(MTI) - A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kilencedik alkalommal rendezi meg a Frisst, és a válogatás arra törekszik, hogy egyre szélesebb körben vizsgálja a pályakezdő, fiatal alkotók művészetét, azokat a stiláris és tematikai tendenciákat, amelyek leginkább jellemzik ezt a generációt - mondta Szabó Noémi, a tárlat társkurátora.
 

Kurátortársával, Mészáros Zsolttal az empátia, a nem verbális kommunikáció felfogásának és értelmezésének képessége, valamint a manipuláció, a mesterkedés, a befolyásolás, az őszinteség hiánya témakörében állította össze a kiállítás anyagát.
 
"Olyan problémákra adott válaszokat gyűjtöttünk össze, amelyek korjelentésnek is felfoghatók. Azt vizsgáltuk, hogyan nyilvánul meg a 30 év alatti művészek munkáiban ez a két fogalom" - fejtette ki Szabó Noémi.
 
A hagyományokhoz híven a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen diplomázott vagy diploma előtt álló művészek alkotásaiból válogatták az anyagot.
 
Második éve külföldi meghívottak is részt vesznek az éves kiállításon, tavaly a bukaresti művészeti egyetemről, idén a svájci Zürcher Hochschule der Künste végzős hallgatói közül heten - köztük két magyar hallgató - mutatkoznak be. A műfajilag sokszínű tárlaton huszonhat művész festményei, installációi, videó munkái és térbe helyezett objektjei láthatók.
 
A kurátor példaként megemlítette Kocsi Olga installációját, ami egy biedermeier szekrényből átalakított gyóntatófülke, amelyben videó pereg.
 
A megnyitón - amelyen beszédet mond Beat Kaufmann, a svájci nagykövetség követtanácsosa - performanszok lesznek, ezekről videók készülnek és a kiállítás ideje alatt ezeket is meg lehet nézni.
 
A hagyományokhoz híven a finisszázson, október 12-én adják át a Kogart-díjat, amely egy évig havi 100 ezer forint támogatást nyújt a kiválasztott fiatal művésznek, és átadják a Friss 2012 különdíjat is.
 
A finisszázson kerekasztal-beszélgetést tartanak a fiatal képzőművészek helyzetéről és jövőbeli lehetőségeikről. Szabó Noémi és Mészáros Zsolt lesz a két moderátor, részt vesz a beszélgetésen Iványi Brigitta és Hajdú István művészettörténész, Balogh Péter, az Amadeus Alapítvány vezetője, Rieder Gábor, a Flash Art magazin főszerkesztője és Lázár Eszter, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára.
 
A Friss 2012 kiállítás október 14-ig tekinthető meg.