Adott egy bevásárlóközpont ? amely budai szituációja és elegáns, nem túlzsúfolt terei miatt más, mint a többi. Egy pláza, amely ráadásul teret ad a művészetnek. És a kulcsszó itt valóban: a tér. Vincze Ottó három szinten, 15 méter magasságban és 12 méter hosszúságban használja a teret, hogy vizuális élményt és ironikus humorral fűszerezett szellemi tartalmat közvetítsen.
A földszinti szökőkút geometrikus alaprajzú medencéjéből, arra merőlegesen feszül hét uszodakötél, rajtuk bóják a versenyszabályoknak megfelelő színfelosztásban. Ezáltal a feszített víztükör mintájára abszurd módon egy feszített légteret jelölnek ki. A látványt és az ironikus abszurditást csak fokozza, hogy a kötelekkel párhuzamosan, az úszó sávokban közlekedő két lift is része a térélménynek: az üvegkubusokban fel-le utazó emberek mintha a sávok hosszában úsznának. Tehát a tér szerkezete és geometriája, az emberi mozgás, a víz csobogása és a vízhangok is mind hozzájárulnak az összhatásához. Ilyen módon a változás és az idő is beépített a munkába, amelynek szálai, vagyis kötelei végül a víztükör alatt felcsillanó fém-betűkből álló felirathoz vezetnek: ?Művészetről beszélni annyi, mint víz alatt énekelni.?
Az idézet Kassák Lajos versrészlete, amelyre akkor Bernáth Aurél festőművész úgy reagált, hogy bár nem könnyű a művészetről beszélni ? akárcsak mint víz alatt énekelni - de azért érdemes nekifeszülni.
