Még mielőtt belépnénk a Trafóba, húznunk kell egyet a lefordított, legyezőszerűen felkínált lapok közül, melyek mindegyike egy-egy fiatal táncos fotóját rejti, a következő felirattal: ?Kedves Néző(m)! Kérem, az előadás során ? néhány nézőtársával együtt ? fordítson egy kis extra figyelmet énrám. Előadás után várom a színpadon.? Ilyen módon már előzetesen mindannyian választunk magunknak egy-egy ismeretlen beszélgetőpartnert a Budapest Tánciskola diákjai közül. Nem ez az első alkalom, hogy a Budapest Tánciskola véleménycserére invitálja közönségét ? tartottak már beavató előadást, mely szintén kiscsoportos beszélgetéssel zárult, de az is előfordult, hogy írásban várták a nézők véleményét arról, mi is az a kortárs tánc ? vagyis ez a szokatlan gesztus csupán egy szisztematikusan végig vitt közeledési folyamat következő állomása.
De nem csupán a közönség és a fellépők közötti távolság csökkentése a cél, beavattatásunk ennél komplexebb. Az egyik bemutatóból, Eléonore Valére LachkyTimeStretcheR című darabjából ugyanis work in progress-jelleggel adtak már ízelítőt a táncosok a Merlinben néhány hete, a Tánc Világnapján, (melyet a szerencsésebb nézők esetleg láthattak), az Angelus Iván által szerkesztett/rendezett RecepTánC pedig két verzióban kerül aznap elénk, először egy rövid előzetes formájában, végül pedig a maga teljességében. Ilyen módon egyrészt képet kaphatunk az alkotási folyamat állomásairól, a darabok belső működési elveiről, másrészt pedig előadás után a résztvevők sajátos szempontjait is megismerhetjük.
Móricz Tamás egy elegáns és nehéz darabot alkotott a Budapest Tánciskolásoknak, FelEmiL című munkáját a tér minden pontján szétszóródó táncosok mozgásának izgalmas polifóniája határozza meg. Nem kevés pontosság és fegyelem kell ahhoz, hogy ez a vadóc szépségű munka érvényesülni tudjon, de úgy tűnik, a fiatal táncosok megtalálták a helyüket ebben a rafinált darabban. Eléonore Valére Lachky munkája, a TimeStretcheR egy robbanékony, felpörgetett tempójú, nagyon energikus munka: mintha az egész nem lenne más, mint egy hatalmas rohanás faltól-falig és vissza, melynek során mindenkinek csupán néhány másodperce van, hogy kiváljon a tömeg sodrásából, és a legjobbat mutassa meg magából. Erő, lendület, adrenalin ? és viharos gyorsasággal felvillanó személyes mozgásvallomások.
Angelus Iván RecepTánCa különleges darab, átmenet a játékos improvizációs tréning és előadás között: a táncosok rendezőjük falra vetített, folyton változó instrukcióit teljesítve mozognak a színpadon, sőt, idővel a vállalkozóbb szellemű nézőket is táncba viszik. Radikálisan izgalmas ez a módszer, hiszen nem más, mint egy interaktív, nyitott, folyamatosan változó, végtelenszámú lehetőséget kínáló koreográfiai rendszer. Innen már csak egy lépés lenne, ha a nézők irányíthatnák a játékot, vagy ha a számítógép véletlenszerűen sorsolná ki az egyes lehetőségeket. De érdekes módon a RecepTánC legjobb pillanatai mégis azok, amikor véletlenül hiba kerül a gépezetbe: például, amikor a kivetítőn megjelenik, hogy a lányok a fiúkkal táncoljanak, és egy harcias amazon kifejezetten látványos erőbevetéssel nyúlja le valaki partnerét, vagy amikor a fiúkon véletlenül rajta marad a vicsorgás, bár a kiírás szerint már rég mosolyogniuk kéne. Ez a véletlen kalkulálhatatlan bája, mely felülírja, vagy inkább még tovább gazdagítja a tökéletes koreográfiai gépezet hatásmechanizmusát.
