1915. november 8-án született Velencében. Ötéves korában látta Verdi A trubadúr című operáját, s ettől kezdve csak a zene érdekelte. Nyolcévesen már zongoristaként szerepelt, zeneszerzés-tanulmányait Pesaróban, majd a római Santa Cecilia Akadémián folytatta. Pályafutása elején fellépett koncertzongoristaként, de zenekarban is játszott, volt nagybőgős, üstdobos, hegedűs, két operát is írt. Még nem volt harmincéves, amikor a római operaházban Tullio Serafin karmester mellett lett korrepetitor; megismerkedett a zeneszerző Pietro Mascagnival is. Szavai szerint Serafin mellett Wilhelm Furtwängler dirigálása volt számára meghatározó.
Karmesterként 1944-ben Rómában Verdi Traviata című operájával debütált. 1946 és 1955 között a stockholmi királyi opera karmestere volt, megkapta a svéd állampolgárságot is, majd öt éven át a dán rádió szimfonikus zenekarának első dirigenseként működött. Vendégkarmesterként dolgozott a berlini Staatsoperban, a New York-i Carnegie Hallban és a Metropolitanben, a londoni Covent Gardenben, a berni Stadttheater együttesének első zenei vezetője volt. Nagy sikerrel lépett fel a híres Glyndebourne-i Fesztiválon Verdi Macbeth című operájával a Londoni Filharmonikusok élén, majd Donizetti Boleyn Annájával – a milánói Scalában viszont soha nem állt a karmesteri pulpituson.
Egisto Tango és Sergio Failoni után a harmadik olasz karmesterként hosszú ideig volt jelen a magyar zenei életben. A budapesti Operaházhoz Failoni felesége közvetítésével került,
az Erkel Színházban 1959-ben Verdi Rigolettójával debütált, az Operaházban Rossini Ory grófja című alkotását vezényelte először.
Nevét a következő évben Puccini Manon Lescaut című operájának dirigenseként ismerte meg a zenekedvelő magyar közönség, a művet az Operaház történetében példátlan módon az évad során több mint negyven alkalommal játszották. A címszerepet Házy Erzsébet alakította, partnere Ilosfalvy Róbert volt, akit a karmester egyik legkedvesebb tenorjának tartott. Nem véletlenül: mindketten parázsló szenvedéllyel azonosultak a színpadra kerülő zeneművel.
Több opera-felújításában is közreműködött a Magyar Állami Operaházban. Mintegy két tucat zenemű betanítását irányította, több száz előadást dirigált, többek között Respighi A láng, Rossini Mózes, Puccini Tosca, Mozart Figaro házassága, Verdi Macbeth, Aida, A végzet hatalma, valamint Otello című operáját. Vezényletével hangzott föl először az Operaházban Verdi A lombardok és Ernani című operája, Bellini Normája, és ő dirigált Verdi Attila című művének hazai premierjén 1972-ben a Margitszigeten – az operában Odabellát éneklő Marton Éva később Gardellit nevezte egyik „felfedezőjének”. Az olasz mester indította el Sass Sylviát is az énekesi pályán.
Az operák közül az olasz komponisták műveit részesítette előnyben, de a koncerttermekben a klasszikusoktól a kortárs szerzőkig terjedt repertoárja.
Élete utolsó évtizedeiben kizárólag zenekari koncertek vezénylését vállalta. Magyarországon is több lemezt készítettek vele, amelyeken elsősorban operákat dirigált. Nevéhez fűződik Respighi A láng című operájának lemez-világpremierje, Rossini Tell Vilmosának első teljes felvétele, őt tartották a múlt század legjobb Verdi-karmesterének. Egyik kedvenc zeneszerzője Bartók Béla volt, akinek műveit több alkalommal is dirigálta.
Előadásmódját a darab részletei és egésze iránti szenvedélyes hűség jellemezte. Azt vallotta, hogy „karmesternek lenni annyit tesz, mint a saját egyéniségünk legjavát nyújtva kifejteni azt, ami a partitúrában van”; a karmester nem a zenekar fölött áll, hanem annak szerves része.
1992-ben zeneszerzőként is bemutatkozott a magyar közönségnek, Requiem című alkotását dirigálta.
Komponált operát, szimfonikus műveket, dalokat (néhánynak maga írta a szövegét is) és kamarazenét egyaránt.
1991-ben a magyar zenei életben kifejtett több évtizedes tevékenységéért megkapta a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje kitüntetést, a következő évben Budapest díszpolgára lett. Magyarországot évekig második otthonának tekintette, és szívesen vett részt jótékonysági hangversenyeken is. 1995-ben a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend tiszti fokozatával tüntették ki. Ugyanabban az évben dirigálta utoljára az Operaház zenekarát, a Manon Lescaut előadásán.
Életéről Csák P. Judit A mi Lamberto Gardellink címmel publikált könyvet 1996-ban. Elma Gardelli, a dirigens felesége Az álomrét, kedves történetek gyermekeknek címmel 1998-ban adott ki mesekönyvet, a kicsiknek szóló történeteket budapesti nagyothalló kortársaik rajzai illusztrálták.
Lamberto Gardelli utolsó éveit Németországban töltötte, 1998. július 17-én, 82 éves korában halt meg Münchenben.
Nyitókép: Lamberto Gardelli, a Magyar Állami Operaházban 1992. január 23-án bemutatott Mózes című Rossini-opera karmestere. Fotó: Földi Imre / MTI
