Az 1867-ben meghozott emancipációs törvény polgári jogaiban egyenjogúsította a hazai zsidóságot. Ezt követően igazi fellendülés kezdődött: a zsidók hamarosan a gazdasági, kulturális és közéleti fejlődés mozgatórugójává váltak. Erről az időszakról mesél A handlétól a grand caféig című kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
A tárlat előterében található molinó a zsidók az emancipációs törvény előtti életéről informál. A 18. században e közösség zöme falvakban és mezővárosokban élt, a szabad királyi városokba nem fogadták be őket. Először II. József engedélyezte számukra a letelepedést a városokban is, azonban csak meghatározott helyeken. Pesten például az akkori külvárosban, a mai Terézvárosban. A város első zsidónegyede főként az úgynevezett Orczy-ház környékén alakult ki, a mai Károly körút - Király - Paulay Ede - Nagymező utca által határolt területen.
Mivel a zsidók a 19. század második feléig nem vehettek részt sem a mezőgazdasági termelésben, sem a céhes iparban, így a kereskedelem, a pénzügyletek és az ipar egyes ágai váltak számukra elérhetővé.
A szabad kereskedelem és a gyáralapítás felé az 1840-es törvény, a kézműves foglalkozások felé az 1859. évi iparrendtartás nyitott utat. Az 1860-as évek végén már bankok, malmok, kávéházak, gyárak, mulatók tulajdonosai. Építkezéseik folytán nagy szerepük volt a mai városkép kialakításában.
A kiállítás egyterű és egyszerű felépítésű: néhány fontos és kiemelkedő személyen keresztül mutatja be, hogy milyen tevékenységekkel foglalkoztak a zsidók az 1867-es törvényt követően.
Nyolc családot ismerünk meg, akik a kiállításban egy-egy, molinókkal határolt teret kaptak: részletes leírásokon keresztül informálódunk a családtörténetükről, valamint a plakátok között a tevékenységükhöz kapcsolódó és egyéb személyes tárgyakat és a megmaradt családi fotókat tekinthetjük meg.
A bemutatott személyek egyetlen kivételtől eltekintve mind pestiek, ami nem véletlen, hiszen a közösség főként Budapestre koncentrálódott: az akkori főváros lakosságának 23,2%-a volt zsidó, ami több mint 250.000 főt jelentett. Az itt bemutatott alakok közül az egyetlen vidéki Kohn Ignác, akinek a családja Nagykőröshöz kötődik.
A Koh család vegyeskereskedést üzemeltetett, ahol - a kor divatjának megfelelően - mindent (p. olaj, fűszerek, tisztítószerek, puska stb.) lehetett kapni. 1910-ben Kőrösire magyarosították a nevüket. A mostani kiállításon üzleti levelezéseik, árjegyzékeik, csomagolópapírjaik láthatók, amelyeket a dédunoka adományozott a múzeum számára.
Mautner Ödön először gabonamagvakkal kereskedett, majd profilját fokozatosan bővítve később takarmánymagvak nemesítésével és kereskedelmével foglalkozott. Sternberg Ármin 1884-ben alapította meg hangszerüzletét, majd a család 1912-ben megnyitotta a Zenepalotát a Rákóczi út 60. szám alatt, ahol nemcsak kereskedéssel, hanem gyártással is foglalkoztak.
Singer Károly cirkuszi mutatványosoktól tanulta el a szórakoztatás csínját-bínját, ő kávéházat nyitott, azonban a helynek eléggé kétes híre volt, így a tulajdonos neve is megkopott. Singer emiatt Somossyra magyarosított, és 1894-ben megalapította a Somossy Orfeumot (a mai Operettszínházat), amivel megteremtette a nagyvárosi szórakoztatóipart.
A Steuer és a Hirsch dinasztia voltak a kávézás királyai Budapesten. Steuer Sándor vezette a Múzeum körúton a Fiume kávéházat, majd 1894-től a New Yorkot. Bátyja, Gyula a pesti Európa Szállóban főpincérkedett, majd a Két Oroszlán fogadó tulajdonosa lett, 1888-ban pedig megnyitotta az Abbázia kávézót, amely a helyi művészek, később a politikusok találkozóhelye lett.
A Harsányira magyarosított Hirschék, Adolf és Rezső 1901-től vették át a New York bérleti jogát Steueréktől. Ettől kezdve mindennapos vendégek lettek a kor legnevesebb írói és költői, akiknek Harsányiék igyekeztek mindenben a kedvükben járni: tintát is tartottak, valamint a pincéreknél mindig volt egy kutyanyelvnek nevezett, hosszú, üres papírfecni, amelyet feljegyzésekre használnak, hogy a művészeknek legyen mire írniuk, ha megszállja őket az ihlet.
Az üzlet először a Rákóczi úton volt, ám amikor az ottani épület leégett, Goldberger megvásárolta az Andrássy úti kaszinó épületét, és itt húzatta fel a vasbeton szerkezetes, szecessziós épületet. Az áruháznak százoldalas, hetente megújuló katalógusa volt, 806 fő dolgozott az épületben és házhoz szállítást is vállaltak.
A kiállításon e néhány felvillantott életből is kitűnik, hogy az emancipációs törvényt követően a zsidók jellemzően olyan polgári megélhetést választottak maguknak, amely révén beilleszkedhettek a város társadalmába. A századfordulós Budapest meghatározó szereplői voltak ők.
