ml_260612_030.jpg

Mundruczó Kornél rendezésével nyitja a Katona új évadát

A 2026/27-es évadra a Katona József Színház kortárs szerzői munkákkal és széles körű nemzetközi együttműködésekkel készül. A társulat évadzáróján átadták a színház művészeti díjait is.

Az évadot szeptemberben a Mundruczó Kornél és Wéber Kata páros által jegyzett, számos európai országban korábban nagy sikerrel játszott Parallax magyarországi bemutatója nyitja – írja a színház közleménye. Előadás készül egyebek mellett Annie Ernaux művei és Anthony Burgess Gépnarancsa nyomán, bemutatják Ödön von Horváth Kasimir és Karoline-ját és Henrik Ibsen Peer Gyntjét, valamint Queenland címmel posztapokaliptikus revüvel jelentkezik Tarnóczi Jakab.

Az évadot 2027 májusában egy különleges nemzetközi koprodukció zárja majd a Schauspielhaus Wien és a Schauspielhaus Graz részvételével, címe: KiegyäЗéš (Kiegyezés).

Székely Kriszta, a Katona igazgatója, aki februárban vette át a színház vezetését, úgy fogalmazott: továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az új formák és kortárs színházi nyelvek kutatására, illetve a fiatal alkotók szakmai kibontakozásának elősegítésére. Emellett az ősszel kezdődő évad egyik kiemelt fókusza a nemzetközi alkotói kapcsolódások erősítése, melyek új hangokat és perspektívákat hoznak a színház repertoárjába.

Az évadzárón átadták a színház belső művészeti díjait: az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet a társulat színművészei ítélnek oda – Kiss Eszter kapta. A társulat szavazatai alapján a 30 mondat alatti szerep emlékezetes megformálásáért odaítélhető PUKK-díjat Jakab Balázs és Pálos Hanna kapta megosztva.

Az idei évad végén búcsúzik a Katona József Színház társulatától Máté Gábor, aki februárban adta át az igazgatói feladatokat. Tarnóczi Jakab szabadúszó író-rendezőként folytatja pályáját, de kapcsolata nem szakad meg a Katonával, vendégrendezőként tér vissza készülő darabja, a Queenland színrevitelével.

A Katona József Színház 2026/27-es évadának tervezett bemutatói:

Wéber Kata: Parallax (magyarországi bemutató)
Rendező: Mundruczó Kornél
Bemutató: 2026. szeptember 17.

Anthony Burgess: Gépnarancs
Rendező: Sándor Dániel Máté
Bemutató: 2026. október 9.

Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline
Rendező: Amelie Niermeyer
Bemutató: 2026. október 10.

Kiss-Végh Emőke: Őz
Rendező: Kiss-Végh Emőke
Bemutató: 2026. december 11.

Annie Ernaux: Hotel Casanova
(a szerző válogatott művei alapján)
Rendező: Székely Kriszta
Bemutató: 2026. december 12.

Jon Canter: Freud élete Boswelltől 
Rendező: Vajdai Vilmos
Bemutató: 2027. február 5.

Tarnóczi Jakab: Queenland
Rendező: Tarnóczi Jakab
Bemutató: 2026. február

Maja Zade: status quo
Rendező: Ascher Tamás
Bemutató: 2026. április

Henrik Ibsen: Peer Gynt
Rendező: Fehér Balázs Benő
2027. április

Fehér Renátó: A merénylők fénykora
Rendező: Szécsi Bence
Bemutató: 2027. április

Ewe Benbenek: KiegyäЗéš (Kiegyezés)
Schauspielhaus Wien – Schauspielhaus Graz – Katona József Színház koprodukció
Rendező: Marie Bues
Budapesti bemutató: 2027. május

Címlapfotó: Mudra László/Katona József Színház

Ez is érdekelheti

Angol sci-fi, kortárs olasz irodalom és ukrán illusztrátorok az őszi PesTexten

Novemberben érkezik a PesText fesztivál őszi kiadása, amelyen Didier Eribon, Guzel Jahina, Federica Manzon, Tankó Timea és qntm mellett izgalmas ukrán, szlovák és lengyel szerzők lépnek fel november 12–14. között a Három Hollóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Hírmozaik – október 15.

Továbbra is hiányos a Louvre biztonsági rendszere, megnyílt a Nádas Péter-emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, elhunyt a magyar nóta egyik legfontosabb alakja.

Akár a világ legrégebbi hajóroncsa is lehet a Törökországban talált lelet

A török kulturális miniszter az X-en jelentette be a felfedezést, amelyet a Kekova-szigethez közel, a déli Antalya tartományban tettek.

A 2020-as évek lírai megörökítése lesz Bereményi új verseskötete

A Milyen világ ez? című kötet október 27-én jelenik meg a Magvető gondozásában.