Az unitárius egyház egykori felekezeti iskolájában Magyarország kormánya, az RMDSZ által működtetett Communitas Alapítvány, valamint több magánszemély támogatásával rendeztek be közösségi teret, amelyet Kovács István unitárius püspök és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete avatott fel a szombati ünnepségen.

A magyar közösségi házban a Bukaresti Liszt Intézet jóvoltából kiállítás nyílt – a Magyar Királyság állampecsétjét, valamint a Román Királyság címerét is megtervező – Keöpeczi Sebestyén József erdélyi magyar heraldikus munkáiból. A magyar nap programját magyar filmek vetítése, a Kolozsvári Magyar Opera művészei által előadott operettválogatás és a Maros megyei Bekecs néptáncegyüttes fellépése egészítette ki.

Az első Bethlenszentmiklósi Magyar Nap megszervezését példás összefogás előzte meg a faluban, a rendezvény lelkes fogadtatása pedig arra bátorítja a szervezőket, hogy jövőre többnapos, gazdagabb programot tervezzenek közösségüknek – mutatott rá Bodoczi Annamária ötletgazda, a Jövőnk a Szórványban Egyesület elnöke. Hozzátette: a Küküllő mentén magyar szigetnek számító településen a magyar nap az anyanyelv, a kulturális örökség ünnepe, hiszen a szórványban – a vallási és nemzeti ünnepeken kívül – nem sok alkalma van a magyar közösségnek megélnie nemzeti identitását. A 2019-ben bejegyzett egyesület által szervezett magyar gyermek- és ifjúsági programoknak, az ősztől magyar kormánytámogatással indítandó délutáni foglalkozásoknak is az a céljuk, hogy vonzóvá tegyék az anyanyelvű oktatást, segítsék a nemzeti identitás megőrzését.

A Balázsfalva és Dicsőszentmárton között, a Kis-Küküllő partján található Bethlenszentmiklós Fehér megye kevés magyar többségű településének egyike. Az 1381 lakosú településen a 2011-es népszámláláson a lakosság 56 százaléka vallotta magát magyarnak, a magyarok közel fele pedig unitárius vallású. A település közigazgatásilag Szépmező (Sona) községhez tartozik, melyben már csak 24 százalékot tesz ki a magyar lakosság aránya.

A falu ékességének számító 15. századi unitárius templom tornya 2019-ben leégett, a műemlék jelenleg felújítás alatt áll. A Jövőnk a Szórványban Egyesület a magyar kormány támogatásával új harangot öntetett, amelyet egyelőre egy ideiglenes haranglábon helyeztek el, amíg a templom felújítási munkálatai tartanak. Az egyesület által indított adománygyűjtő kampány során csaknem négyezer euró (1,6 millió forint) gyűlt össze a leégett torony újjáépítésére.

Fotó: Facebook/Jövőnk a Szórvány Egyesület