A verseny ünnepélyes megnyitóját a magyar költészet napján, pénteken tartották, ahol a résztvevőket Kósa Roland alpolgármester, valamint dr. Korzenszky Richárd bencés tanár köszöntötte. A versenynek otthont adó Kazinczy Gimnázium főigazgatója, Gecsei Kolos emlékeztetett: a verseny 59 éve a magyar nyelv ünnepe, a szép beszéd hagyományának továbbéltetője. A megnyitón megemlékeztek a nemrég elhunyt Kovács László tanárról, a felvidéki magyarok kiemelkedő alakjáról.
A három kategóriában zajló döntőbe 140 versenyző jutott be a Kárpát-medence minden szegletéből – Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeztek diákok. A versenyzők szabadon választott és kötelező szöveget olvastak fel, valamit nyelvhelyességi írásbeli feladatot is megoldottak. A megmérettetés célja nem változott: az élő, értő és igényes magyar beszéd kultúrájának továbbadása.
A három napon át tartó verseny ünnepélyes eredményhirdetésén 35 Kazinczy-éremmel díjazták a versenyzőket. Az elismeréseket a bírálóbizottság tagjai – Minya Károly, Szakonyi Károly és Kerekes Barnabás – adták át. A különdíjak sorát neves intézmények, alapítványok és magánszemélyek ajánlották fel, köztük a Széchenyi István Egyetem, az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Rákóczi Szövetség, a Rotary Club Győr és a Kazinczy-díj Alapítvány.
A verseny eredményhirdetésén átadták a Kazinczy- és Péchy Blanka-díjakat. Idén Kazinczy-díjban részesült Bálint Márta színművész, Endrei Judit televíziós személyiség és Szurmik Zoltán pedagógus. A Péchy Blanka-díjat Kissné Mihályi Katalin és Mizsák Éva tanárnők vehették át az anyanyelvi versenymozgalomban végzett áldozatos munkájukért.
A versenyt támogatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Tehetség Program, az OTP Bank Nyrt. Dunántúli Régiója, valamint az Audi Hungaria Zrt.