Az Ódry nézőterén alig néhányan lézengenek: a szigorúan korlátozott számú, alig hatvanfőnyi közönség java része csak az oldalsó emelvényeken vagy a színpad szélén tud leülni. Az előadás az üresen hagyott széksorok között folyik, középen egy lakótelepi mosogató-konyhaszekrény kombináció foglal helyet, a zenekari árok előtt néhány pamlag és asztal, a színpadon csak rövid időre tűnnek föl szereplők. A nézők egészen közel kerülnek a játékhoz, a kapcsolat mégsem közvetlen, hiszen jórészt felülről, az emelvényekről figyelik a színészeket. Gyakran szembe kapják a reflektorok fényét, nem burkolózhatnak a nézőtér jótékony homályába, nyakukat tekerve kell követni a mozgásokat ? a játék hol a hátsó zsöllyékben folyik, hol elől vagy középen ?, egyszóval nem mondhatni, hogy nézőbarát előadást látunk.
Zsótér Sándor
A dramaturgia sem ad megnyugtató támpontot: Zsótér Sándor ízekre szedi Dosztojevszkij regényét, összekeveri a jelenetek időrendjét, egy-egy jelentéktelenebbnek tűnő részt megnyújt, egy másikat összesűrít. Mégis, a regény esszenciáját olyan erővel emeli ki, ami nem megszokott az ehhez hasonló adaptációknál. Nem is igazán egy nagyregény színpadi változatát látjuk, hanem inkább egy hosszúra nyúlt sétát az eredeti mű pszichológiai terében. Valamiféle kísérletet, amelyben a mágneses vasmag körül elrendeződő fémforgácsok alakzatát vizsgáljuk.
Miskin herceg, a Svájcból jött idegen, kórházi kezelése után nagyjából felgyógyult epilepsziás már az érkezésekor felbolydítja a pétervári és moszkvai társasági életet. A körülötte megjelent figurákból egyszerre kiemelkedik a személyiség lényege, összezavarodik a jó és a rossz, az illő és az elfogadhatatlan, a tüdőbajos forradalmárokból baráti társaság lesz, a tiszteletre méltó tábornokok és hivatalnokok viszont nímandokká válnak; a kitartott Nasztaszja Filippovna felmagasztosul, míg a gyönyörű, művelt, izgalmas Aglaja kikerül a figyelem központjából.
Miskin herceg gyermeki lénye akaratlanul is átírja a kapcsolatokat, újraértékeli a haladásról és a hitről vallott nézeteket, felborítja a társasági élet szabályait. Tragédiákba viszi az addig többé-kevésbé működő ellentéteket és kifordítja a személyiségek értékrendjét. Úgy járkál közöttük, mint egy glóriás fénylény, és ez a fény minden zugba bevilágít, akár jó következik abból, akár nem. Részvétről és kegyelemről beszél, és valahogy mindenki pontosan érti, még akkor is, ha rájuk ez beláthatatlan következményekkel jár.
Zsótér rendezése rendkívül koncentrált, színészvezetése majdnem tökéletes. Miskin alakítója, Nagyhegyesi Zoltán parasztingben és zakóban ragyog, tisztasága nem földöntúli, hanem szinte racionálisan érthető ? feltéve, ha a közegről, amiben mozog, ki lehet mondani, hogy teljesen irracionális. Rogozsin szerepében Sándor Péter szintén tud gyermeki lenni, a nagy szenvedély teszi azzá, még a gyilkosság után is. A Nasztaszja Filippovnát játszó Kosik Anita keserűen romlott, benne is stabil alap a tisztaság, gúnyos vagy kétségbeesett pillanatai egyformán őszinték. Az Aglaját alakító Törőcsik Franciska már modorosabb, kevésbé pontosan körvonalazott figura.
Az előadás mesterségbeli csúcspontja egyértelműen a Jepancsin-lányok anyja szerepét játszó Szilágyi Csenge. Villámgyors váltásai, ideges kedvessége olyan tökéletes eszköztárat mutat, ami még a gyakorlott színészek esetében is egészen ritka. Úgy tud stilizálni, groteszk humort vinni a jeleneteibe, meredeken eltúlozni mozdulatokat, hangsúlyokat, ritmust és tempót, hogy a jelenléte egyetlen pillanatig sem hiteltelen vagy üres. Remek szólójelenetet villant fel a nyájas vendéglátó szerepében Nagy Dániel Viktor, őrjöngésig fokozva a társadalmi vita műfaját. Kár, hogy túl kevés figyelem jutott rá, annál több teret kapott Dénes Viktor, aki rikácsolással pótolja a színész meggyőző erejét.
A majdnem négyórás előadás embert próbáló élmény. Lassúsága néha egészen kétségbeejtő ? és némi ellentmondásban van azzal, hogy Zsótér a távkommunikációt mai eszközökre írja át, a szerelmes levél SMS-en érkezik, a naplóbejegyzés laptopon, és a nézők feje fölött néha kivetítőn látjuk a párbeszédek témáját. A szereplők itt-ott kibeszélnek a jelenetekből, Ungár Júlia dramaturg a második részben a regény elbeszélő technikáját is szöveggé alakította, a zárójelenetben Miskin úgy meséli el a rohamát, mint egy vérbeli rapper, még a kézmozdulatait is innen meríti, sőt egy idézett Puskin-vers végén nem átallják a magyar fordító nevét is bemondani. Összhatásában nagyon eklektikus, de hiteles Dosztojevszkij-kommentár született az Ódry nézőterén.
