(MTI) Az A. A. Milne tollából született regény eredeti, Ernest H. Shepard által jegyzett illusztrációi alapján készült fekete-fehér stencilképre október 29-én Los Angelesben licitálhatnak az érdeklődők a Bonhams aukciósház városi művészeti (urban art) alkotásokat felvonultató árverésén. A 2003-ban született kép leütési ára az előzetes becslések szerint 50-80 ezer dollár körül fog mozogni. 
    

A képen Micimackó épp egy medvecsapdából próbálja kiszabadítani a lábát: bár ez a Milne-történetek egyik kevésbé ismert epizódja, annyi bizonyos, hogy Micimackó és Malacka mindig is előszeretettel állított fel csapdákat a Muclik (korábban Menyétek, illetve Apák) számára.
    
A művész szülővárosából, Bristolból származó alkotás mellett az aukció Banksy más munkáit is felvonultatja. Az érdeklődők a szintén 2003-as Lenin on Rollerblades (Who Put the Revolution on Ice?) című alkotásra, valamint a brit graffitiművész egyik legismertebb és legjellegzetesebb munkájaként számon tartott Precision Bombing című munkára is licitálhatnak. Utóbbi értékét nagyjából 35-45 ezer dollár (8-10,2 millió forint) közöttire becsülik a szakértők. 
    
A becslések kissé merésznek tűnhetnek, de még így is jóval elmaradnak attól az 1,26 millió fontos (446,5 millió forint) rekordtól, amelyet a közelmúltban fizettek ki E. H. Shepard egyik eredeti Micimackó-illusztrációjáért. 
    
A Bonhams most először szervez városi művészeti aukciót. "A kaliforniai gyűjtők részéről tapasztalt erős érdeklődés miatt döntöttünk úgy, hogy Los Angelesbe hozzuk az árverést" - mondta az aukciósház egyik munkatársa.