A vállalat díjat oszt

Egyénekként önálló művészeti tevékenységgel rendelkező "normális" kiállítóművészek, de ha bandába verődnek, elszabadul a képzelet, ami gátlástalan, célorientált és az együttműködésen alapul ? mint egy rendes vállalatnál, nem csak észt osztanak, hanem díjat is. Ez a díj azonban itt nem kézről kézre jár, hanem egy jó nagy svunggal meglendítették és belevágták a falba. Ember legyen a talpán, aki kiszedi onnan.

 

Pedig a díj tetszetős, rozsdamentes acélból készült, fénylik, formatervezett, éle is van, meg egy felirat rajta: légy igaz. De mielőtt még megközelíthetnénk, kénytelenek vagyunk fellépni egy masszív kifutóra, ahol rögtön a lépcső után villogó vakukkal, tapsviharral és birkák bégetésével találjuk szemben magunkat. A sikerünk persze álságos, mint a siker általában, lányos zavarunkban, még a porondon maradva, azért innen mégiscsak elindulhatunk megnézni a kiállítást. A fehér dobogó, mint legfőbb tér- és mondandó szervező objektum összeköti az acb Galéria három helyiségét, és közös műként egyúttal megadja az alaphangot is.

 

Kérészéletű rivaldafényünk ezek után elhal; a The Corporation díjat megtekinthetjük, majd a kommersz kultúra kritikájának finomra polírozott felületén átcsúszkálhatunk a birkákhoz. Szenteleki Gábor ide készült festményén nemcsak az állatok bámulnak ránk, hanem egy sárga öltönyös úr is (bizonyosan ügynök), aki ernyővel álcázza magát kétes szándékú pásztornak. Ugyanebben a térben Borsos János az ószövetségi Onan történetének sajátos átiratát mutatja be biztonsági kamerákba épített LCD kijelzőkön (az egyiken pornóképek előtt maszturbál, a másikon levágja saját haját). Másik művében a tenyerét mutatja Krisztusnak egy monitoron, és a 218 képből álló szekvencián (minden nap egy kép) egy ekcémás kéz apró sebeinek gyógyulását és újból kifejlődését követhetjük nyomon.

 

A pásztorral éppen szemben, Papp Gergely ? vállalati nevén .page. ? videó installációjában maga a művész metálakrobatikát folytat, miközben tudatának összefüggéstelen szövegfoszlányait kalligráfiákkal közli. Mátrai Erik újabban fénykísérletekkel foglalkozik: itt egy tükörszilánkokból álló kúp töri és szórja a színes fényt glória alakban. Ehhez a glóriához is tapson, zajon és a hófehér porondon keresztül vezet az út. A talmi csillogás azonban megtévesztő, a szakralitás itt finoman szövi át a kiállítótereket, a nagyon is profán, sőt közhelyes kultúrafogyasztás kritikáját fogalmazzák meg. A szentségtelen mindennapokban pedig kedvesen arra kényszerítik a gyanútlan művészetfogyasztót, hogy álljon rá a műre, préselje át magát a siker zaján, igya meg a levét a kitüntetett pillanatok illúziójának. Majd élvezze ezt az átvehetetlen díjat.