Ha ma bárki a Svájc szót hallja, feltehetően utoljára jut eszébe róla a népkonyha, vagy az internálás, pedig ezek a fogalmak igencsak élő elemei voltak a harmincas-negyvenes évek svájci mindennapjainak. A II. világháborút viszonylagos függetlenségben átvészelő ország semlegessége ellenére is kénytelen volt szembesülni a háború hatásaival, ennek lecsapódásaként pedig helyenként felkavaró fotókat is láthatunk a Mai Manó Ház legújabb kiállításán.
Hans Peter Klauser fotóművész Szegény Svájc című tárlatának felvételei a mindennapok elkapott, apró pillanatain keresztül szűrik át a történelmet, amelyek így nem csak furcsa, világháborús mementókként, hanem a kollektív emlékezet és tudat számára frissítően ható véleményformálókként is szolgálnak. Bizonyos értelemben a kiállítás eredeti - angol, illetve német nyelvű - címe, amelynek jelentése: A másik Svájc, talán még többet is mond a szegénység témájának körüljárásánál, de magyar kontextusban tulajdonképpen érthető a "szegény" jelző kiemelése. A ma egyértelműen Svájchoz kapcsolódó olyan konnotációk, mint például a jólét, itt csak nyomokban jelennek meg: az alkotó leginkább a hétköznapok rutinjain keresztül mutatja meg a földeken, gyárakban dolgozók olykor monoton, mégis derűs életképeit.
Hímzőnő üldögél az ablak előtt, munkások feszülnek az anyagnak egy gépgyárban, gyerekek hajtják a jószágot a gyönyörű alpesi mezőn, család készülődik a mezei megpróbáltatásokra egy szerény reggeli elfogyasztásával. Idill bőrébe bújtatott, helyenként keserves mindennapok lenyomatai követik egymást a sorozatban.
Az ehhez hasonló kihívások, keserédes napi tevékenységek azonban két sokkal nagyobb erő, két megkerülhetetlen energiaforrás hatása alatt működnek - egyik pozitív, másik negatív értelemben határozza meg menetüket. A pozitív hatóerő kétségtelenül a lélegzetelállító alpesi táj, a végeláthatatlan legelők és felhők közé nyúló sziklák díszlete, amelyhez képest a fotókon látható apró emberek, állatok a természet alárendeltjeiként, mégis boldog lényekként tűnnek fel. A képek energiáit negatív értelemben generáló erő, a háború mintegy áttételesen szivárog be a gyűjteménybe: a semleges Svájcban az internáltak megtört arca, a menekült francia gyerekek hálás, ám egyúttal ijesztően érett, komoly tekintete idézi fel a borzalmakat.
A sorozat egyik legmegrendítőbb darabja az a fotó, amelyen egy katonazenekar muzsikál a szögesdrót másik oldalán összezsúfolódott internált-csoportnak. Hans Peter Klauser képei a hétköznapok tükrén keresztül tárnak fel egy egészen szokatlan, számunkra eddig ismeretlen Svájcot: új utakat, nézőpontokat világítva meg.
