Katartikus élmény volt az Árva velencei premierje: irány az Oscar!

Az Árva főhőse egy 12 éves fiú, akit az anyja egyedül nevel, és aki azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a második világháborúban eltűnt édesapja egyszer majd visszatér. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó ezt elfogadni, de az idegen beköltözik hozzájuk. Nemes Jeles László filmjét saját családjának története ihlette: az édesapja az a kisfiú, aki felveszi a harcot a betolakodóval szemben.

A főszereplő megtalálása éppen ezért, és mert a rendező szereti egy karakterre felépíteni filmjeit, különösen fontos volt. Személyes, mégis univerzális történetet titkokról, generációs traumákról és arról, hogy honnan jövünk, és hogyan tudunk szembenézni az olykor kifejezetten nehéz helyzetekkel: a szerepre több ezer gyereket néztek meg határon innen és túl, mire megtalálták a kulcsfigurát Barabás Bojtorján személyében.

„Rögtön megtetszett a karakter és az egész történet. A személyiségünket tekintve hasonlítunk egymásra Andorral: én is kicsit impulzív vagyok, ezért ezt az oldalát meg tudtam érteni, tudtam vele azonosulni” – emlékszik vissza a fiatal színész, aki azért hozzáteszi: Andor nehéz szerep volt, napokig beszélgettek róla a rendezővel és Zabezsinszkij Éva casting direktorral. Együtt olvasták a forgatókönyvet, és ő mindegyik jelenetnél először elmondhatta, hogy mit gondol róla. Ha volt kérdése, például, hogy miért reagál az egyik karakter úgy, ahogy le van írva, akkor átbeszélték.

Zabezsinszkij Éva hozzáteszi: az eredetileg kétórásra tervezett megbeszélés több napig tartott. 

„Elképesztő volt látni, hogy Bojtit a történet minden részlete érdekelte. Érteni akarta kort, Andor közegét, a szereplők motivációit és egymáshoz való viszonyuk bonyolult jellegét. Nemcsak a saját karakterét, hanem szinte az összes szereplőt apróra kivesézte. Korához képest meglepően éles meglátásai voltak, inspiráló volt vele beszélgetni” – meséli Éva.

Andor édesanyját, Klárát Waskovics Andrea alakítja, aki elmondta: megtisztelő volt számára, hogy Nemes Jeles László nagyanyját személyesíthette meg.

„Éreztem, hogy emiatt különleges érzékenységgel kell hozzányúlni a szerephez. Amikor beszélgettünk róla és láttam a régi fényképeket, nagyon megfogott a tekintetében rejlő erő és keménység. Kaptam könyveket, naplórészleteket, hogy még jobban rá tudjak hangolódni” – meséli Andrea, aki ugyan már a kommunista rendszer bukása után született, de alaposan utánanézett a kornak, László és Clara Royer közös forgatókönyve pedig sokat segített neki a megértésben.

A pszichológia tudománya a kétezres évektől kezdett el foglalkozni a transzgenerációs trauma jelenségével, és noha a kutatások helyenként egészen megdöbbentőek, még gyerekcipőben jár a terület. Andrea szerint a ki nem mondott dolgok, a magunkban tartott fájdalom ugyanúgy fájhat, és noha általánosítani sosem szerencsés, ma már jobban merünk beszélni ezekről a dolgokról is ahelyett, hogy eltemetnénk magunkban.

Feltűnt azonban számára az is, hogy a fiúnak sok közös vonása van Berenddel, az apjával – főleg az agressziójuk, durvaságuk. A fiatal színész szerint mindez Andornál a vele történtek nyomán érthető volt, de Berendet is egészen biztosan kísértette a múltja.

A Berendet alakító Grégory Gadebois nem kertel: a forgatókönyv olvasása közben az első gondolata a karakterrel kapcsolatban az volt, hogy ez a fickó bizony egy rossz ember. Ám amikor szembejön velünk egy ennyire negatív figura, a francia színész szerint mindig érdekes, hogy hogyan tud a történet során kicsit elmozdulni valami a pozitív felé. Ahogy a film halad előre, ahogy Berend megismeri Andort, lassan eljut odáig, hogy elkezdi közelebb érezni magához a fiút. 

„Meg tudtam érteni a belső motivációit, a küzdelmeit, a vágyát egy új családra. Próbálta szeretni a nőt is és a gyereket is: no persze úgy, ahogyan ő tud szeretni, a maga módján. A filmben talán Andor figurája kezdte el tanítani a szeretetre” – fejti ki Grégory.

„Ezen a szűrőn keresztül nézi az életében hirtelen felbukkanó apafigurát is. Ítélete tulajdonképpen a tudás hiányához kapcsolódik. Amikor például Berend, aki hentes, fél disznót visz ajándékba Andor és édesanyja zsidó háztartásába, jó szándékból teszi, de tudatlan. Ilyesmi bárkivel előfordulhat, velem is megtörténhetett volna” – mondja a színész.

A filmben Grégory végig a saját hangján, magyarul beszél: a felkészülés során már Franciaországban elkezdett magyarul tanulni, majd Magyarországon egy beszédtanár segítségével mondta fel újra és újra a szövegét, aki kijavította a hangsúlyait, az intonációt. Az utómunka során volt ugyan egy kis korrekció, de amit hallunk a filmben, az végig Grégory hangja.

„Magyarországon ʼ56 volt, Franciaországban pedig ʼ68. Nyilván nálunk nem került sor olyan tettlegességekre a diáklázadás során, mint a magyar forradalom leverésekor, és az a fojtogató légkör, ami a szocializmusban lehetett, hogy hazudni kell és az emberek nem mondhatták ki, amit gondoltak, fel kellett adniuk az elveiket, a vallásukat – ez tényleg ismeretlen a számomra. A kettő nem összevethető, és nagyon távol áll egymástól a két kultúra, mert hát Franciaország lényegében soha nem ismerte a diktatúrát” – magyarázza a színész.

Berend egy munkásosztályhoz tartozó figura, akinek van egy üzlete, ahol dolgozik, egy motorja, valamennyi pénze, így valószínűleg talán egy kicsit jobban boldogul ebben a rendszerben, mint mások. Klára egy özvegy édesanya, aki egy boltban dolgozik és akinek biztosítania kell a család túlélését, és aki ezért is engedi be Andor és a saját életébe Berendet.

– húzza alá Waskovics Andrea, aki a filmet látva akaratlanul is elérzékenyült. A drámai végkifejletet pedig nem tudná pozitívnak vagy negatívnak elkönyvelni magában: szerinte túlmutat a kategorizáláson, és pontosan azt mutatja, ahogy sokszor az ember és maga a világ is működik.

A film végén Andor hoz egy döntést, amely kihatással lesz az egész életére. Zabezsinszkij Éva beavat minket: amikor ezt a drámai jelenetet felvették, Bojti nem tudta, mi fog történni.

„Látni akarta a reakciómat, hogy vajon mit tennék, ha az én kezemben lenne a döntés – és azért is, hogy kipróbáljam, milyen érzés Andor helyében lenni” – meséli. Éva pedig hozzáteszi: az ominózus jelenetig nem árulták el Bojtorjánnak, mit fog tenni Andor Berend Mihállyal. Az ötlet, amely a rendezőtől származott, nagyon szépen működött: Bojtit végig izgalomban tartotta a végkifejlet, és ezt a feszültséget jól tudta használni a játékában.

A színészek a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a díszbemutatón látták életükben először a kész alkotást. Andi számára a premier katartikus élmény volt, meghatotta a fogadtatás. Nemes Jeles László szerint érezhető volt a sötét moziteremben, ahogy a közönség láthatatlanul kapcsolódik a történethez és hozzájuk, alkotókhoz is.

„Fura volt itt Velencében, egész végig azt éreztem, hogy nekem nincs is itt helyem” – ezt már Barabás Bojtorján mondja szerényen, de azért hozzáteszi: továbbra is színész szeretne lenni. Erre pedig az Árvában nyújtott, lehengerlő alakítását látva a lehető legjobb esélyei vannak.