(MTI) – Szakértők szerint az árverés bevétele bizonyítja, hogy a korábban virágzó műkereskedelmi piac a gazdasági válság ellenére él és virul. Melanie Clore, a Sotheby’s impresszionista és modern művészeti társigazgatója szerint a szerdai árverés erőteljes árai igen pozitív üzenetet közvetítenek a piacnak.
Az aukciósházak számára a fő gondot az jelenti, hogy a válság ideje alatt a potenciális eladók nem akarják áruba bocsátani műkincseiket. Tavaly ugyanezen az árverésen a Sotheby’s 102,2 millió font értékben adott el műtárgyakat.
A mostani aukció legdrágább darabja Picasso Homme a l’epee című festménye volt, amely a várakozásoknak megfelelően hétmillió fontért kelt el. Egy nappal korábban, kedden a Sotheby’s fő riválisa, a Christie’s egy hasonló témájú és egyazon időszakból származó Picasso-festményt 5.8 millió fontért adott el. Egy másik Picasso várakozáson felül teljesített: a Nu debout című, 1968-ból származó festmény, amelyet 3-4 millió fontra becsültek, végül 4,3 millió fontért kelt el.
A Christie’s, a világ legnagyobb aukciósháza a becslések alsó szintjét megütő 37,1 millió fontos bevétellel zárta árverését. Tavaly ugyanezen az árverésen 144,4 millió font értékben adtak el műkincseket.
Soós Tamás De l’esprit című kiállításán a metafizikus magyar festészet nagyágyújának eddig soha nem látott, korai festményei láthatók, amelyeken nagy motívumai még csak formálódtak. Most közelről is megnézhetjük, miből nőttek ki a nagy Melankólia-festmények.
„Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság peremén.”
A valaha volt legnagyobb Brâncuși-kiállítás látható a temesvári Szépművészeti Múzeumban. Érdemes végigállni a bejárat előtt kacskaringózó sort, mert odabenn csoda fogad bennünket.
Emlékszem, mennyire menő volt, amikor 2006-ban a Vizafogó utcában megnyílt a Budapest Art Factory. Abban az időben ezen kívül itthon nem volt ennyire grandiózus, művészek által alapított alkotóműhely és kiállítóterem. A BAF ma is cool intézmény, immár új helyen.
Adatvédelmi áttekintés
Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenképpen engedélyeznie kell, hogy el tudjuk menteni az Ön süti beállítási preferenciáit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Statisztikai sütik
A statisztikai sütik lehetővé teszik a honlap üzemeltetője számára, hogy a felhasználói szokásokat anonimizált adatokként elemezzék, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű felhasználói élményt támogató fejlesztésekhez.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.