Horváth Roland legújabb műveiben jól ötvöződik a megfigyelés elvű új-naturalista festészet és Gulácsy vizionisztikus szimbolizmusa. Az egészen tárgyilagos csendéletmotívumok álomszerű szín és kompozíciós környezetbe helyezésével a művész átértelmezi az eredeti beállítás jelentését.

 
Ezt az elviséget aktualizálja, teszi kortárs társadalompolitikai környezetbe Borsos Lőrinc. Az egy név alatt két művész (házaspár) által jegyzett, ön és társadalmi szerepekre reflektáló, kifinomult politikai iróniával fűszerezett művészeti gondolkodás legújabb tetteit is láthatjuk a VILTIN Galériában. A fatáblára kasírozott vásznakon és műanyag zacskón megjelenő művészeti tettek menete szorosan párhuzamba állítható a másik öt alkotó által felvetett festészeti és morális kérdéssorral.
 
Király András magyarság kultúrköréből vett ikonikus képei szókimondóak. Művei a politikai semlegességre, illetve a művész szabad véleménynyilvánítási jogára és kötelezettségére fókuszálnak.
 
Az ikonok és szimbólumok használata Szabó Dorottyánál a kollektív gondolkodás egyetemes közegéből érkeznek és egy rendkívül személyes és lírai feldolgozás után ugyanoda kerülnek vissza. Róka, fa, ikrek, szék, asztal, csillár megfogalmazása, ha még oly költői is, jelentésük szembeötlően tiszta és konkrét. A pauszpapíron, mint közvetítő médiumon átszűrt festék egyfajta megtisztulást és lázadást is jelent a közvetlen elméből fakadó ecsetmunka rutinjával szemben. Ugyanakkor ez a technika lehetőséget ad a véletlen képi megjelenésére. 
 
Kovács Lehel és Szabó Attila a látványhoz szorosan ragaszkodó pillanatmegragadásban és annak finom, érzékeny, biztos ecsetvonásokkal való leképzésében hisznek. Kiinduláshoz használnak fotókat is, de közel sem a fénykép pontos másolása, hanem inkább a festői gesztus kifejezőerejének megmutatása a cél. Kovács Lehelnél mindez a kortárs tájképfelfogás letéteménye lesz, míg Szabó Attila inkább az emberi jellem rejtett, nehezen megfogható oldalának bemutatására használja.