PREMIER: megérkezett a Kék Cetli második évadának első epizódja

Hogyan határoznak meg minket az emlékek, amelyeket mélyen elraktározunk magunkban? Többek között erre a kérdésre is válaszolnak dr. Farkas Levente András vendégei a Kék Cetli második évadának első epizódjában.

Ebben a részben találkozhatunk Pásztor Annával, a kivételes énekesnővel, aki gyermekkori szabadtüdős búváremlékeit idézi költői erényeket felmutatva. Később arról beszél, hogy a tehetség mindenkivel vele születik, ám a felnőtté válás során elhalványul bennünk ez a tudás.

A második vendég Bagossy Norbert, akinek bizonyítottan van egy földöntúli dala, hiszen Kapu Tibor űrhajós a légkörön túl keringve adta elő azt. Norbi sok más egyéb mellett erős hitéről is mesél, valamint a hétköznapi pillanatok meghatározó mélységéről.

A Bagossy-dal írója után pedig az előadója is megszólal: az epizód harmadik vendége nem más, mint Kapu Tibor. A fiatal asztronauta érzékletes képet fest arról, milyen érzés a kozmikus magányban keringő szerkezetben létezni. Szól az űrhajósokat körülvevő zajos csöndről, és mindannyiunk otthonáról, a Földről is, amelyre még a világűrből is csak felnézni lehet.

A Kék Cetli hetente új epizódokkal jelentkezik a Kultúra.hu YouTube-csatornáján! Feliratkozom!

Ez is érdekelheti

Megelevenednek a Kultúrapont műsorai a Művészetek Völgyében

A KultúraPONT idén is a kortárs művészetek pezsgő központja a Művészetek Völgyében. A Petőfi Kulturális Ügynökség programjain a Kék Cetli, a Törzsvendég és az Úgyfest mellett Hobo, Ferenczi György és Krizbo várja a látogatókat.

Élőben születő grafikák, zenés workshopok és beszélgetések az élet nagy kérdései körül – KultúraPONT a Művészetek Völgyében!

A Petőfi Kulturális Ügynökség idén is közösségeket, alkotókat és programokat hoz a Völgybe, hogy az irodalom, a zene és a képzőművészet közös élménnyé váljon. Performatív zenés-grafikai élmény, workshop, tartalmas beszélgetések és interaktív népzene gyerekeknek – mutatjuk a teljes kínálatot!

Közösséggé formálta a közönséget dr. Farkas Levente András és a Kék Cetli

Áprilisban két alkalommal is megtöltötte az Uránia Nemzeti Filmszínház nézőterét a Kék Cetli néven népszerűvé vált online beszélgetéssorozat élő változata, a Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett Egy este dr. Farkas Levente Andrással című esemény.

A legnehezebb beszélgetés – megérkezett a Kék Cetli új epizódja

Miért olyan nehéz megismerni magamat? Miért van az, hogy különböző emberek mást látnak belőlem? – a Kék Cetli második évadának tizedik epizódjában dr. Farkas Levente András többek között ezekre a kérdésekre igyekszik választ találni. Előbb a vendégei segítségével, majd a legnehezebb beszélgetést is meghallgathatjuk.