A fotó napjaink egyik legizgalmasabb, s legdinamikusabban fejlődő művészeti ága, s az egyetem a kiemelkedő nevekkel bíró magyar fotótörténeti örökség áthagyományozásán túl arra törekszik, hogy az aktuális, progresszív irányzatokkal is megismertesse, s korszerű művészi szemlélettel lássa el fotós hallgatóit. Az egyetem Ponton Galériája 2004. november 11-től december 6-ig a fotó szakirány 20 éves fennállását ünneplő, reprezentatív jubileumi kiállításnak ad otthont. A tárlatot meghívásos pályázat előzte meg. A felkérést az egyetem minden volt (és jelenlegi) fotós hallgatója megkapta, s a beérkezett munkák zsűrizés nélkül kerülnek kiállításra. A téma mindenki számára azonos és kötött, egy designikonná vált szék (Philippe Starck: La Marie; gyártó: Kartell) lefotózása, sajátos, az adott alkotóra jellemző stílusban, akár egy virtuális történet részeként, divat szcénába vagy éppen tájképbe komponálva. A legkülönfélébb attitűddel és művészi szemlélettel rendelkező alkotókat összefogó, nagylélegzetű kiállítás a fotóművész szakma és az egyetem közös örömünnepe. S ugyanakkor egyfajta körkép és számvetés is: itt tartunk most, erre képes a magyar fotós szakma. A pályázatra 47 kép érkezett, és a kiállításhoz 500 példányban reprezentatív katalógus készült. Kopek Gábor bevezetője a katalógushoz: A fotográfiai kép tér-idő választása meghatározóan befolyásolja az emberi tudatot. Ebben az összefüggésben gyakran felmerül az ember kiszolgáltatottsága. Az alkotó által megválasztott tér-idő jelzi azt az információt, ami a kamerával történő leképzést egyedivé transzformálja, egyben biztosítja a nézhetőség örökké ismételhető folyamatát. Ennek feltétele, hogy az ember ne a technika szorításában vergődjön, hanem végre kerüljön szinkronba a saját maga által folyamatosan előidézett lehetőségek használatával. Ez a helyzet nagymértékben növeli a felelősségét annak, hogy mit közvetítünk és mit fogadunk be a körülöttünk zajló világból. Mondhatnám azt is, hogy a káosz korszakában a személyiség biztonsága segíthet lemondani a feleslegesről és segíthet megtalálni, megélni azt a minimumot, ami az egyén életét szervezi. Ebben a folyamatban a legjobb megoldásnak az t?nik, ha párbeszédre törekszünk és segítjük egymást a dialógus fenntartásában. Ez egy rendkívül fárasztó kommunikációs folyamat, ugyanis egy nyitott állapotról van szó; folyamatosan befogadók és közvetítők vagyunk és az így kialakult párbeszédnek lehet az eredménye a szakmai tudás megszerzése, illetve a nyitott, toleráns személyiség megerősödése. A Magyar Iparm?vészeti Egyetem 1984-ben a magyarországi fotóoktatást egyetemi szintre emelte, és ezzel évtizedekig tartó hallgatást tört meg. Az egyetem értelmiséget képez, gyakorlat és elmélet laza szövetével és vállalja, hogy folyamatokban gondolkodik, melyben nem vár el neki tetsző válaszokat, hanem helyzeteket hoz létre, amelyekben mindannyian válaszadók vagyunk. Korábban sokan vitát gerjesztettek arról, hogy a fotó m?vészet-e, illetve mit keres ez a szakterület az egyetemen. Érdekes módon a társm?vészetek is inkább távolság tartóak voltak, kevés bíztatás hangzott el. Nem volt kétséges azonban, hogy a fotográfia egyenrangú partnere a már oktatott szakterületeknek és nem azért, mert a fotográfia m?vészet. Véleményem szerint az egyetem nem fotóm?vészeket képez, hanem alkotó embereket, akik jelen esetben fotóval fejezik ki önmagukat, kreativitásuk, tehetségük így nyilvánul meg. A célunk az volt a fotóoktatás megszervezésekor, hogy ne egy elszigetelt, magába örökösen visszatérő, fáradt szemléletet közvetítsünk, hanem kommunikáció gyakorlására kényszerítsük magunkat, illetve növendékeinket. Az indulástól eltelt húsz év csak az ember életében hosszú idő, kultúrák egymásra épülésében ennyi idő nehezen érzékelhető. Az azonban látszik, hogy a fotográfus képzés életképesnek bizonyult és visszavonhatatlanul elfoglalta helyét az egyetemi struktúrában. Budapest, 2004. november, Kopek Gábor egyetemi tanár, a fotó szakirány vezetője A kiállítás megtekinthető: 2004. november 11-től december 6-ig Cím: 1015 Budapest, Batthyány u. 65.
