 |
Bezzeg régen a vidéki kamaszlányok még maguk jelentkeztek alkalmazottnak egy-egy elegáns bordélyházba, a szüleik beleegyezésével, ajánlólevéllel. Régen a bordély lányai úgy öltöztek ki arra az időre, amíg ruha volt rajtuk, ahogy ma már az operába sem megy senki. Az urak szelídített, doromboló fekete párduccal jártak a kuplerájba, és pezsgővel töltött kádban tették magukévá a választott nőket. A lányok mindenben segítették egymást, együtt öltöztek és fürödtek, a régiek betanították az újakat, és szerették egymást.
 |
Noha Bonello különösebb történet nélküli, szándék szerint maximálisan korhű, a kupleráj mindennapi életének mozaikdarabkáiból összeálló filmje határozottan nosztalgikus hangvételű, azért nem ragadtatja magát arra az ostobaságra, hogy azt állítsa, annak idején direkte jó lett volna prostituáltnak lenni. A Bordélyház az édes-bús hangvétel ellenére roppant tárgyilagosan, szinte dokumentumfilmes igénnyel beszél a testi-lelki szolgaságról, amely a lányok életének első és legfontosabb jellemzője. És mivel mégsem dokumentumfilmet látunk, mindezt elsősorban egy nem is annyira rejtetten szadista hajlamú kuncsaft, az ő roppant éles kése és az egyik örömlány arcának találkozására fűzi fel: a brutálisan elnyújtott ?mosolya? miatt Nevető Nőnek nevezett prostituált sorstragédiájának vissza-visszatérő motívuma végig sötét árnyékként vetül a bordélyház alkalmazottaira, s folyamatos, bár a repetitív jelleg miatt egyre csökkenő feszültséget kölcsönöz a filmnek. És ott van még a szifilisz veszélye, az életfogytig tartó anyagi függőség a madámtól, és persze a jövőkép hiánya is, hogy komorabbá tegyék a hangulatot.
 |
A Bordélyház képei emlékezetesen szépek, Bonello pedig az atmoszférateremtés mestere: kiüresedett szemű férfiszereplői, naiv, reménykedő vagy rettegő női, a remekül ábrázolt, frivol környezet súlyt ad a filmnek. Csak éppen az, hogy mi végre mindez, hogy miért akart erről valaki filmet forgatni; hogy a múlt egy elveszett szeletkéjének szinte minden kontextustól mentes felidézése, amely nem szól igazán senkihez, és nem is igen teremt lehetőséget a vele való azonosulásra ? hogy mindez mivel is ad többet a nézőnek, mint mondjuk egy jól megcsinált videoklip vagy egy szép imázsfilm: csak az nem derül ki sehogyan sem.
