján működni, mert magunkban bízunk a legjobban. Nagyképű lenne azt mondani, hogy értünk a menedzseléshez – az intuícióinkra hallgatva indultunk el ezen az úton. Ma is úgy érezzük, hogy egy bizonyos szintig mi tudjuk a leginkább nekünk tetsző módon ellátni a menedzseléssel és bookinggal kapcsolatos feladatokat.

Az önbizalom mellett szintén jelen van bennünk az önálló cselekvéshez szükséges kedv és affinitás is, amit valószínűleg az is éltet, hogy ez a fajta működés nem okozott csalódást, sőt, pozitív és hatékony útnak bizonyult.

Egy ideje már élt bennünk a gondolat, hogy bizonyos feladatokat kiadhatunk a kezünk közül, és jól jöhet egy tapasztalt szakember támogatása.

Ez mit jelent pontosan?

Kaptunk egy lehetőséget, így ma már egy – az európai piacot jól ismerő, rengeteg zenekarral együtt dolgozó – olasz bookingügynökség egyik ügynöke képviseli a bandát külföldön, ő köti le a határon túli bulijainkat. A nagy önállóság közepette nem volt könnyű döntés kiadni a kezünkből az irányítás egy részét.

Játszottunk már néhány európai klubban és fesztiválon. Eddig Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Horvátországban, Lengyelországban, Németországban, Hollandiában, Szerbiában, míg jövő januárra egy németországi, belgiumi és franciaországi állomásokból álló mini turnét is leszerveztünk. De be kellett látnunk, hogy mi nem ismerjük elég behatóan az európai piacot, és az olasz ügynökünk tarsolyában a miénknél szélesebb repertoár van.

Hogyan indult a zenei pályád, és miből fakad az abban megjelenő elemi erő?

Általános iskolai első osztályos koromban kezdtem klasszikus zenét tanulni, heti rendszerességgel jártam klasszikus ütőórára. Jó móka volt, kedveltem, ám akkor még nem találtam meg igazán a helyemet a zenében. Ennek, azt hiszem, részben az lehetett az oka, hogy nem a klasszikus, művházas, fehér inges zenélés az én utam. Nem is voltam kifejezetten ügyes, de jó alapokat kaptam.

Több év kihagyás után, húszéves korom körül lépett be igazán az életembe a dobszerkó, és hangszertéren ő lett számomra az igazi. A Stone Sober első koncertjén ismertem fel a saját zenei karakterem, és jöttem rá, hogy valójában mindig is vágytam arra, hogy színpadon doboljak, hiszen ez elképesztően csodás érzés – ennek az érzésnek az elemi ereje élteti és járja át a zenekarunk játékát.

Hogyan jellemzed a saját zenei karaktered?

Én egy energikus dobos vagyok, de az első pillanattól kellő önkritikával és humorral szemlélem magam. Látom, hol vannak a határaim. Nem vagyok egy nagyon technikás, virtuóz játékos.

Ha a játékélményen keresztül átmegy, hogy imádom ezt csinálni, akkor jó lehet az út. A dalszerzés terén sem törekszünk tökéletességre. Intuitívan alkotunk, ősélményalapon igyekszünk működni. Idézem egy átlagos, alkotás közbeni párbeszédünket: „Jól hangzik? Jól. Akkor nyomjuk!”. Vannak olyan dalaink, amik gyakorlatilag percek alatt születnek meg.

Hogyan találtatok egymásra Gyurival, akivel az önkifejezési módotok, a zenei ízlésetek és az attitűdötök egyaránt hasonló?

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen találkoztunk, ahol mindketten mezőgazdasági mérnöknek tanultunk. Ott mindenki száz hektárokról meg jószágokról beszélt és traktoros sapiban volt, ami tök jó, de mi ketten, finoman szólva, kilógtunk a sorból – hosszú haj, mintás ruhák, ilyesmi. Ebben az egyetemi közösségben természetesen szóba került a zene, a hangszerek, és kiderült, hogy mindketten érdeklődünk a zene iránt.

Hozzáteszem, komolyan vettük a mérnöki tanulmányainkat is, mindkettőnkből jó agrárszakember lehetne. Szeretem a végzettségem, büszke vagyok rá, de most a zenén van a fókusz. Úgy érzem, most ennek van itt az ideje, amit a sikereink is igazolnak.

Mi a Stone Sober szellemi motorja?

Az életigenlő látásmódunk. A Stone Sober nem egy búskomor banda, átjárja a dalszövegeinket az életszeretetünk, az életvidámságunk. Ez egy viszonylag egyszerű, de nagyszerű és könnyen értelmezhető üzenet. A célunk az, hogy a kisebb klubokon túl nagyobb platformon érvényesüljünk underground és a mainstream, belföld és külföld között elhelyezkedő zenekarként. Igyekszünk új, mai, modern köntösbe bújtatni a hatvanas, hetvenes évekre jellemző, ránk vitathatatlanul nagy hatást gyakorló zenei hangzást.

Sokaknak a White Stripes jut eszébe rólunk, hiszen tagadhatatlan a hasonlóság: női dobos, férfi gitáros, mindketten énekelnek. Büszkén viseljük a „magyar White Stripes” címkét, szép, hogy hozzájuk hasonlítanak minket, azonban nem egy feldolgozás-zenekar vagyunk. Tény, hogy egyfajta inspirációként szolgálnak, de nem kopírozzuk őket. A saját hangunkon szólunk a közönségünkhöz.

Címlapfotó: Kubik Csenge Dalma. Fotó: Sorok Péter/Kultúra.hu