Keanu Reeves AFP.jpg

Keanu Reeves bemutatkozik a Broadway színpadán

A színész most először szerepel a Broadway-en. Társa a Godot-ra várva című darabban Alex Winter lesz. A produkciót 2025 őszén mutatják be New Yorkban.

Jamie Lloyd brit rendező kérte fel a két színészt, hogy játsszanak a Godot-ra várva című színdarab Boadway-változatában – számolt be róla a The Guardian. Samuel Beckett 1953-ban bemutatott tragikomédiáját a legnagyobb színpadi művek között tartják számon. A korábbi előadásokon olyan színészek szerepeltek a darabban, mint Patrick Stewart, Ian McKellen, Robin Willians és Steve Martin. Szeptemberben Londonban is bemutatják a művet Lucian Msamatival és Ben Whishaw-val a főszerepekben.

Az élet értelmét kereső, két várakozó csavargó közül a Broadway-en majd Keanu Reeves alakítja Estragont, míg Alex Wintert láthatjuk Vladimir szerepében. A két színész munkakapcsolata nem mai keletű. 1989-ben a Bill és Ted zseniális kalandja című sci-fi vígjátékban, majd annak 1991-es és 2020-as folytatásaiban játszottak együtt.

Keanu Reeves legutóbb a John Wick: 4. felvonás című filmben volt látható, legközelebb pedig az Aziz Ansari által rendezett Good Fortune című vígjátékban lesz főszereplő. Alex Winter rendezőként nemrég kezdte meg az Adulthood (Felnőttkor) című vígjáték készítését, amelyben főszerepet is játszik.

Míg Keanu Reeves első szerepére készül a Brodway-en, Alex Winter számára nem lesz idegen a New York-i színházi légkör. Fiatalon játszott már ott az 1977 és 1978 között futó A király és én című darabban, valamint az 1979-es Pán Péterben. Jamie Lloyd legutóbb Ibsen Babaház (más fordításban: Babaszoba, Nóra) című darabját rendezte a Broadway-en, ahol a főszereplő Jessica Chastain volt.

Az utóbbi időben több hollywoodi színész is kipróbálta magát a Broadway-en, köztük volt Denzel Washington, Robert Downey Jr., George Clooney és Jake Gyllenhaal is. Hozzájuk csatlakozik most Keanu Reeves és Alex Winter.

Ez is érdekelheti

Keanu Reeves mentheti meg Hawaiit meg a világot

A Sony filmstúdió szerezte meg a Michael Crichton hagyatékában talált és James Patterson által befejezett Eruption (Kitörés) című regény megfilmesítési jogait, amely iránt a könyv júniusi megjelenése óta nagy volt az érdeklődés.

Nincs kanál: 25 éves a Mátrix

Belőlünk táplálkozó, valóságot szimuláló gépek, lebbenő bőrkabátok és az a bizonyos piros kapszula, ami után felébredünk. Negyed évszázada mutatták be a Mátrixot, amely napjainkban is zavarba ejtően érvényes filozófiájával és korszakalkotó technikai megoldásaival örökre bevéste magát a popkultúrába.