Erős a magát Monoblock néven jegyző író drámájának témaválasztása, és a felütés után a későbbiekben sem ad okot a csalódásra: a jó dramaturgia mellett talán az okosság az a szó, ami a leginkább jellemzi. A két főszereplő ? a Kolibri megannyi hasonló előadásában már remekül összeszokott Szanitter Dávid és Ruszina Szabolcs ? lelkiállapota és viszonya egymáshoz folyamatosan változik, s az újra és újra kialakuló állóvizet a rájuk felügyelő rendőr (Mészáros Tamás) közbelépései zavarják fel minduntalan. Két rendőri látogatás között pedig terítékre kerül gyakorlatilag minden téma, amely felmerülhet szélsőjobbosok és bevándorlók ellentétei kapcsán: elhangzanak összeesküvés-elméletek és más érvek a bevándorlók ellen, melyet a szerző mindig úgy tálal, hogy ne legyen nevetséges, de azért láthatóak legyenek a gyenge pontjai. (Az egyik legemlékezetesebb szövegrész, mikor Rudi előbb azt állítja, azért nem állt meg a verekedést látva rögtön a rendőrautó, mert szimpatizálnak a nemzetvédő németekkel, majd később, mikor feldühödik a rendőrre, módosít: valójában a rendőrség csak kihasználja a szkinhedeket a piszkos munka elvégzésére, így csak akkor avatkoznak közbe, amikor már kellően nagy a balhé.) S persze elhangzik a lengyel fél álláspontja is ? feleleteiben méltó párja a németnek, s egy mondatával romba tudja dönteni annak világképét (mikor bebizonyítja, hogy az ?elveiért meghalni is képes? náci bandavezér is az olcsó lengyelekkel javíttatja autóját).
Ruszina nem mondja teljes átéléssel a szkinhed dühös kirohanásait, s nem azért, mert ne volna jó színész: ezzel (és később máshogyan is) érzékelteti, hogy nincs semmiféle személyes oka elhinni a náci fröcsögéseket, csak éppen elhiszi az imádott vezér minden szavát. A karakter jelleme ennek megfelelően mindvégig változik (s ezt Ruszina mindig hitelesen interpretálja): a kezdeti nagyszájú kemény srácból idővel kétségbeesett gyerek lesz. Szanitter bevándorlóként remekel: nem csak, hogy bravúrosan beszél végig, egyetlen botlás nélkül ?lengyel akcentussal? (a rontott nyelvtanú szöveg kiváló magyarításáért Kovács Kristóf felel), de ő viszi a vállán az egész előadást, olyan, mintha végeredményben csak ezen a zárkózott, magabiztos lengyelen múlna, hogy mi történik a zárkában. A viszonyok állandó változását Tóth József rendezése és minimalista játéktere is nagyban segíti: remek jelenet például, amikor az egyetlen szék, vagyis a rangot jelző ülő pozíció elfoglalásáért zajlik mentális küzdelem, hogy a végül alulmaradt és egyébként a földhöz bilincselt Ruszina az asztalra próbáljon felülni. (Jól eltalált egyébként a mindössze mutatóba felvillantott világítás is: a sok apró, nagyítóval egybegyűjtött fényű kis reflektor rácsozatot formáz a színpad körül.) Mészáros Tamás rendőrének egyetlen szava sem tűnik hihetőnek, látszólag a szerep is szerepet játszik végig ? úgy tűnik, ő egyformán utálja mindkét foglyát (s ez szintén a dráma erőssége, hiszen eleinte úgy tűnt, a behízelgő német oldalán áll). Szimpatikus, hogy a történet hitelességét olyan ?apróságok? is erősítik, mint a gondosan összekoszolt jelmezek vagy, hogy míg Jan telefonja van vagy tíz éves, addig Rudi csúcskategóriás.
