Csukott pillák mögött, készen a visszavonulásra, egy tétova nyitás a kéz mozdulatában? Csöndes irónia? Csöndes megértés? Úgy tűnik, az irónia az empátiánknak üzen mértéktartást. " - írta Bálványos Huba tanítványának, Vertel Andreának az alkotásairól. Két évvel ezelőtt szerepelt galériánkban Vertel Andrea retrospektív tárlata. Az akkor látható szobrok iszonyú belső - emberi és művészi - küzdelemről, önmarcangolásról árulkodtak. "Drámai kifejlet nőben és férfiban. Vertel Andrea pokoljárásának megrendítő tanúsága.... Ami csúnyaságot művelni tud az élet az emberrel, azt ő látja, meglátja együtt érzőn, átérzi szeretettel, s kegyetlen igazsággal megformálja. Az igazság kegyetlenségét megszenvedi, mert elviselhetetlen volna eltagadni." - írta akkor Bálványos Huba. Vertel Andrea ezt az utat folytatta tovább, de a "kegyetlen igazságot" most sokkal elnézőbben kezeli és ábrázolja. Ezek a szobrok sem a hagyományos szépség-eszményt követik, ugyanakkor mégis szépséget sugároznak a néző felé, szépségét az emberi érzéseknek: örömről, boldogságról, jóságról, derűről vallanak, s persze az emberi gyarlóságról, gyengeségről, hibákról, amelyeket szeretetteljes empátiával jelenít meg a művésznő. - Gábor Ágnes, Budapest, 2004. november 3. VERTEL Andrea 1953-ban születtem. Apám Vertel József bélyegtervező grafikusművész. Olyan családban születtem, ahol természetes volt, hogy gondolatainkat, érzéseinket rajzban fogalmazzuk meg. A vizualitás, mint kifejezési eszköz alapelememmé vált. A budapesti Művészeti Szakközépiskolában ismerkedtem meg az agyaggal, és szerelmesedtem bele egy életre. Az agyag, ami egy képlékeny, könnyen formálható "föld", ha belelépek megőrzi lenyomatom, de a másik pillanatban már a következő hatás nyomait őrzi. Ez, ha tűzbe tesszük, megmerevedik és az örökké változó pillanatot megőrzi, állandóvá teszi. A kerámia nem más, mint ismerkedés az őserőkkel, a földdel, a tűzzel. Ez nagyon izgalmas játék. Minél többet ismerek belőle, jövök rá, milyen keveset tudok róla. Én elsősorban figurális kerámiát csinálok. Az ember érdekel, kapcsolatai, viszonya önmagához, a másik emberhez, a világhoz. Tanulmányaim során a tanulmány rajzolás mellett szociófotózással is foglalkoztam. Ez nagyon fontos volt számomra egy-egy konkrét helyzetben való elmélyülésben, a megismerésben. Engem mindig izgatott a tűz megismerése. Ma egy városi keramikus leginkább elektromos kemencét használ, amelyben egy izzószál hevíti fel a kerámiát egy zárt térben, és én csak a már kihűlt darabot veszem ki a kemencéből. Ez egy steril dolog, a végtermék, a mázak viselkedése elég pontosan kiszámítható, előre tervezhető. Ennél sokkal izgalmasabb, ha a tűz valóban jelen van az égetésnél - füstjével, hamujával, kormával, kiszámíthatatlanságával. Ha fával hevítünk fel egy kemenceteret, a benne lévő kerámiát átjárják a lángnyelvek, lecsapódik a korom és olyan lesz egy-egy figura, mint a szép, ropogós barnára sült kenyér. Ha az izzó tárgyat kiveszem és faforgáccsal kevert homokkal takarom be, akkor a faforgács meggyullad, a homok viszont elfojtja az égést és füstölni kezd. Befüstöli a tárgyat, pl. egy madarat, amit beletettem. Attól függően, hogy mennyi füst éri, hol feketébb, hol szürkébb lesz. A rajta lévő festék is e szerint változik és ezer arcot mutat, mindig mást és mást, előre nem kiszámíthatót. Ez olyan, mintha a lelkét, itt a füstben kapná meg a tárgy. A tűznek és a földnek ezekbe a titkaiba szerelmesedtem bele, amelyek sose megismerhetőek, csak ismerkedni lehet velük, titkaik végtelenek. A technikáról Félporcelánt, porcelánt, magastűzű samotos agyagot használok. 1100 -1300 Celsius fokon égetem ki tárgyaimat. Ezen a hőfokon már annyira tömörödik az agyag, hogy elveszíti vízáteresztő képességét, így fagyállóvá válik. Ez a kerti szobraimnál, edényeimnél fontos. Munkáim során nem használok semmiféle sokszorosítási technikát. Szobraimat korongolással kezdem. A megkorongolt alapformákat építem össze, majd mintázom késszé. Minden arc, kéz egyedileg mintázott. Az elektromos égetés mellett előszeretttel használom a fatüzelésű redukciós kemencét, a Raku-égetést, a fatüzelésű sómázas égetést. Kiállítások: 1977 óta rendezek önálló kiállításokat és veszek részt csoportos tárlatokon. Legfontosabb külföldi kiállításaim: 1983 Erlangen, Németország 1986 Bécs, Ausztria 1987 London, Nagy Britannia 1988 München, Németország 1989 Puchheim, Németország Rust, Ausztria 1990 Ottava, Kanada München, Németország 1995 Dánia 1998 Marignane, Franciaország Dublin, Írország A kiállítás megtekinthető: www.virtuartnet.hu
