A sorozat különlegességét maga a technika adja. Kertész szinte véletlenül választotta az akkor még viszonylag új, színes Polaroid eljárást. Amikor 1977-ben meghalt a felesége, mély depresszióba zuhant. Zenész barátjától kapta ezt a kis gépet, és az előhívás nélküli, azonnal megjelenő fénykép megtette a kívánt hatást: az egykedvű próbálgatásokból tudatos kísérletezés lett, és Kertész visszatért a munkához, az élethez. A színes Polaroid markáns választóvonalon állt. Egyedi, megismételhetetlen, sokszorosíthatatlan képet eredményezett, de már a digitális technika gyorsaságával dolgozott és a készítés folyamatából hiányzott az előhívás vegytani lépése, a labormunka; az exponálás után szinte azonnal megjelent a kép. Az egyforma képkivágás, a racionális négyzetes keret elszakította a látványt a megszokott horizontális kiterjedéstől, elvont mértani alakzatba rendezte a képet, szigorúan a tárgyra koncentrált.
Ezzel a szikár józansággal szemben Kertész éppen a nemlétezőt próbálta megragadni a képeken: a halott társ nyomait, szellemének továbbélését a lakásban, ahol már évtizedek óta ott élt vele együtt, a külvilágban, ahol most is ott volt, amikor már más nem látta. Így került az üvegszív, a kiskanál és a virágváza képébe láthatatlanul is a feleség emléke. A könyvespolcon álló kis souvenir árnyéka végigfolyik a fotós kezén, és feltámad belőle az Eiffel-torony, Párizs emléke, ahol Kertész világhírű fotós lett, ahol 1933-ban feleségül vette Salamon Erzsébetet és ahonnan 1936-ban együtt indultak Amerikába. A félhomályos szobában asztalra állított kamera, a tükörben látható férfi sziluettje, az üvegszív, az ágyon végignyúló akt magányos híradások lettek a túlvilágra, egy fotós képben fogalmazott levelei.
A csendéletek nyugalmát átjárja a szellemidézés. A Washington Square-re néző ablak mögött egy idős ember néz szembe a magányával. Az ötvenes években még rendszeresen fotózta ezt a teret, az amerikai nagyváros hétköznapjait. Most ugyanezt belülről nézi, a képeken mozdulatlanság uralkodik, a sirály árnyéka is merev, éles kontúrokat rajzol az ablakra, inkább angyalnak látszik, mint eleven madárnak, ahogyan könyökben felhúzott szárnyai és totyakos lábai kinyújtóznak a napfényben.
