A kiállítás nagyrészt a '90-es években készült alkotásokat tartalmaz. A válogatás elsődleges szempontja a műalkotások technikája, tehát fizikai megvalósulásuk anyagi vonatkozása volt. A kiválasztott művek még hordozzák az elmúlt évtizedek művészetének jegyeit, s több szempontból a '70-es és '80-as évek művészetének leszármazottai. Még nem viselik a nemzetközi művészeti szcénából megismert műalkotások formáit, a szerző még nem úgy jelenik meg, mint e szcéna aktív résztvevője vagy akár ismerője. Még nem dominál a digitális technológia és telekommunikáció, hiszen abban az évtizedben az ahhoz való hozzáférés szintje messze alatta volt a mainak.
Az alkotók életkora - a kevés kivételtől eltekintve - a művek születése pillanatában a "fiatal", avagy "kezdő" művész kategóriába illett, de ma már (egyesek) középgenerációs egyetemi tanárrá váltak, s néhányan a Velencei Biennálén képviselték a magyar színeket.
A kiállítás rendezésének alapkoncepciója egy személyes élményhez kötődik. A rendező számára a kiállított művek - bár a közelmúlt művészetének termékei - úgy jelennek meg, mint egy letűnt korszak művészetének emlékei. A kiállítás tehát remix, mert elemeire bontja a kollekciót, egy csoportot meghatározott szempontok alapján körülhatárol, és azt új módon, mint egy lehetséges múzeum gyűjteményének egyik egységét prezentálja.
Kiállítók között találjuk Beöthy Balázst, Csáki Lászlót, Eperjesi Ágnest, Gábor Imrét, Hajdú Kingát, iski Kocsis Tibort, Komoróczky Tamást, Nemes Csabát, Ravasz Andrást, ROHO-t, Roskó Gábort, Szépfalvi Ágnest, Várnagy Tibort és Vogl Philemont.
