- De van a tervezés, rendezés és színészkedés között elsődleges?
- Ritkán játszom, többnyire baráti jellegű, a hivatásos bábszínházi struktúrán kívül született, magán jellegű előadásokban, ahol vonz a történet és a szerep. Leginkább rendezőnek tartom magam. A tervezés kirándulás a számomra, és ugyan dolgozom ilyen minőségben másokkal is, most éppen a premierhez közeledő győri Csipkerózsikának a tervezője vagyok, de elsősorban a saját előadásaim látványvilágát határozom meg. A bábszínházban nagyon fontos a vizualitás: lehet kevés eszközzel bábszínházat csinálni, de teljesen csupaszon nem. Számomra rendezőként is a képiség az elsődleges. Más rendezők a szövegből indulnak ki, én képekben gondolkodom, a képi dramaturgia születik meg bennem először. A kékruhás kislány című előadásunk például olyan kísérlet volt, ahol Picasso képeivel játszottunk egy filmes dramaturgia szerint.
- Rendezőként megfordultál több határon túli magyar bábszínházban is. Mit tapasztaltál?
- Általában borzasztóak a körülmények. Amikor Szabadkán a Gyermekszínházban csináltuk az Emberkét, nem volt színpadunk. Építették a színházat, és a próbán kőművesek járkáltak át. Szatmárnémetiben eleve nem volt sem próbahely, sem műhely: a folyosón varrogatták a bábokat. Viszont mindkét helyen olyan színészekkel találkoztam, akik hozzám hasonlóan gondolkodtak a bábszínházról, és nagyon akartak dolgozni, ez pedig minden zavaró háttértől függetlenül szárnyakat ad.
- Gyökeret ereszteni nem akartál egyik társulatnál se, országhatáron belül vagy kívül?
- Az alkotás számomra az elsődleges: nem tudnék művészként működni, ha hivatalos ügyekkel is foglalkoznom kellene.
- Régóta készülünk erre az interjúra: vidéken dolgoztál, ahová nekem nem volt időm leutazni. A vidéki munkáidnak van lehetőségük szakmai közeggel találkozni? Rendszeresen utaznak le kritikusok és bábos alkotók előadást nézni? Milyen a helyi sajtó visszajelzése?
- A helyi média inkább a tudósítással foglalkozik, szakmai visszajelzéseket ritkán ad. A kritikusok némelyike mostanában már utazgat, de azért ez még mindig nem bevett gyakorlat. A bábszínházi szakma viszont többnyire figyelemmel kíséri a munkákat, előbb-utóbb megnézzük egymás előadásait, ha nem is a bemutatót.
- Tény, hogy Magyarországon a bábszínházat elsősorban még mindig a gyerekműfajba sorolják. Szerinted hogyan lehetne ebből a skatulyából kitörni?
- Van efelé út, de nehéz. A hivatásos bábszínházak rá vannak kényszerítve, hogy gyerekelőadásokat csináljanak, hiszen a közönségük gyerekekből áll. De a legtöbb színház törekszik arra, hogy két-három évente felnőtteknek szóló előadást is csináljon. A színészeknek is fontos, hogy másfajta színészi jelenléttel lépjenek fel időnként, nehogy infantilizálódjon a játékuk. Nyilván a gyerekeknek is koncentráltan kell játszani, de másféle hangokat is ki kellene próbálni.
- Sokszor azt érezni, hogy a felnőtt előadásokat dupla fenekű produkciókkal pipálják ki a bábszínházak. Olyan darabok ezek, amelyek gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezhetők, de valójában a kettő közti átmenetként léteznek, és nem mozdulnak el hangsúlyozottan a felnőtteknek szóló gondolatok és látvány irányába.
- A színházvezető és a rendező felelőssége, hogy mit valósít meg. Nem gondolom, hogy rosszak azok az előadások, amelyek a gyerek- és felnőtt nézők számára egyaránt szerethetők. Ugyanakkor igaz, hogy kifejezetten felnőtteknek szóló előadások évi rendszerességgel csakugyan nem születnek. Ennek vannak financiális okai, és hiányoznak azok a cseheknél, lengyeleknél, németeknél és franciáknál jóval régebben kialakult hagyományok, amelyekre alapozva létre lehetne ilyen előadásokat hozni, sőt még a közönség is várná ezeket. Ha így lenne, annak a bábosok örülnének a legjobban. De jelenleg még az is sokszor megoldatlan, hogy a gyerekelőadások megfelelően átgondolt és kidolgozott formában valósuljanak meg. Az is nagy felelősség, hogy milyen történeteket és milyen kiállításban mutatunk be a gyerekeknek. Ráadásul elszaporodtak azok a pici magánszínházak, amelyek olcsón eladják a rossz minőségű látvánnyal, vacak dramaturgiával és silány bábokkal készült előadásaikat. Bábszínháznak nevezik őket, mert bábbal játszanak, de minőségileg nem ütik meg azt a szintet, amit egy bábelőadásnak képviselnie kellene. Nálunk a bábszínház jelenleg a kiskamasz korát éli.
