D_MTI20251009002.jpg

Keddtől kapható Krasznahorkai László új regénye

A magyar nemzet biztonsága címmel kedden jelenik meg az idei irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László új regénye a Magvető Kiadó gondozásában.

„Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez és emellett sok más lényeges tudnivaló a lepkék életéről, haláláról kiderül Krasznahorkai László november 11-én megjelenő új könyvéből" - olvasható a kiadó hétfői ajánlójában.

Az új regény egyik főhőse már gyerekkorában eldönti, hogy egész életében a lepkéket fogja keresni és kutatni. A történetben kibontakozik, miért lesz fontos a másik főszereplő, egy kilétét hamar felfedő idős ember számára, hogy megismerhesse a lepkék avatott tudósát, és kifaggassa a lepkéken kívül arról is, mi a legfontosabb kérdés az életben. Továbbá kiderül az is, miképp kerül közel egymáshoz a két főszereplő, és miképp válnak egymás számára nélkülözhetetlenné.

A magyar nemzet biztonsága egy különleges barátság regénye, egy búcsúzás bejelentésének története, az élet eredete megoldhatatlan csapdájának könyve. Krasznahorkai László új regényét a szerző távollétében, instrukcióit követve mutatja be a Magvető Kiadó csütörtökön 17 órakor a Magvető Caféban. Az eseményen Szegő János, a könyv szerkesztője Oborny Beáta ökológussal, evolúcióbiológus kutatóval és Szilágyi András fizikus-evolúcióbiológussal beszélget a könyvről, amelyből Máté Gábor olvas fel részletet.

A kiadó tájékoztatása szerint az új regény megjelenésének időpontjában kerül a boltokba az irodalmi Nobel-díj alkalmából készült notesz és jegyzetfüzet, november második felétől pedig újra kaphatóak lesznek a Krasznahorkai-életmű kötetei.

Az író december 10-én veszi át az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban; az ünnepi beszéd várhatóan december közepén jelenik meg könyv alakban. A Svéd Akadémia október 9-én jelentette be Stockholmban, hogy a 71 éves Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét.

Krasznahorkai László fontosabb művei: Sátántangó (1985); Az ellenállás melankóliája (1989); Háború és háború (1999); Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (2003); Seiobo járt odalent (2008); Báró Wenckheim hazatér (2016); Aprómunka egy palotáért - Bejárás mások őrületébe (2018), Herscht 07769 (2021).

Ez is érdekelheti

Állami kitüntetéseket adtak át, Krasznahorkai László, Oravecz Imre és Enyedi Ildikó a díjazottak között

Átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket szerdán az Országház kupolacsarnokában. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából művészek, tudósok, történészek, oktatók és kutatók teljesítményét ismerték el.

A 2020-as évek lírai megörökítése lesz Bereményi új verseskötete

A Milyen világ ez? című kötet október 27-én jelenik meg a Magvető gondozásában.

Október 9-én történt

„Én úgy tekintek magamra, akár egy növényre. A múltam, az emlékeim a gyökereim, amelyek táplálnak. Az vagyok, amit ezekből fölszívtam. Voltak olyan élmények, amelyekből nem sok tápanyag lett, de vannak, amelyek a mai napig hatnak. Ez lehet egy produkció, vagy egy baráti, szerelmi és munkakapcsolat. Azokra a dolgokra kevésbé emlékszem, amelyek nem tápláltak, inspiráltak. Nálam az emlék és a nosztalgia tehát nem megfakult, virazsírozott régi kép, hanem gyökér, amely az élethez szükséges tápanyagot biztosítja” – fogalmazta a ma 76 éves Szikora János Jászai Mari-díjas rendező.

Hatalmas filológiai tudás és szabad kísérletezés jellemzi az idei irodalmi Nobel-díjast

A kanadai költő és esszéista Anne Carson irodalmi Nobel-díját október 8-án jelentették be, ebből az alkalomból a szerző Vörös önéletrajza című művének magyar kiadója, a Magvető főszerkesztője, Turi Tímea és a verses regény fordítója, Fenyvesi Orsolya nyilatkoztak.