Képző

Műtárgyakat adományoz a MANK

15 művész 19 alkotása kerül a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) szentendrei művésztelepéről nyolc kortárs gyűjteménybe.

Art Market Budapest

A rendezvény idén teljes egészében betölti a Millenáris belső és külső tereit.

Megújult a Hódmezővásárhelyi Művésztelep

Először adott díjat a Vásárhelyi Őszi Tárlaton a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK). Az elismerést Kovács Lehel vehette át október 1-jén.

Régi pompájában az Eötvös-kápolna

Az Ercsiben található, felújított Eötvös-kápolna ünnepélyes átadóján jártunk.

Folytatódik a Mozaik Múzeumtúra

Ősszel tovább folytatódik a Mozaik Múzeumtúra program, amelyhez idén 100 új intézmény csatlakozott, és így már csaknem 400 múzeum és kiállítóhely vesz részt benne.

Egymásra talált Szolnok és Szentendre

Az országban csupán két állandó művésztelep működik, ezek pedig egymásra találtak az utóbbi időben: tavaly Szentendrén látták vendégül a szolnokiak munkáit, most pedig a Szolnokon nyáron nyílt kiállítást zárták le.

Szentendre Másképp

Szilárd Klára kiállításának megnyitóján jártunk.

Tükrök ragyogása

Tükrök ragyogása – Szentendre Szolnokon címmel nyílt kiállítás a Szolnoki Galériában július 23-án.

Az eltűnt idő nyomában

Az eltűnt idő nyomában címmel nyílt kiállítás a fertődi Esterházy-kastélyban július 4-én, mely az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont megalakulása óta fellelt és megszerzett műkincsekből áll.

Hősünk a művészetekben

Kulturális és művészeti programokkal elevenedik meg Szigetvár történelme, középpontban Zrínyi Miklós kapitánnyal.

Titkok és tárlatok este

Idén is sok különleges programmal várt mindenkit a Múzeumok Éjszakája.

Konok Tamás kiállítása Szentendrén

Konok Tamás festőművész egyéni kiállítása nyílt meg Natura Naturata címmel június 30-án a szentendrei MANK Galériában

Fiatal iparművészek a FISE-ben

Kozma 2015 címmel nyílt meg június 21-én a tavaly Kozma Lajos-ösztöndíjban részesült fiatal iparművészek beszámolókiállítása a budapesti FISE Galériában.