Pályázat kódszáma: KZ-KMK-SN-2021
1. A Felhívás célja és háttere
Az egyes kultúrstratégiai kérdésekről szóló 1108/2021. (III.10.) Korm. határozatban (a továbbiakban: Korm. határozat) a Kormány döntött arról, hogy a kulturális tevékenységek finanszírozása, illetve támogatása, továbbá a kulturális tevékenységet ellátó intézmények fejlesztése, fenntartása és működtetésének támogatása az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint Támogató nevében és képviseletében eljáró kezelőszerv a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Kezelő) feladata legyen.
A jelen Felhívás a Kárpát-medencében működő magyar könnyűzenei, világzenei és jazz koncertek lebonyolítására alkalmas helyszínek szorosabb együttműködését, a „Kárpát-medencei magyar klubhálózat” kialakításának ösztönzését és a hazai és határon túli magyar könnyűzenei, világzenei és jazz előadók és produkcióik szoros együttműködését, hálózatosodását és a produkciók feltételeinek javítását hivatott elősegíteni, figyelemmel arra, hogy a megvalósításban résztvevő helyszínek technikai és infrastrukturális felszerelése, illetve körülményei megfeleljenek a jelenlegi zeneipari sztenderdeknek.
1.1. Alapvető cél
A jelen Felhívás alapvető célja, hogy legalább 3 helyszínen – melyből legalább 1 határon túli magyarlakta területen elhelyezkedő -, legalább 3 magyar előadó bevonásával – melyből legalább 1 határon túli magyar előadó - turnészerű produkciók jöjjenek létre, melyek hosszabb távon elősegítik a megfelelő infrastruktúrával rendelkező hazai és határon túli, könnyűzenei, világzenei és jazz koncertek lebonyolítására alkalmas helyszínek és piaci szereplők (könnyűzenei, világzenei és jazz előadók (a továbbiakban: Előadók) és könnyűzenei, világzenei és jazz koncerthelyszínek (a továbbiakban: Koncerthelyszínek) Kárpát-medencei szintű közösségének kiépítését.
1.2. Rendelkezésre álló keretösszeg
A Felhívás keretében rendelkezésre álló keretösszeg: 200.000.000,- Ft.
A támogatás forrása: Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 13. Művészeti tevékenységek alcím, 1. Művészeti tevékenységek és egyéb feladatok támogatása jogcímcsoport.
A támogatási intenzitás: 100 %
1.3. Saját forrás mértéke
Jelen Felhívás keretében a Pályázónak saját forrást nem kell biztosítania. A Felhívás szerint nem elszámolható költségeit önerőből kell fedeznie.
1.4. Támogatás összege és formája
Jelen Felhívás keretében nyújtott támogatás formája: nem visszatérítendő támogatás.
Jelen Felhívás alapján, a 3.1. és 3.2. pontban rögzítettekre tekintettel, az igényelhető támogatás maximális összege 7.500.000,- Ft
1.5. Előleg mértéke
Jelen Felhívás keretében a megítélt támogatás 100%-os előleg formájában kerül átutalásra a támogatói okirat hatálybalépését követő 30 naptári napon belül.
2. Támogatást igénylők köre
2.1. Jogosultak köre
Jelen Felhívás keretében pályázatot nyújthatnak be:
Legalább hároméves zenei formáció részvételével megvalósuló koncertszervezéssel kapcsolatos szakmai múlttal rendelkező, magyarországi zenekari/előadói menedzsmentet ellátó önálló jogi személyiségű gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó,
Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságok, nonprofit gazdasági szervezetek és önkormányzati fenntartású intézmények, amelyek legalább 2 éve működő, koncertek lebonyolítására alkalmas helyszín tulajdonosi, üzemeltetői vagy bérlői minőségüket érvényes és hatályos dokumentumokkal tudják igazolni.
A Felhívás keretében konzorciumi formában nincs lehetőség pályázni.
3. Pályázat tartalma
3.1. Támogatható tevékenységek
A 2.1. pontban rögzített pályázó által legalább 3 koncert turnészerű megszervezése és lebonyolítása, amelyek közül legalább az egyik helyszín határon túli magyarlakta területen helyezkedik el és amelyen legalább egy résztvevő előadó határon túli magyar. Elvárás, hogy minden helyszín alkalmas legyen koncertek lebonyolítására azáltal, hogy a helyszínek technikai és infrastrukturális felszerelése, illetve körülményei megfelelnek a jelenlegi zeneipari sztenderdeknek. A koncertek mindegyikét legalább 2 magyarországi és legalább 1 határon túli előadó közreműködésével szükséges megvalósítani.
Felhívjuk figyelmüket, hogy egy koncerteseményre csak egy pályázatot lehet benyújtani!
3.2. A tevékenységekkel kapcsolatos speciális elvárások
- Előadókkal szembeni speciális elvárások
- Kizárólag saját dalokkal dolgozó, hozzáadott értéket képviselő művészi produkciók támogathatóak
- Legalább 15 db saját szerzésű, publikált (kereskedelmi forgalomban vagy online csatornákra került) dal, amely a pályázat kiírása előtt került nyilvánosságra
- A pályázó Facebook követőinek száma minimum 2000 fő
- A pályázó Spotify hallgatóinak száma minimum 500 fő
- Legalább 1 nagylemezzel (minimum 8 dal egy adathordozón) rendelkeznek
- 2019. január 1. óta minimum 10 élő koncertet adtak, amelyből legalább 4 a zenekar székhelyétől eltérő településen valósult meg.
- A Pályázó vállalja, hogy a koncerthelyszínek megfelelnek az alábbiaknak: legalább két éve koncerthelyszínként működik , a koncerthelyszínek közül legalább 2 a pályázó székhelyéhez képest földrajzilag eltérő területen működik, melyből legalább 1 határon túli magyarlakta területen helyezkedik el; koncertek lebonyolítására alkalmas helyszín; A koncerthelyszíneket a pályázatban részletesen be kell mutatni;
- Az előadók nyilatkozata szükséges arról, hogy az adott előadó részt vesz a pályázaton elnyert támogatásból megvalósuló teljes turnén;
- A turnén résztvevő előadók közül legalább egynek határon túli magyar előadónak kell lennie;
- A pályázatban be kell mutatni a turné tervét az előadó(k) és koncerthelyszínek megjelölésével, továbbá csatolni szükséges a pályázó által készített technikai feltételeket is tartalmazó színpadrajzot és ridert;
- A pályázó vállalja, hogy a pályázati eljárás lezárását követően 1 évig legalább 1 alkalommal, külön megállapodás alapján a Kezelő felületein megjelenik.
Koncerthelyszínekkel szembeni speciális elvárások
- A Pályázó vállalja, hogy a koncerthelyszínek megfelelnek az alábbiaknak: legalább két éve koncerthelyszínként működik, a koncerthelyszínek közül legalább 2 a pályázó székhelyéhez képest földrajzilag eltérő területen működik, melyből legalább 1 határon túli magyarlakta területen helyezkedik el; koncertek lebonyolítására alkalmas helyszín; A koncerthelyszíneket a pályázatban részletesen be kell mutatni;
- Az előadók nyilatkozata szükséges arról, hogy az adott előadó részt vesz a pályázaton elnyert támogatásból megvalósuló teljes turnén;
- A turnén résztvevő előadók közül legalább egynek határon túli magyar előadónak kell lennie;
- A pályázatban be kell mutatni a turné tervét az előadó(k) és a koncerthelyszínek megjelölésével, továbbá csatolni szükséges a pályázó által készített technikai feltételeket is tartalmazó színpadrajzot és ridert;
- A pályázónak nyilatkoznia szükséges, hogy 2019. január 1. és 2021. július 1. között legalább 6 alkalommal belépőjegyes, élő zenei produkciót bemutató koncertnek adott helyet.
- A pályázó vállalja, hogy a pályázati eljárás lezárását követően 1 évig legalább 1 alkalommal, külön megállapodás alapján a Kezelő rendezvényeinek helyszínt biztosít.
3.3. Támogatható tevékenységek állami támogatási jogcímek és kategóriák szerinti besorolása
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében
említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01)
(a továbbiakban: Közlemény) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel
teljesülése okán a jelen Felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ
107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a
pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:
- a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel
a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el
működési költségek legalább felét, és/vagy - támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott
vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok
fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan
marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással
van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.
Abban az esetben, ha a Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen Felhívás alapján nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]
Fúzió és felvásárlás esetén valamennyi, a korábbi vállalkozásoknak nyújtott csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározása érdekében, hogy bármely, akár az új, akár a megszerzendő vállalkozásnak nyújtandó új, csekély összegű támogatás meghaladja-e a vonatkozó felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás ezt követően is jogszerű marad.
Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell betudni, amely elvben azonos azzal a vállalkozással, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük – a szétválás tényleges időpontjában érvényes – könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A támogatott kijelenti, hogy – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével – a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.
Kizárt ágazatok/tevékenységek:
a) a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó, a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott támogatás;
b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása;
c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben:
ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;
d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
e) az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;
f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés].
Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni – feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja – úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.
A támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni.
3.4. Nem támogatható tevékenységek
Jelen Felhívás 3.1. pontja szerinti tevékenységeken kívül más tevékenység nem támogatható.
Különösen nem támogatandó:
- bemutatkozó koncertek, újonnan alakult, szakmai
múlttal nem rendelkező vagy legalább három éve nem aktív előadók produkciója. - ugyanazzal a dátummal és koncertprogrammal
megvalósuló koncertesemény, amely más, jelen Felhívásra benyújtott pályázatokban
is szerepel.
3.5. Elszámolható költségek
A Felhívás
keretében az alábbi költségek tervezhetőek és számolhatóak el, amennyiben azok
indokoltak és közvetlenül kapcsolódnak a pályázat tárgyához. A részletes
indoklást a költségvetés indoklásánál kell feltüntetni.:
Személyi jellegű költségek:
- Tiszteletdíj vagy honorárium (számfejtett és
járulékai),
Dologi kiadások:
Szolgáltatási kiadások:
• Tiszteletdíj vagy honorárium (számla ellenében)
• Egyszeri, vagy rövid távra szóló felhasználási jog megvásárlásának költsége (jogdíj)
• Szállásköltség
• Szállítási, fuvarozási szolgáltatások
• Utazási költségtérítés
• Bérleti díjak (helyszín, gépkocsi- vagy egyéb eszköz bérlése)
• Egyéb szolgáltatási költségek (pl. hangtechnikai szolgáltatás; fénytechnikai szolgáltatás; vetítéstechnikai szolgáltatás; kép- és hangrögzítés, streamelés /fotó-, videó-, hangfelvétel készítése stb./, installációs költség)
Beruházási kiadások:
- Vagyoni értékű jog, vagy szellemi termék
megvásárlásának költsége (jogdíj)
Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben a pályázó a koncerthelyszín a támogatás legalább 60%-át az előadók honoráriumára kell fordítani.
3.6. Nem elszámolható költségek
Jelen Felhívás 3.5. pontjába nem tartozó költségek.
3.7. A projekt megvalósítási időszaka
Jelen Felhívás keretében a pályázat megvalósításának időtartama:
2021.09.01-től 2022.04.30-ig megvalósított turnészerű koncertek támogatandóak. 2022.06.30-ig a záró szakmai beszámoló és elszámolás benyújtása is kötelező a Kezelőhez.
Kizárólag a megvalósítási időszakban felmerült költségek számolhatóak el a pályázat keretében.
3.8. Egyéb speciális előírások
3.8.1. Speciális kizáró okok
Nem ítélhető meg támogatás és nem bocsátható ki támogatói okirat annak a Pályázónak,
- aki
adósságrendezési eljárás alatt áll, - aki
jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt áll, ellene
jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló,
jogszabályban meghatározott eljárás van folyamatban, külföldi Pályázó esetén a
368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról
(továbbiakban Ávr.) 75. § (7) pontja alapján – ha jogszabály másként nem
rendelkezik – a megszüntetésre irányuló eljárás a Kedvezményezett személyes
jogának szabályai alapján értelmezendő, - aki nem
felel meg az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban
Áht.) 48/B. §-ában és 50. §-ában meghatározott követelményeknek, valamint a
közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI.
törvényben meghatározott követelményeknek, - aki nem
felel meg az Áht. és az Ávr. előírásai szerint a rendezett munkaügyi
kapcsolatoknak, - aki
harmadik személy irányában olyan kötelezettsége áll fenn, amely a támogatás
céljának megvalósulását meghiúsíthatja, - aki, amennyiben
a támogatott tevékenység hatósági engedélyköteles, a tevékenység megkezdése
előtt a megvalósításhoz szükséges hatósági engedélyek megszerzéséhez szükséges
jogi lépéseket nem tette meg, így különösen az engedély kiadása iránti kérelmet
az illetékes hatóságnál nem nyújtotta be, - akinek 90 naptári napot meghaladó lejárt adó-,
vagy adók módjára behajtandó köztartozása van, - aki a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI.
törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak
alapján nem minősül átlátható szervezetnek, - aki a nyilatkozat megtételét megelőző 1 éven
belül az államháztartás alrendszereiből juttatott támogatással összefüggésben
kötelezettségének nem tett eleget maradéktalanul, továbbá az ilyen támogatásból
eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása van, - amely Pályázó szervezettel szemben egyéb,
támogathatóságot kizáró, a vonatkozó jogszabályokban foglalt kizáró ok áll
fenn, - aki a pályázatban valótlan adatot közölt,
- aki jogszabályban vagy jelen Felhívásban a
támogatói okirat kibocsátásának feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem
teszi meg, a dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát
visszavonja.
3.8.2. Beszerzésekre vonatkozó szabályok
A Pályázó felelőssége, hogy a beszerzések megtervezése során a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény előírásait betartsa, amennyiben annak hatálya alá tartozik. Továbbá meg kell felelni a Felhívás 2. mellékletét képező Pénzügyi és elszámolási útmutató vonatkozó rendelkezéseinek is.
3.8.3. Biztosítékok köre
Jelen Felhívás keretében az Ávr. 84. § (1) bekezdés d) pontja alapján nem kell a Pályázónak biztosítékot nyújtania.
4. Kiválasztási kritériumok
A Felhívás keretében benyújtott pályázatokat a Kezelő az alábbi szempontok alapján ellenőrzi.
4.1. A pályázat formai megfelelőségének ellenőrzése, befogadás
A Kezelő a beérkezett pályázatokat 7 naptári napon belül formai szempontból ellenőrzi és dönt a pályázat befogadásáról vagy érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról.
A pályázat érdemi vizsgálat és hiánypótlás nélkül elutasításra kerül, amennyiben:
- A pályázat nem a benyújtási határidőn belül
kerül benyújtásra. - A Pályázó nem tartozik a lehetséges pályázói
körbe. - Az igényelt támogatás összege meghaladja a
maximálisan igényelhető mértéket, és a támogatási arány meghaladja a
Felhívásban meghatározott maximális támogatási intenzitást.
Az elutasítás tényéről a Kezelő az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (a továbbiakban: EPER) keresztül értesíti a Pályázót. Az értesítés tartalmazza az elutasítás indokát, és a kifogás benyújtására vonatkozó tájékoztatást is, beleértve a benyújtás határidejét és módját.
Amennyiben a fenti szempontoknak megfelelt a benyújtott pályázat, akkor az alábbi szempontoknak való megfelelés vizsgálatára kerül sor és hiánypótlási felhívás kerül kiküldésre amennyiben:
- Az adatlap és költségterv nem releváns
adatokkal kitöltve került benyújtásra. - A Felhívás 5.2. pontjában előírt mellékletek
nem az előírásoknak megfelelően kerültek benyújtásra. - A költségtervben feltüntetett költségek a
Felhívás 3.5. pontja alapján nem elszámolható költségek. - A költségtervben feltüntetett költségek nem megfelelő
indoklással kerültek betervezésre. - A költségtervben feltüntetett költségek
nincsenek összhangban az adatlapon bemutatott könnyűzenei, világzenei vagy jazz
turné produkcióval és nem szükségesek azok megvalósításához. - A pályázatban szereplő tevékenységek nem
illeszkednek a Felhívásban felsorolt támogatható tevékenységek körébe.
4.1.1. A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók
Ha a pályázat hiányosan vagy hibásan került benyújtásra, akkor a Kezelő hiánypótlásra való felszólítást küld ki az érintett Pályázónak az EPER-en keresztül egy alkalommal, 7 naptári napos határidővel. A Pályázónak a hiánypótlást a felszólításban foglaltaknak megfelelően az EPER-en keresztül kell teljesítenie.
Felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy nem kerül sor hiánypótlásra azon pályázatok esetében, ahol a Pályázó üres dokumentumokat csatol a pályázathoz.
Amennyiben a Pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan teljesíti, a hiányosságokat nem pótolja a felszólításban meghatározott határidőn belül, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül elutasításra kerül. Az elutasításról a Kezelő a EPER-en keresztül kiértesíti a Pályázót. Az értesítés tartalmazza az elutasítás indokát, és a kifogás benyújtására vonatkozó tájékoztatást is, beleértve a benyújtás határidejét és módját.
4.2. Szakmai értékelés
A formai ellenőrzési szempontoknak megfelelő pályázatokat a szakmai javaslattevő testületként működő 9 tagú kollégium értékeli.
A kollégium az alábbi szempontoknak való megfelelőség figyelembevételével tesz javaslatot:
- A projekt mérete, hatóköre; a koncerthelyszínek befogadóképessége,
jellege, a turné földrajzi kiterjedése;
- A közreműködő
előadók hazai/környező országok szerinti/nemzetközi elismertsége, lokális előadók bevonása, a projekt művészi és technikai
színvonala, a költségvetés megalapozottsága
- A projekt várható eredményei, piaci perspektívái és a Kárpát-medencei klubhálózat és piaci szereplők közösségépítésének várható kialakítása (célcsoport elérése, pályázaton belül megvalósuló turné ill. koncertek, valamint a könnyűzenei, világzenei és jazz piaci szereplők együttműködésének hosszú távú hatásai, hálózatosodás, helyi és régióközi közösségek megerősödése és bővülése, helyi zenekarok közönségének és jogdíjbevételeinek bővülése stb.)
- Turné kommunikációs terve és a Kárpát-medencei klubhálózat és piaci szereplők közti közösség kialakításának kommunikációja
A kollégium javaslatainak figyelembevételével, a Petőfi Irodalmi Múzeum döntési javaslatot fogalmaz meg a közigazgatási államtitkár részére.
4.2.1. Tisztázó kérdés
Jelen Felhívás keretében tisztázó kérdés feltételére lehetőség van. Amennyiben a pályázatban szereplő információ nem egyértelmű vagy ellentmondást tartalmaz, a Kezelő egy alkalommal tisztázó kérdést tesz fel elektronikusan, melynek megválaszolására a Pályázónak 3 munkanap áll rendelkezésre. A határidőn kívül beérkezett válaszok nem kerülnek figyelembevételre.
5. Adminisztratív információk
A Pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi a támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéstűrési, adatszolgáltatási és nyilvánossági követelményekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségeit.
A Kezelő a támogatáskezelési eljárás során elsődlegesen az EPER-en keresztül tartja a kapcsolatot a Pályázóval. Amennyiben az informatikai rendszeren keresztül nincs lehetőség (pl. nem működik) a benyújtási kötelezettségek teljesítésére, akkor postai úton kell a dokumentumokat beküldeni.
A támogatáskezelés folyamata:
1. Első lépésben – amennyiben még nem történt meg - regisztrálni szükséges az EPER-ben, amely a https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx helye oldalon érhető el. A regisztráció véglegesítését követően nyílik lehetőség a pályázat összeállítására. Ez jelenti az adatlap releváns adatokkal történő kitöltését, illetve a Felhívás szerinti kötelező mellékletek csatolását. A véglegesítést követően, a pályázat elektronikus formában beérkezik az EPER-en keresztül a Kezelőhöz.
2. A Kezelő elvégzi a benyújtott pályázatok érvényességi ellenőrzését a beérkezést követő 5 naptári napon belül a Felhívás 4.1. pontjában rögzített szempontok alapján.
3. Az érvényességi ellenőrzés eredménye alapján vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasításra vagy befogadásra kerül a beérkezett pályázat. Az elutasításról értesítő levél tartalmazza az elutasítás okát és a kifogás benyújtására vonatkozó tájékoztatást is, beleértve a benyújtás határidejét és módját.
4. A befogadott pályázat további formai ellenőrzése során, amennyiben hiányosan, vagy hibásan nyújtották be a pályázatot, hiánypótlási felhívás kerül kiküldésre, 7 naptári napos határidővel.
5. Amennyiben a hiánypótlást nem megfelelően, nem határidőben vagy egyáltalán nem nyújtja be a Pályázó, akkor a pályázata elutasításra kerül, amelyről értesítést kap. Az értesítő levél tartalmazza az elutasítás okát és a kifogás benyújtására vonatkozó tájékoztatást is, beleértve a benyújtás határidejét és módját.
6. A formai ellenőrzésen megfelelt pályázatokkal kapcsolatban egy 9 tagú szakmai kollégium bevonásával a Petőfi Irodalmi Múzeum döntési javaslatot készít elő a közigazgatási államtitkár részére.
7. A közigazgatási államtitkár dönt a támogatásról.
8. A benyújtási határidő végét követő legfeljebb 60 naptári napon belül a támogatási döntésről a Kezelő értesíti a Pályázókat. A határidőbe nem számít bele az esetleges hiánypótlás és tisztázó kérdés időtartama. A támogatásban részesült Pályázókat a támogatói okirat kibocsátásával értesíti. Feltételes támogatás esetén, az értesítés tartalmazza a kifogás benyújtására vonatkozó tájékoztatást is, beleértve a benyújtás határidejét és módját.
9. Az elutasított Pályázók értesítő levelet kapnak, amely tartalmazza az elutasítás okát és a kifogás benyújtására vonatkozó tájékoztatást is, beleértve a benyújtás határidejét és módját.
5.1. A pályázat benyújtásának helye és határideje
A pályázatok benyújtására 2021. szeptember 15-től 2021. október 1-ig van lehetőség.
Jelen Felhívás keretében nem kell pályázati díjat fizetni. A pályázatokat magyar nyelven szükséges benyújtani az EPER-en keresztül.
A Kezelő a rendelkezésre álló költségvetési kiadási előirányzat kimerülése vagy annak veszélye esetén a pályázatok benyújtására vonatkozó további lehetőséget kizárhatja. A kizárásról a Felhívás közzétételének módjával azonos módon közleményt tesz közzé. A kizárás nem érinti a kizárásra vonatkozó közlemény közzétételét megelőzően benyújtott pályázatokat.
5.2. A pályázathoz csatolandó mellékletek
- Aláírási minta
1.a. Államháztartáson kívüli szervezetek esetében a szervezet nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett, vagy közjegyző által hitelesített a pályázat benyújtásától számított 30 naptári napnál nem régebbi aláírás mintájának 1 eredeti példánya vagy az aláírás minta közjegyző által hitelesített másolatának 30 napnál nem régebbi 1 eredeti példánya;
vagy
1.b. a fenti dokumentumok valamelyikének 30 naptári napnál régebbi példányának a Pályázó törvényes képviselője által a pályázat benyújtását megelőző 30 naptári napnál nem régebbi hitelesített másolata („az eredetivel mindenben megegyező másolat” szöveg rávezetése, továbbá dátum és cégszerű aláírás), valamint nyilatkozata arról, hogy az abban foglaltakban változás nem történt;[1]
vagy
1.c. a szervezet nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek érvényes személyazonosító igazolványának, útlevelének vagy vezetői engedélyének a Pályázó törvényes képviselője által a pályázat benyújtását megelőző 30 naptári napnál nem régebbi hitelesített másolata („az eredetivel mindenben megegyező másolat” szöveg rávezetése, továbbá dátum és cégszerű aláírás).
Kérjük az 1.a. vagy 1.b. vagy 1.c. alpont szerinti dokumentum szkennelt példányát a EPER-be felcsatolni!
- Létesítő okirat
2.a. Az államháztartáson kívüli szervezetek esetében a szervezet létesítő okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának a pályázat benyújtásától számított 30 naptári napnál nem régebbi 1 eredeti példánya;
vagy
2.b. a fenti dokumentum 30 naptári napnál régebbi példányának a Pályázó törvényes képviselője által a pályázat benyújtását megelőző 30 naptári napnál nem régebbi hitelesített másolata[2] („az eredetivel mindenben megegyező másolat” szöveg rávezetése, továbbá dátum és cégszerű aláírás).
Kérjük a 2.a. vagy 2.b. alpont szerinti dokumentum szkennelt példányát a EPER-be felcsatolni!
- Fizetési
számla igazolás
A Pályázó fizetési számlájának fennállására vonatkozó igazolásának (bankszámlaszerződés, bankszámla kivonat, banki igazolás) másolata. Az igazolásnak tartalmaznia kell a bankszámlával kapcsolatos azonosító adatokat (bankszámla tulajdonos nevét, bank nevét a bankszámlaszámot IBAN formátumban, a hozzá tartozó SWIFT kódot és a számla devizanemét). Kérjük EPER-be felcsatolni a szkennelt példányt!
- Eredeti nyilatkozat
a résztvevő előadóktól/zenekaroktól (Amennyiben a Pályázó a Koncerthelyszín
legalább 3 előadó, amennyiben a Pályázó az Előadó legalább 2 további előadó
nyilatkozata)
Kérjük EPER-be felcsatolni a szkennelt példányt!
- Amennyiben
a Pályázó a Koncerthelyszín érvényes tulajdonosi, üzemeltetői ill. bérlői
minőséget (pl. tulajdoni lap, bérleti szerződés, üzemeltetői szerződés)
igazoló dokumentum Pályázó törvényes képviselője által hitelesített másolati
példánya („az eredetivel
mindenben megegyező másolat” szöveg rávezetése, továbbá dátum és cégszerű
aláírás). A dokumentum érvényessége legalább a 3.7. pontban rögzített
megvalósítási időszak végéig kell szóljon.
Kérjük EPER-be felcsatolni a szkennelt példányt!
- A turnéhelyszínekről a
Pályázó által készített színpadrajzok és riderek Pályázó törvényes
képviselője által hitelesített példányai („az eredetivel mindenben megegyező másolat” szöveg rávezetése, továbbá
dátum és cégszerű aláírás).
Kérjük EPER-be felcsatolni a szkennelt példányt!
6. Tájékoztatáskérés módja
A Felhívással kapcsolatban további információ, felvilágosítás munkaidőben hétfőtől-péntekig 8:00-14:00 óra között az alábbi elérhetőségeken kérhető:
Tel.1: +36 30 618 2343
E-mail: zeneitamogatas@petofiugynokseg.hu
7. Kifogáskezelés
A Pályázó a Kezelőnél kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okirat kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a Felhívásba vagy a támogatói okiratba ütközik.
Kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított tíz naptári napon belül, de legkésőbb annak bekövetkezésétől számított harminc naptári napon belül írásban, postai úton van lehetőség.
A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.
A kifogást a Kezelőszervnek kell címezni.
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1509 Budapest, Pf. 32.
Egy döntéssel, intézkedéssel összefüggésben kifogás egyazon Pályázó részéről csak egy alkalommal nyújtható be.
A Kezelő az alábbi esetekben érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kifogást:
a) azt határidőn túl terjesztették elő,
b) azt nem az arra jogosult terjeszti elő,
c) az a korábbival azonos tartalmú,
d) a kifogás nem tartalmazza az Ávr. 102/D. § (4) bekezdésben meghatározott adatokat,
e) azt a korábbi kifogás tárgyában hozott döntéssel szemben nyújtották be,
f) a kifogás benyújtásának nincs helye,
g) a kifogás kizárólag olyan jogsértés ellen irányul, mely a sérelmezett eljárás megismétlésével nem orvosolható.
Amennyiben az érdemi vizsgálat nélküli elutasításnak nincs helye, és a Kezelő a kifogásban foglaltakkal egyetért, megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket.
Amennyiben a Kezelő a kifogásban foglaltaknak nem ad helyt, illetve az érdemi vizsgálat nélkül elutasítás nem indokolt, a kifogást további intézkedés megtétele céljából, az abban foglaltakra vonatkozó álláspontjának kifejtése mellett, megküldi az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes szervezeti egysége részére. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes szervezeti egysége a kifogást annak kézhezvételétől számított harminc naptári napon belül érdemben elbírálja, amely határidő egy alkalommal legfeljebb harminc naptári nappal meghosszabbítható.
8. Vonatkozó jogszabályok
- Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
törvény (Áht.) - 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról
(Ávr.) - a határon túli költségvetési támogatások
sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) számú Korm. rendelet - A közpénzekből nyújtott támogatások
átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény - A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI.
törvény (Nvtv.) - Az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) - az Európai Parlament
és a Tanács 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok
kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,
valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről („Általános
Adatvédelmi Rendelet”, „GDPR”) - az európai uniós versenyjogi értelemben vett
állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási
térképről szóló 37/2011. (III. 22.) számú Korm. rendelet - A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII.
törvény - 1108/2021. (III.10.) Korm. határozat az egyes
kultúrstratégiai kérdésekről - 658/2020. (XII.24.) Korm. rendelet a központi
költségvetés terhére nyújtott támogatásoknak a vészhelyzethez igazodó
különleges szabályairól
9. A Felhívás mellékletei
- Általános támogatási feltételek
- Pénzügyi és elszámolási útmutató
- Nyilatkozat résztvevő előadóktól/zenekaroktól
- Adatvédelmi tájékoztató
[1] A Pályázó által hitelesített másolatok elektronikus úton történő benyújtására a központi költségvetés terhére nyújtott támogatásoknak a vészhelyzethez igazodó különleges szabályairól szóló 658/2020. (XII.24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. §-a alapján van lehetőség. A Korm. rendelet hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 51. pontja a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztéséig meghosszabbította, amely indokolt esetben módosulhat. A dokumentumok elvárt benyújtási formájának esetleges változásáról a Kezelő értesíti az érintett Pályázókat.
[2] Lásd 1. lábjegyzet.
A regisztráció bemutatása itt található.
Nyitókép: Shutterstock/Taya Ovod