(MTI) - Pintér Tamás, aki öt évig volt a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának titkárságvezetője, sokat rajzolt és fotózott az UNESCO világörökségi listáján is szereplő budai Várban. A szófiai kiállításra 25 tablót állított össze: tizenötön rajzokat, tízen pedig összesen húsz fényképet láthat a bolgár közönség.
 
 
Ahogy elmondta, a budai Vár történeti értéke középkori városszerkezetében rejlik. Ez a szerkezet az 1500-as évektől sok ostromot vészelt át, és remélhető, hogy ami megmaradt, az nem pusztul tovább - jegyezte meg az építész. A Várnegyed mostani látványa az elmúlt századok építkezéseit és a pusztítások örökségét együttesen tárja a látogató elé. "Tény, hogy a második világháború befejezése után hat évtizeddel még mindig van néhány beépítésre váró üres telek és romos épület, ezek azonban együtt jelentik az UNESCO világörökségi értékeit és a magyar történelmet" - hangsúlyozta az építész.
 
Pintér Tamás munkájából adódóan jól ismeri a részleteket, a rejtett csodákat, mint például egy-egy kapubélletet, kapuk fölötti díszeket, faragványokat, erkélyt tartó kőkonzolokat, ezeket is megörökítette fotón és rajzon, de a Várat mint történeti városépítészeti együttest kezelte.
 
Pintér Tamás, akinek alkotásait a Néprajzi Múzeum kölcsönözte a kiállításra, a szófiai magyar intézet vendégeként személyesen részt vesz a tárlat megnyitóján.