A siker titka – megérkezett a Kék Cetli új epizódja

Mi a siker valójában? Egy hangos taps, egy elért cél, vagy inkább az út, amelyen végigmegyünk érte? A Kék Cetli második évadának hetedik epizódjában dr. Farkas Levente András vendégeivel azt kutatja, mit jelent igazán sikeresnek lenni, és vajon mennyit vagyunk hajlandóak fizetni érte.

Buzogány Botond trombitaművész számára a siker nem pillanatnyi szerencse, hanem mindennapi munka. Szerinte a gyakorlás, a kitartás és a lemondás része az útnak, néha még a gyerekkor egy részét is fel kell áldoznia az embernek azért, hogy közelebb kerüljön az álmaihoz. Mégis azt vallja: szinte minden elérhető, ha valaki valóban hajlandó dolgozni érte.

Soós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója és állatorvosa szerint a siker mögött gyakran láthatatlan erőfeszítés áll. Sokszor akkor is dolgozni kell, amikor mások már pihennek, és a nehéz pillanatok ugyanúgy részei az útnak, mint az eredmények. Vallja, hogy az állatok világa egy fontos különbségre is emlékeztet: ők nem szándékosan tesznek rosszat, mint olykor az emberek. Egymás és a természet szeretete és tisztelete mindennél fontosabb.

Mészáros Zsolt, a Kertészkedés minden szezonra tartalomkészítője a fák és növények felől közelít a kérdéshez. A kert megtanít a türelemre: egy növény nem siet, egy évszak nem rövidíthető le. Az emberek gyakran azonnali eredményeket várnak, mindent azonnal akarnak, pedig a valódi értékek idővel érnek be. A fák, a szél, az évszakok váltakozása arra emlékeztetnek, hogy figyelni kell a jelenre, meg kell élni a most pillanatát, hiszen az idő egyszer mindannyiunk számára lejár.

Kék Cetli hetente új epizódokkal jelentkezik a Kultúrapont YouTube-csatornáján! Feliratkozom! 

Ez is érdekelheti

Megelevenednek a Kultúrapont műsorai a Művészetek Völgyében

A KultúraPONT idén is a kortárs művészetek pezsgő központja a Művészetek Völgyében. A Petőfi Kulturális Ügynökség programjain a Kék Cetli, a Törzsvendég és az Úgyfest mellett Hobo, Ferenczi György és Krizbo várja a látogatókat.

Élőben születő grafikák, zenés workshopok és beszélgetések az élet nagy kérdései körül – KultúraPONT a Művészetek Völgyében!

A Petőfi Kulturális Ügynökség idén is közösségeket, alkotókat és programokat hoz a Völgybe, hogy az irodalom, a zene és a képzőművészet közös élménnyé váljon. Performatív zenés-grafikai élmény, workshop, tartalmas beszélgetések és interaktív népzene gyerekeknek – mutatjuk a teljes kínálatot!

Közösséggé formálta a közönséget dr. Farkas Levente András és a Kék Cetli

Áprilisban két alkalommal is megtöltötte az Uránia Nemzeti Filmszínház nézőterét a Kék Cetli néven népszerűvé vált online beszélgetéssorozat élő változata, a Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett Egy este dr. Farkas Levente Andrással című esemény.

A legnehezebb beszélgetés – megérkezett a Kék Cetli új epizódja

Miért olyan nehéz megismerni magamat? Miért van az, hogy különböző emberek mást látnak belőlem? – a Kék Cetli második évadának tizedik epizódjában dr. Farkas Levente András többek között ezekre a kérdésekre igyekszik választ találni. Előbb a vendégei segítségével, majd a legnehezebb beszélgetést is meghallgathatjuk.