Képző
A Szentendrei Régi Művésztelep 90 éve
A többek között Keserü Ilona, Bojti Marci és Aknay János képeiből álló kiállítás 2016. február 24-ig látogatható.
A felújított cecei Csók István Emlékházban a művész alkotásai
Festői tájképek, virágcsendéletek, színgazdag népviseletbe öltözött sokác nők, önarcképek és csodálatosan megmunkált bútorok várják a látogatókat Cecén, a Csók István Emlékházban.
Kultúrházak éjjel és nappal
Farsangi táncház és busóálarc-készítés, néger spirituálék, sakkparti, a pöttyös szoknyától a babos kendőig ívelő rock’n roll és rocktörténeti kalandozás – csak néhány azokból a programokból, amelyeket a Kultúrházak Éjjel-Nappal kínál a látogatóknak országszerte február 5. és 7. között.
Gyűjteményi kiállítások nyílnak a Kastélyszigeten
Befejeződött az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély fejlesztésének második üteme.
Januárban is nyitva tart a Csontváry életmű-kiállítás
A tárlat 2016. január 31-ig tekinthető meg a Budai Várban.
Átadták a felújított Galyatetői Alkotóházat
Az ötvenmillió forintból felújított ház Kodály Zoltán szellemiségének megőrzéséről is szól, nem véletlen, hogy elsősorban az alkotni vágyó zenészeket várják.
Koszta József-kiállítás nyílt a Várkert Bazárban
Koszta József művészetét teljes egészében átfogó, közel száz festményt, korabeli fotókat és számos dokumentumot bemutató kiállítás nyílt a Várkert Bazárban.
Átadták a megújult Ráday Múzeumot Kecskeméten
Az épület új tanulmányi raktárát, ötvösműhelyét és foglalkoztató terét Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át december 3-án.
Átadták a felújított Kossuth-mauzóleumot
Lázár János miniszter adta át a felújított Kossuth-mauzóleumot a Fiumei úti temetőben.