Bodor Lilla festményei egyszerre ajándékoznak meg az ismerősség és a szokatlanság élményével. Az olaj-vászon technika és magának a térnek, sőt többnyire üres térnek az ábrázolása ismerős. Ugyanakkor a tér mintegy homorú lencsén át láttatása - noha beazonosítható - festményen nem megszokott. A speciális látvány és annak megjelenítése ezáltal a látásról való asszociációk generálása - mondja a 2010. február 15-ig látható tárlatot megnyitó Bordács Andrea művészettörténész.
Bodor Lilla terei sajátos, többnyire üres műterem-terek, szubjektív terek. Ezt támasztja alá az a momentum is, hogy amennyiben ember is szerepel a képein, az ő maga, illetve valamifajta alteregója.
A képek címe is bizonytalanságról, várakozó álláspontról tanúskodik: Tétovázó, Hívogató, Várakozó, Távolba néző, Estébe forduló, stb. Szinte mind folyamatos melléknévi igenév, mely főnévi szerepet tölt be. Hogy közérthetőbbek legyenek ezek a nyelvészeti kifejezések; ilyenek az író, költő, festő szavaink is. Ugyanakkor ezekkel ellentétben a kiállítás képeinek címeiben szereplő igék sem aktív, hanem kifejezetten passzív tevékenységet sugallnak: tétováz(ik), vár, távolba néz stb. Tehát elmondható, hogy Bodor Lilla terei várakozóak, passzívak.
