- Zongorista, zeneszerző és jazz-zenész is vagy. Hogy lehet mindezt összeegyeztetni?
- Ötéves korom óta komponálok és improvizálok, szinte egyszerre kezdtem el ezeket. A tanárom sokszor biztatott, hogy zongorázzam el azt, amit láttam az iskolában, azt, hogy milyenek voltak az autók az utcán. Minden órát improvizálással kezdtünk és ez óriási zenei indíttatást adott. Mindemellett véleményem szerint egy zeneszerzőnek ismernie kell a klasszikus zene teljes fejlődési vonalát, a huszadik századi avantgárd irányzatokat, az atonalitást és a dodekafóniát, valamint a világzenét is nagyon fontosnak tartom. A ma zeneszerzőjének és hangszeres muzsikusának kapcsolatban kell lennie, meg kell értetnie magát az egész világgal és nem csak Közép-Európa kultúrájával.
- Hogyan jött a klasszikus zene és hogyan a jazz iránti érdeklődés?
- A szüleim nem zenészek, édesanyám gyógyszerész, édesapám pedig regényíró, aki nagyon szereti a zenét és zenetudománnyal kapcsolatos írásai, kritikái is jelentek meg különböző törökországi lapokban. Otthon szinte kizárólag klasszikus zenei lemezeink voltak, így már egészen fiatalon Mozartot, Beethovent és Mendelssohnt hallgattam. A jazz-zel kapcsolatban pedig meghatározó élmény volt számomra, amikor 1984-ben, tizennégy éves koromban egy Ankarában megrendezett jazz-fesztiválon hallgathattam Keith Jarrett, Chick Corea és Oscar Peterson játékát. Rájöttem, hogy a jazz is a kultúra ugyanolyan mélyreható részét képezi, mint a klasszikus zene. Véleményem szerint a komponálás és az improvizálás testvéri viszonyban állnak egymással. Egy jó improvizáció kompozíció is egyben. Ezért kezdtem el jazzdarabokat is írni. A koncertjeimet is szeretem úgy alakítani, hogy az első felében klasszikus programot játszom, a másodikban pedig jazzműsort, vagy teljes klasszikus műsornál adok jazzráadásokat. Ennek sajnos néha negatív visszhangja van, pedig az embereknek meg kellene érteniük és tisztelniük kellene ezt a fajta zenét is.
- Miben tér el a török zenei élet az európaitól?
- Törökországban teljesen más zenei kultúrát találhatsz, teljesen más hangszerekkel, más hangrendszerrel. Persze nálunk is vannak konzervatóriumok, zenekarok. Az első tanárom például Alfred Cortot tanítványa volt, a konzervatóriumot, ahová jártam, Paul Hindemith alapította. A klasszikus zene a török zeneszerzők számára egy olyan csatorna, amelyben a folklór elemeit is tudják reprezentálni, csakúgy mint Bartók, Kodály, Sztravinszkij, Hacsaturján, Sosztakovics vagy Enescu.
- Ha már Sztravinszkijnál tartunk: egyik legemlékezetesebb magyarországi hangversenyeden Sztravinszkij Tavaszi áldozatát szólaltattad meg, saját átiratodban, önmagaddal négykezest játszva. Hogyan jutott eszedbe ez a műfaj?
- A Tavaszi áldozat a XX. századi zene egyik legfontosabb alkotása és nem mellesleg az egyik kedvenc darabom. A mű négykezes változata nagyon hasonló Sztravinszkij saját verziójához, de néha muszáj volt "hat kezet" is alkalmaznom, mivel sokkal több mindent átvettem az eredeti partitúrából. Meg akartam szólaltatni az ütőhangszeres effektusokat is, amihez egy kicsit preparálnom kellett a hangszert. 1999-ben készítettem felvételt a darabból, majd pedig a Bösendorfer Midi zongorámmal több mint ötven városban léptem fel vele. Nagy öröm és élmény volt ez számomra és a közönség számára is. Egy ilyen átiratnak persze megvannak a pozitív és negatív oldalai is. Egy részét előre vettem fel, és ez csak egy ilyen darabnál volt lehetséges, amiben nincs meg az a 100%-os szabadság, ami például Mozart vagy Schubert zenéjében. A darab fontos összetevője a pulzálás, a ritmus, ez tette lehetővé egy ilyen átirat létrejöttét.
- Milyen darabokat tűzöl előszeretettel koncertjeid műsorára?
- Bartóktól - aki nagyon fontos zongorazenét írt - a Szabadbant, az Allegro barbarót és A falu tánca egy átiratát szoktam játszani. Megtanultam a Harmadik zongoraversenyt, és a másodikat is nagyon szeretem. Repertoáron van az Első hegedű-zongoraszonáta is, ami hihetetlenül bonyolult muzsika, vagy háromszáz órámba tellett, míg megtanultam. A törökök közül Ahmed Adnan Saygun és Erkin műveit szólaltatom meg szívesen.
- Amikor komponálsz és török zenei elemeket viszel a zenédbe, szó szerinti dallamidézeteket használsz vagy csak népzenei szerkezeteket, karakterisztikus fordulatokat?
- A török zenében két fontos elem van, a dallam és a ritmus. Harmónia nincs, az nyugat-európai találmány. Szó szerinti népzenei idézeteket használok, amiket néha jobb atonális, néha pedig tonális harmóniákkal ellátni. Bartók sem mindig disszonáns és "modern", ha a zene úgy kívánja, hogy szép legyen. De természetesen komponálok atonális zenét is.
- Mik a benyomásaid Bartók hazájáról? Milyen érzés magyar közönség előtt játszani?
- Többször jártam már Magyarországon, nemcsak turnékon, hanem turistaként is, nagyon szeretek itt lenni. A zenetörténet szempontjából is nagyon sok fontos komponistát adott az ország a világnak Liszttől kezdve Kodályon és Bartókon át Ligetiig, Kurtágig. A pianisták között is több generációból került ki világhírű művész, gondoljunk csak Kocsis, Ránki és Schiff nemzedékére, továbbá jelenleg is számos fiatal magyar muzsikus zenél szerte a nagyvilágban. Magyarország a zene országa. A közönség is nagyon jól ismeri a zenét, nyitott, ezért játszom már ötödik alkalommal itt. Szeretnék többször fellépni Budapesten, jó lenne minden évben. Most szerencsés helyzetben vagyok, mert májusban a Pannon Filharmonikusokkal játszom és nagyjából tíz hónapja jártam itt utoljára a Mahler Kamarazenekarral. Nagy örömömre szolgált, hogy a magyaroknak tetszett a Beethoven-játékom, mivel saját cadenzával játszottam a c-moll zongoraversenyt.
- A zongoristák közül kik a példaképeid?
- A karakteres előadók fognak meg igazán, akiknek saját ötleteik vannak. Amikor olyanok zongoráztak, mint Vladimir Horowitz, Arturo Benedetti Michelangeli vagy Glenn Gould, az nem is interpretáció volt, hanem az adott darab ősbemutatója. Ha mindenki egyformán próbálna meg zenélni, az nagyon unalmas lenne, meg kell találni a belső hangot. Nem szeretem az akadémikus felfogást, miszerint csak egyféleképpen lehetne eljátszani például egy Beethoven-szonátát - az én filozófiám nem ez. Az ember azt játssza, amit érez és ért, amit mondani akar a darabbal. Ezért nem szeretem a versenyeket sem, ahol kifogásolják, hogy fortissimót játszott ott, ahová csak forte van beírva.
- Mit lehet tudni a jövőbeli terveidről?
- Jelenleg évente több mint száz-százhúsz koncertet adok, ami igen szép szám annak ellenére, hogy január 14-én betöltöttem a negyvenedik évemet. A hangversenyezés sok energiát ad, de rengeteg fárasztó része is van: az utazás, a kialvatlanság, repülés, ezért a jövőben többet szeretnék komponálni, valamint DVD felvételeket készíteni. Első szimfóniámnak, az Isztambul szimfóniának márciusban lesz a premierje Németországban és Törökországban. Remélem, Magyarországon is bemutatják majd. Valamint éppen mostanában kezdtem el komponálni egy trombitaversenyt Boldoczki Gábornak, aki szeptemberben fogja játszani azt egy fesztiválon Németországban. Remélem, fog neki tetszeni!
