Egy mondatban nagyon nehéz lenne arra a kérdésre felelni, hogy miről is szól ez a regény. Először is adva van egy költő, John Shade, aki élete utolsó húsz napjában megírja Gyér világ című, "hősi párversben írt, négy énekből álló poémáját". Maga a vers, illetve annak magyarítása igen jó, mintha egy mai költő álmodern verset írna. Maga a kommentátor, Charles Kinbote így jellemzi: "Szilaj és dicső románc helyett mit találtam? Egy meglehetősen ódivatú önéletrajzi, tipikusan appalachiai narratívát neo-pope-iánus stílusban - persze gyönyörűen megírva..."
Ezt látja el előszóval, kommentárokkal és mutatóval Charles Kinbote, a "barátja" és csodálója, aki titokzatos körülmények közepette kerül ugyanarra a tanszékre, ahol a költő is tanít. Hogy ki ő valójában (vagy kinek gondolja magát), az csak a könyv 253-254. oldalán derül ki. A különféle verssorokhoz írt jegyzetek nagy része azonban áljegyzet (amely verssorok így címekké válnak). Nabokov célja ezzel nyilván az lehetett, hogy parodizálja az irodalomtörténet-írás lábjegyzetírás szokását és (ál)tudományosságát. Ami az ő esetében természetesen önparódia is. Kinbote e jegyzetekben, abbéli csalódásában, hogy barátja nem országa, Zembla királyának csodálatos menekülését költötte meg, megírja e fiktív állam történelmét, földrajzát és királyának bohém, (fiú)kalandokban gazdag életét, mesés menekülését, majd az ellene készült merényletet az emigrációban. Mindezt úgy, hogy három férfi életrajza (Shade-é, Zembla királyáé és Kinbote-é) bontakozik ki és/vagy keveredik össze. Nabokov, a sejtetés és az elbizonytalanítás nagymestere most sem susztermattal rohanja le olvasó áldozatát, hanem rafinált lépések sorozatával, amelyek feltárása nem e rövid recenzió feladata. Annyit árulok csak el, hogy a regény legvégén tudjuk meg, kit üldöznek valójában, ki lesz az áldozat, ki lesz tolvaj, míg a gyilkos kilétét örök homály fedi.
Nabokov itt mintha az összes rögeszméjét, fájdalmát, kételyét és félelmét kieresztené szelleme palackjából, hogy egy fiktív világba teleportálja: "a míves költészet igencsak helyi érzéstelenítését", ám feltétlen imádatát; a sakkhoz való vonzódását, hiszen álmatlan éjszakáin maga is sakkfeladványokat készített, a marxizmus és Freud már-már mániákus utálatát, ebben az esetben John Shade szájában adva: "... a freudista viszont , legyen bármilyen ostoba, elmegy szavazni, még akkor is, ha azt (...) politikai beporzásnak nevezi."; természetszeretetét, különös tekintettel a lepkékre: "szem nem követhette a villámgyors pillangót a napsugarak közt..."
"Minden Nabokov-műben ott vannak az utalások. Az Ada meg a Gyér világ eredeti címe hemzseg tőlük, és a Gyér világ a lepkék nélkül meg sem érthető igazán. (...) Borsódzik az ember háta, ha szembesül azzal, hogy mennyire ott vannak a lepkék az egész életműben. Nem lehet őket kiirtani belőle. Csapongnak, szálldosnak, pikkelyes szárnyaikkal verdesnek, nem csak a sorok között, de mögöttük is" - állítja dr. Bálint Zsolt nemzetközi tekintélyű lepkekutató.
A fenti néhány idézetből is kitűnik Nabokov finom humora és fölsejlenek nyelvi bravúrjai, ám nem látszik az az összetettség, az a finom pókháló, amellyel mind kultúr- és irodalomtörténetileg, mind a nyelv(ek) játéka által befonja elképzelt rigolyás hőseit, hogy aztán a végén, egy váratlan és/vagy emelkedett pillanatban megölje vagy épp rettegett magányra kárhoztassa őket.
Vladimir Nabokov: Gyér világ, Európa, Budapest, 2008.
