kreavegzosok09_szegedikata_fotojuhaszpeter.jpg
Szegedi Kata munkája (Fotó: Juhász Péter)

Szegedi Kata 2009-10-es őszi-téli márkakollekciója Sharp Power néven futott: egy nyitott, erős, kozmopolita nőideál megjelenítése, egész ruhatárának - a pólótól kezdve a télikabáton át, az estélyi ruháig - felvonultatása (saját tervezésű kalapokkal és cipőkkel kiegészítve) volt a Szegedi célja. A hallgató inspirációként felhasználta néhány modern épület sziluettjét, és a ruhák tervezésekor hajtogatásokat alkalmazott. Az így kialakult szögletesség és szimmetria kellőképpen sugározza azt az erőt és magabiztosságot, amit ezekkel az öltözékekkel sugallni szeretett volna.

 
2012.12.21. A Föld átlép a negyedik dimenzióba. Megváltoznak a körülöttünk lévő formák, anyagok, színek, és a tudatunk is egyfajta átalakuláson megy keresztül. A végletekig megromlott világ spirituálisan fejlett entitásai átlépnek a negyedik dimenzióba, ahol a formák, az anyagok és a színek eddig nem látott formát öltenek, és amely gondolati és érzelmi síkon is megváltoztatja az emberek ideológiáját. Ezeket a formákat jelenítette meg Polonszki Tünde image-darabjaival, amelyek az emberi testtel kapcsolódva, újszerű formát alkotnak és együtt élnek a testtel. Ezeknek az eszméknek a kifinomult változásait mutatják a pret-a-porter darabok, amelyekkel a mindennapi élet során magunkra öltve fejezhetjük ki a bennünk élő túlélő, erős, spirituálisan fejlett lényt.
 
Lakatos Leila 2009/2010-es őszi-téli kollekciója az orthodox zsidóság letisztult, ünnepélyes megjelenését idézte. Hatalmas malomkerékszerű kalapok, fekete és fehér ruhák, pajesz, illetve fehér gallérok, masni, fátyol és rojtok: hűvös és kissé zárt eleganciát sugároz megjelenésük. Az image darabokra jellemző az eltorzított arányrendszer. Mintha egy ortodox család ruhásszekrényének ruhadarabjait és kiegészítőit próbálgatná egy kislány. Kisruhájára ráveszi anyukája blúzát, apukája kabátját, a bátyja ingét. Sok réteg kerül így egymásra, ezáltal a formák és anyagok érdekes játékát kapjuk. A kollekció színei: a fekete és a fehér.
 

kreavegzosok09_kardosagnes_fotonyoszoliakos.jpg
Kardos Ágnes munkája (Fotó: Nyoszoli Ákos)
 
IMAGO MUNDI - Kardos Ágnes, amikor diplomamunkája témáját választotta ki olyan dolgokon töprengett, mint az illúzió, a látszatvalóság, a fikció, a mai és jövőbeli ember reakciói, lehetséges menekülési útvonalai, vagy olyan tendenciák, mint az uniformizálódás és beépülés. Image-kollekciójának alapötletét egy általa kitalált fiktív szubkultúra szolgáltatta, a hiderek, akik ruházatukra fotó alapján feltüntetve az adott környezet színét vagy akár felületét, érzéki csalódást előidézve, mozdulatlanul álldogálva az adott helyen demonstrálnak. A hordható kollekció megalkotásánál egy komplex ötvözet létrehozása volt Kardos célja. Egy olyan öltözékeket tartalmazó street wear kollekció, mely a város és a tömeg része lehet, amely valamilyen értelemben észrevétlen, s emellett a valahova tartozás illúzióját kelti, olyan berögzült elemek átszűrésével, melyek észrevétlenül is egyenruhát idéznek fel bennünk, vagy akár a mindennapi ember öltözékét, mint uniformist, vagy adott estben városi elemekre emlékeztet.
 
Good Morning! ...nagyon friss, nagyon üde, nagyon reggel, tetőtől talpig! Jellegzetes részletek egy tökéletes reggel kollázsából, 2010 tavasz/nyár női Ready-to-wear ruhák a reggel sziluettjeivel, alternatív reggeli kiegészítőkkel. Álomszuszék mosolygós beauty, ki kócosan hörpinti frissen főtt kávéját, miközben nagyokat tunkol a lekvárba croissantjával...már majdnem túlcsorduló idill, nagyvonalú minimalizmus, finom részletekkel, apró gag-ekkel - ezek Hansági Krisztina kollekcióját körbeíró mondatok.
 

kreavegzosok09_gonczolgreta_fotobertalanpeter.jpg
Gönczöl Gréta munkája (Fotó: Bertalan Péter)
 
Gönczöl Gréta Hybrid Survival-je egy XXI. századi cyberpunk kollekció, mely szubjektív ötvözete a japán animék világának, az ember és gép közötti ellentétnek, valamint az általános civilizációs problémáknak. Kulcsszavak az elidegenedés, pánik, kiútkeresés. A háttérben meghúzódó negatív hangulat ellenére a ruhadarabok nagyon nőiesek, extravagánsak, helyenként kihívóak és tele vannak energiával. A formakialakításnál fontos volt a test mozgásszabadságának, kecsességének és a minimalista stílusvilágnak a megőrzése. Inspirációs forrásként az ejtőernyők, pontosabban azok légcellái és zsinórzata szolgált, melyek különböző formában meg is jelennek az egyes darabokon.
 
Régi szabások ötvözése az új, merészebb formavilággal és anyagokkal. A fiatalon elhunyt Raymond Radiguet személyisége, öltözködése, gondolkodása inspirálta Dudás Juditot. Borbély Beatrix Architectural anatomy című diplomakollekciójában a címben megfogalmazott két fogalom ellentétessége, ugyanakkor nagyon is egymásra hatása tükröződik. A hallgató célja volt a modern építészet szerkezetességének, geometrikusságának, tömbszerűségének összevetése az emberi test anatómiájával és organikusságával, és e kettősség kiemelése, érzékeltetése egy öltözéken belül.
 
Bíró Szilviához mindig közel állt a természet, és mivel ez egy kimeríthetetlen inspirációs forrás, ebből merített ihletet. Ezen belül az őszi-téli erdő inspirálta, a fák, levelek, gyökerek, gombák. Ezért természetes anyaghasználatban gondolkodott, és fonalakból, kötött anyagból tervezte a kollekciót.  A sylvan, jelentése erdő, ez a cím a diák nevéből jön, a sylvia, fa, erdő, erdei nőt jelent.
 

kreavegzosok09_karpatieva-hachboldanna_fotokarsaykatalin.jpg
Kárpáti Éva és Hachbold Anna munkája (Fotó: Karsay Katalin)
 
Kárpáti Éva és Hachbold Anna (ANNAEVA) a feladat első felében a városi, dolgozó nő hétköznapi öltözékének fontos elemét, a szürke ruhát idézték fel, és járták körbe evolúcióját a huszadik században. A ruháét, ami a nőies öltözködés szimbóluma. A kollekció olyan darabokból áll, melyek a huszadik század minden évtizedének sajátos forma és stílus- világát idézik, a tízes évektől a kilencvenes évekig. A feladat második része a 2010 tavaszi / nyári szezonra készült kollekció, amely a huszadik század klasszikus elemeiből építkezve a jövő öltözködési stílusát vetíti elénk. A különböző csillogású anyagok és az egymáshoz közel álló színátmenetek érdekes kontrasztot alkotnak a ruhákban.