Basia Bańda sorozata szexualitásról, nőiségről, a vágyak zabolátlan kiéléséről és annak mély, több szinten való megéléséről beszél. Rózsaszín testek tűnnek el a sás levelei között, az erdő piros bogyói és a vércseppek egyforma réteggel borítják a testrészeket. Szúnyogok rajzanak a női combok felé, vastag sugárban, mintha maga az aktus válna sipító, zúgó rovartömeggé, az támadna rá a lány feltárulkozó meztelenségére.
Semmi pornográf nincs ezeken a végtelenül finom és menthetetlenül szókimondó festményeken. Bańda a testi szerelem tényszerűségét és metaforáit egyszerre ábrázolja, és ettől a passzív, lélekelemzésre épülő megközelítés egyben vad, nyers akció lesz, ami nem tűri a határokat: a kompozíció ránő a keretre ? ugyanazzal a rózsaszínnel vonja be, mint amilyen árnyalatban maga a test is megjelenik ?, hangyák és szúnyogok apró raja lepi el nem csupán a képmezőt, de a galéria falát is, föl egészen a mennyezetig; vérpiros sáv borítja a falat az egyik képsor mögött. Semmi sem szabályos, semmi sem kiszámítható. Még a képek is egyenlőtlen távolságban követik egymást, hol följebb, hol kicsit a szemmagasság alá helyezve, mintha a nézőnek meg kellene keresni azt a minden képnél más és más, egyedi szemszöget, ahonnan azt értelmezni tudja. Nincs bevált módszer, nem lehet csak úgy középre állni és centrális pozícióból befogadni az összhatást.
Nincs közép, nincs általános, csak a vad, ösztönök hajtotta egyediség, csak a kivételek léteznek. Ebben az olvasatban a perverzió is, a félelem is csak a vágy egyik vagy másik karakteres megnyilvánulása, a szemérem és a vadászösztön kioltják egymás szélsőségeit, az erőszakot megzabolázza a tudattalanból jövő kép-áradat. A papíron megfolyó akvarellfesték szálkásan ivódik bele a felületbe, elmosódnak a kontúrok, de nem látjuk a rétegeket, mert a festék beivódik az anyagba, csak a tudatunk érzékeli, hogy odabent még tovább zajlanak a folyamatok, míg kívül, a kép felületén már csak a nyomok láthatók.
Nincs kezdet és nincs vég, ahogyan nincs képkivágás sem; folyamatos test-élmény tárul fel a sorozat egy-egy darabján. Maguk a testek is gyakran csonkolt, félig ember, félig állat, félig a semmibe vesző alakzatok, ahogyan a vágyakozás is csak részleteket támad meg a személyiség, a test egészéből. Inkább a folyamat elemeit látjuk, mint történeteket. Bańda képei lépten-nyomon Mojzer Zsuzsa hasonlóan tiszta festői világát idézik, de azzal teljesen ellentétes karaktert szólaltatnak meg: míg Mojzer festészete vallomásos jellegű, Bańda terápiás célzattal provokál, kimond, képpé formálja a lappangó tartalmakat.
