Milyen jó, hogy az
édesanyák annyira erős akaratúak tudnak lenni, hiszen ellenkező esetben
Sztankay István színművész különleges egyéniségével, jellegzetes, bársonyos
hangjával kevesebb lenne a magyar színjátszás története. A családi legendárium
szerint Sárika, az édesanya minden orvosi figyelmeztetéssel dacolva, egészségét
nem kímélve döntött úgy, hogy vállalkozik életének nyolcadik szülésére, e
szavakkal indokolva döntését: „Kell még egy fekete gyerek!”
A Sétaműhely Fürdőköpeny és Hamlet című városi sétáján „első kézből” értesülhetünk a legendás színész életének eseményeiről: lánya, Sztankay Orsolya vállalkozott rá, hogy bemutassa édesapja életének és a család történetének jelentős állomásait, ennek helyszíneit végigjárva felidézze édesapja alakját, és helytörténeti érdekességekkel és történelmi adalékokkal is szolgáljon hallgatóságának.
Az idegenvezetés és a színészet műfaja keveredik a két és fél órás programban. A Víziváros titkosan kanyargó utcái, a budai Vár ódon épületei remek díszletként szolgálnak az izgalmas sétához, melynek során megismerkedhetünk a színészlegenda családjával, a színésszé válás rögös útjával, négy iskolája és négy felesége történetével. Családi anekdoták, sorsfordító találkozások, példaképek, barátok és ellenségek, pályatársak, legendás helyszínek felidézése segít a Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze jobb megismerésében. Sztankay Orsolya, aki maga is színész – de idegenvezetőként is dolgozik –, szeretetteljesen ismerteti meg hallgatóságát édesapja életútjának állomásaival, gondosan ügyelve arra, hogy a bulvár mezsgyéjét véletlenül se lépje át.
Minden állomáson újabb és újabb titokról lebben fel a fátyol, kultúrtörténeti érdekességek sora hangzik el, így aki már nem ismerhette az egykor országos népszerűségű Bors tévéfilmsorozatának főszereplőjét, most ily módon találkozhat vele.
Ahogy a séta során a Vízivárosból feljutunk a Várba, Sztankay István is úgy jutott a színészmesterség képzeletbeli létráján egyre feljebb és feljebb. A séta során a valóságban és a képzeletben is követi őt a rajongótábora, dacolva akár az időjárás, akár a helyszín nehéz körülményeivel. Az egyik sétáló hölgy a meredek kaptatón felérve meg is jegyzi: „Remélem, látja a művész úr, mi mindent meg nem teszünk érte!”
A nyitóképen Sztankay István és Orsolya. Fotók forrása: Sztankay Orsolya