Szerelmes vallomások, utazási élmények: képeslapok a múlt századból

Régmúlt időbe kalauzol minket a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Üzenetek, élet, levelek, lapok kiállítása. Abba a korba, amikor az emberek még képeslapokon üzentek egymásnak vagy éppen osztották meg érzelmeiket. Miközben a múzeum levelezőlap-gyűjteményének legszebb darabjait tárja elénk, rámutat arra is, hogy miként formálták a képeslapok a korábbi levelezési szokásainkat.

A képes levelezőlap egy viszonylag fiatal tárgy, még annak ellenére is, hogy a digitalizálódás miatt szinte teljesen kiszorult a használata. A nyomdai úton előállított kártyák már a 19. század elején népszerűek voltak, de a nyílt formában elküldött levelezőlapot csak 1869-től használták. A kép és a szöveg azonos fontossága vezetett el a képeslap megszületéséhez, ami egy új, közvetlenebb és rövidebb közlésformát jelentett a korábbi, borítékban elküldött levelek és üdvözlőkártyák után. 

A zárt levezőlapok, a levéltitkot gondosan őrző, körültekintően megírt levelek még szigorú tartalmi és formai előírások mentén születtek meg. A mostani kiállításon láthatunk olyan köteteket, amelyek segítségével ezeket az illemtani szokásokat el lehetett sajátítani.

A 19-20. században a levelezés főként az arisztokrácia férfi és női tagjai között zajlott, a szerelmeslevelek szóhasználatára is szigorú előírások vonatkoztak. Az érzelmek nyílt megvallása helyett mitológiai és bibliai szimbólumokkal lehetett azokra utalni. A vitrinekben kiállított levelekből látszik az is, hogy ezek még nem voltak illusztrálva. A levélpapírok legnagyobb dísze egy szépen kidolgozott fejléc vagy keret volt. Ezeket díszes levélpapírdobozokban őrizték, amelyekből szintén látunk most néhányat a vitrinekben: egy keresztes lovagot ábrázoló, sűrű ornamentikával díszítettet és egy letisztultabb, erdei ibolyákat felmutatót. 

Az illusztrált, nyílt levelezőlapok megjelenésével a levelezéshez társuló szigorú előírások is fellazultak. Az 1900-as évek elején már a polgárság körében – ahol az illemszabályok jóval megengedőbben voltak –  is mindennapossá váltak a levélváltások. A 20. században már teljesen elfogadott volt a nyílt és illusztrált lapok jelenléte.

A korai képeslapok rajzai még emelkedettebb témákat jelenítettek meg. A most kiállítottak között látunk olyat, amelyen puttók szerepelnek, másokon zsánerek, romantikus tájak, történelmi jelenetek vagy mitológiai történetek láthatók. 

A képeslapok térhódításában fontos szerepet játszott az utazás széles körben való elterjedése is. Az emberek gyakran e lapokon adtak hírt szerencsés megérkezésükről vagy hazaindulásukról az otthon maradottaknak. Így váltak gyakorivá az egy-egy város nevezetességeit, emblematikus helyszíneit ábrázoló képeslapok is, amelyekből szintén láthatunk párat ezen a kiállításon is. A nevezetes épületek, népszerű turisztikai célpontok olykor fotók formájában, máskor pedig rajzosan vagy festve kerültek e lapokra. A legszebbek azok, amelyeken a helyszín képét még egy indás kerettel is körülölelték.

A szerelmi levelezőlapok nagy népszerűségnek örvendtek a polgárság körében. Ezeken már sokszor maga az illusztráció is beszédes volt: virág- és bélyegmotívumokkal lehetett üzenni a kedvesnek. Például

a bogáncs a szakítás, a repkény az örök szerelem, a pipacs a titkos kapcsolat szimbóluma volt.

A képeslapokra szerelmespárok, szerelmi jelenetek kerültek, olykor még előre megfogalmazott üzenetek is.

A kiállításon látható szerelmes lapokból három történet rajzolódik ki.

Bakos Gizi varrónő és Nyíri Pál kéménysperő-segéd levelei olykor hétköznapi, máskor mitológiai jeleneteket ábrázolnak. Az egyiken összebújó, bálozó szerelmespár táncát látjuk, a másikon egy karosszékben hímző asszonyt. Majd egy nappaliban ülő leánykát, de van olyan is, amelyen a lantot tartó Apollón tűnik fel.

A Nincsen rózsa tövis nélkül példázatot lefestő kép is nagyon izgalmas. A két szerelmes olykor a leghétköznapibb eseményeket osztja meg egymással (fogfájás, hízás), máskor pedig lírai elfogódottsággal vallanak érzelmeikről. Érdekes még, hogy a levélváltás hölgytagja sokkal dominánsabb, láthatóan ő az, aki gyakrabban ír a párjának.

Rosenthál Jenő és Nothnagel Emilia úrlány leveleiből ötöt látunk ebben a kiállításban. Ezek a lapok együttesen rajzolnak ki egy történetet. A holdfényben magányosan fürdőző hölgyet egy férfi leszólítja, melléül, kedves szavakkal elcsábítja. A lapokat 1903. december 9-12. között küldte Rosenthál Jenő kedvesének: mindennap egyet, megtoldva egy kis versikével, amelyben a feladó az úrlány iránt érzett lángoló szerelméről tudósít.

A hét napjai is szerepelnek az Ónagysága Özvegy Paula Gézánénak címzett lapokon. Ezek szintén az ismerkedés és a szerelem különféle jeleneteit ábrázolják. Az üzenetek itt már csak 1-1 sorosak és egy ismeretlen hódolótól érkeznek. 

A kiállítás gyöngyszemei azok a lapok, amelyeken még tetten érhetjük a mára már teljesen elfeledett, kalligrafikus szépírást. Ezeket a gyöngybetűket ma már nemhogy nem használjuk, de szinte alig ismerjük. 1906 és 1948 között ezt az írástechnikát tanították az iskolákban. A megdöntött sorok, a díszes nagybetűk, az íves formák szép harmóniában állnak a múlt század eleji lapok szecessziós ornamentikájával.

Egészen gyönyörű az a lap, amelyen egy német város színházának épülete látszik, s amelyet egy karcsú női alak és indás virágmotívumok kereteznek. A levél érdekessége még, hogy az üzenet magyarul kezdődik, majd a szerző hirtelen franciára vált.

Egy 1902-es dátumozású lapon egy zongorázó, szárnyas női alak szerepel, ruháján ékes virágmotívumokkal, a háttérben egy virágzó ág. E sorból kiemelkedik még az a gésát ábrázoló lap is, amelynek alakja szinte az egész lapot „belakja”. Lágyan omló, virágmotívumokkal díszített ruhája és a japán formavilág az, amitől megragad az emlékezetünkben.